Az Osztrák Néppárt (ÖFP) egyedül maradni látszik a jelenlegi kancellár, a párt elnöke támogatásával, mert koalíciós partnerük, a zöldek szerint a kancellárral szemben megfogalmazott vádak és az azokat alátámasztó, eddig nyilvánosságra került bizonyítékok is azt igazolják, hogy Sebastian Kurz valóban alaposan gyanúsítható állami pénzek pártcélú felhasználáséval, és független állami intézmények működésének törvénytelen befolyásolásával.

Az ellenzék jövő hét keddre rendkívüli parlamenti ülést hívatott össze, ahol bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani a kancellár ellen. Egyelőre arról nem nyilatkoztak a zöldek, hogy megszavazzák-e az indítványt, de az ő voksaik nélkül a kormányt nem lehet megbuktatni. Az ÖFP parlamenti frakciója és a párt egésze, vidéki szervezetei is kiállnak a kancellár mellett, és elutasítják, hogy a koalíciós kormányzást egy új kancellárral folytassák.

Az osztrák köztársasági elnök, a holland származású, de az Oroszországot is megjárt arisztokrata család sarja, a zöld párti Alexander „Sascha” Van der Bellen az elmúlt két napban magához rendelte a parlamenti pártok vezetőit, és tájékoztatást kért a kialakult helyzetről.

A köztársasági elnök pénteki televíziós beszédében biztosította az osztrákokat, hogy az osztrák állam nincs válságban, szervei, a parlament, a végrehajtó szervek, az igazságszolgáltatás az alkotmány szabta keretek között és szabályok szerint működik, egyedül a kancellár és a kormány működőképessége kérdéses, mivel a kancellár ellen az osztrák gazdasági és korrupciós ügyészség vizsgálatot folytat, amelynek részeként házkutatásokra is sor került.

Az elnök jelezte, nem kíván beavatkozni a pártok dolgába, de árgus szemekkel fogja nyomon követni a helyzet alakulását, mert minden lehetséges eszközzel hozzá kíván járulni, hogy az osztrák állam működőképes maradjon a jelenlegi bonyolult gazdasági és járványhelyzetben, amikor fontos döntéseket kell hozni. A jövő keddi bizalmatlansági indítvány fogadtatása után világosabb kép alakulhat ki a kormány és a kancellár támogatottságáról, a válság megoldásának módjáról – vélekedett.

Közben a négy parlamenti párt is tárgyalásokat kezdett egymással a helyzet esetleges rendezéséről, akár új kancellár jelölésével a jelenlegi koalíció fenntartásával, akár új koalíció létrehozásával ellenzéki pártok és a zöldek bevonásával. Az osztrák Szocialista Párt és a liberálisok is jelezték, készek vállalni a kormányzás felelősségét, de nem hajlandók menet közben, a jelenlegi politikai és vezetési struktúra megtartásával beugrani a kormányzásba. x

Zsebesi Zsolt

Hozzászólás