Úgy látszik, megvan a koronavírus elleni védőoltás

Egy német biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy eredményes klinikai vizsgálat előtti teszteket végzett egy általa kifejlesztett vakcínával, amely “kiegyensúlyozott immunválaszt” idézett elő, mert “nagy számú, a vírust semlegesítő titert és T-sejtes celluláris immunválaszt teredményezett.”

“Úgy látszik, megvan a koronavírus elleni védőoltás” A teljes bejegyzés megtekintése

A bécsiek 25-50 eurós utalványt kapnak, amit vendéglőkben, kávéházakban költhetnek el

A felirat: “Mi a bécsi vendéglősöknek”; Balról a második Michael Ludwig Bécs polgármestere

Bécs szocialista polgármestere 950 ezer háztartásnak adományoz egy személyre 25, több tagú háztartások esetén 50 eurós utalványt, amit vendéglőkben, kávéházakban lehet beváltani, ételre és alkoholmentes italokra. A jótékonyság a városnak 40 millió eurójába kerül.

“A bécsiek 25-50 eurós utalványt kapnak, amit vendéglőkben, kávéházakban költhetnek el” A teljes bejegyzés megtekintése

Minden második munkavállaló bérét az állam fizeti a koronavírus-járvány ideje alatt Németországban

Elképesztően magas arányú az úgynevezett rövidített munkavégzés Németországban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az emberek otthon ülve megkapják a bérük 80, gyerekesek a 87 százalékát. A német Ifo-Institut keddi jelentése szerint a vendéglátóiparban dolgozók 99 százaléka kap ilyen pénzt. Az arány a szállodai alkalmazottaknál 97 százalék, de az autóipar munkavállalók 94 százaléka is él a lehetőséggel.

“Minden második munkavállaló bérét az állam fizeti a koronavírus-járvány ideje alatt Németországban” A teljes bejegyzés megtekintése

Dr. Müller Cecília statisztikája szerint az is meggyógyult, aki nem is volt előtte beteg

Müller Cecília számos filozófia mélységű megnyilvánulása között az egyik legújabb és legértékesebb az, amelynek értelmében Mária (köz)munka alapú országában nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy valaki meggyógyuljon. Ez, szerintem, simán veri az országos tisztifőorvos azon állítását, hogy a teszt nem állítja meg a járványt, ahogy a hőmérő sem akadályozza meg a lázat.

“Dr. Müller Cecília statisztikája szerint az is meggyógyult, aki nem is volt előtte beteg” A teljes bejegyzés megtekintése

Drámaian nő a rákban elhunytak száma a koronavírus miatt. Nem nálunk, Angliában

Egy friss tanulmány szerint drámaian, mintegy 20 százalékkal többen fognak meghalni rákban az Egyesült Királyságban a következő 12 hónapban, mint korábban ugyanannyi idő alatt. Az ok: a koronavírus-járvány miatt leterhelt egészségügy.

“Drámaian nő a rákban elhunytak száma a koronavírus miatt. Nem nálunk, Angliában” A teljes bejegyzés megtekintése

Nem ugyanabban az istenben hisznek a magyar és a német katolikus egyház püspökei

A német katolikus egyházat „társfelelősség” terheli a II. Világháborúért – állapítottak meg egy tanulmány, amelyet a Német Katolikus Püspöki Konferencia ismertetett szerdán és készül nyilvánosságra hozni a II. Világháború 1945. május 8-i befejeztének 75. évfordulója alkalmából.

“Nem ugyanabban az istenben hisznek a magyar és a német katolikus egyház püspökei” A teljes bejegyzés megtekintése

Riadót fúj a sajtó – kevesebb a vírusteszt Németországban

A német sajtó megfújta a riadókürtöket, miután kiderült, hogy a múlt héten lényegesen kevesebb koronavírus-tesztet végeztek el az országban, mint hetekkel korábban. Ez pontosan 323.449 tesztet jelent, szemben az egy hónappal ez előtti 400 ezerrel. A járvány ideje alatt összesen 2,5 millió tesztet értékeltek a laboratóriumok, szemben a magyarországi mintegy 50 ezerrel.

“Riadót fúj a sajtó – kevesebb a vírusteszt Németországban” A teljes bejegyzés megtekintése

A német kormány mai döntései a lakosság támogatásáról

Az elkorcsosodott és keresztény gyökereit felejtő német kereszténydemokraták, kereszényszocialisták és szociáldemokraták közös nagykoalíciója által vezetett Németország kormánya teljesen úgy viselkedik, mintha az ország munkavállalóinak érdekeit is képviselné, miközben nem téveszti szem elől a nagytőke és a nagyipar, valamnint a kis- és középvállalkozók igényeit sem.

“A német kormány mai döntései a lakosság támogatásáról” A teljes bejegyzés megtekintése