A Fidesz köztársasági elnökét megáldották a magyar egyházak. A reformátustól kezdve a katolikuson át az izraelitákig bezárólag, minden úgynevezett történelmi egyházunk az áldását adta – természetesen nem ingyen, hanem jó pénzért – egy nem szabad, nem demokratikus választás eredményképpen magát a hatalomban tartó diktátor, Orbán Viktor Novák Katlin nevű kreatúrájára.

Mostantól ez a nő szeretné képviselni az országot. Azokat is, akik szerint keresztapja, Don Viktor Orbán, sem nem keresztény, sem nem magyar államférfi, hanem egy politikai és köztörvényes bűnöző, aki társaival közösen csalások sorozatával megszerezte az ország feletti politikai irányítást és fokozatosan kisajátítja annak anyagi javait. Novák Katalin ennek az embernek a teremtménye, Orbán kesztyűbábja.

Ma Magyarország egész lakossága Orbán Viktor kezéből eszik. A parlamentben ücsörgők, a közhivatalnokok, a közalkalmazottak, az ellenzék, a közmédia, az igazságszolgáltatás, a rendfenntartás, a hadsereg, és végül, de nem utolsósorban, a magyar egyházak, amelyek Orbán Viktor pénze nélkül, ha a hívőkből kellene megéljenek, jézusi szegénységbe süllyednének, és a nagy magyar keresztények visszabújhatnának a katakombákba, ahol újra egyesülhetnének izraelita testvéreikkel.

Az áldott állapotban lévő Novák Katalin nekem különösen terhes. Nemcsak mert ateista vagyok. Hanem azért, mert olyan országban szeretnék élni, ahol az állam el van választva az egyházaktól. Ahol mindenki magánügye, és az államnak hozzá semmi köze, ki milyen istenben hisz vagy nem hisz. A polgárok a saját vallási közösségeiket maguk szervezik, maguk pénzelik és maguk ellenőrzik.

Most egy olyan ország állampolgára vagyok, amelyben elvileg helyem nincs, amihez közöm semmi. Nem vagyok vallásos, így keresztény sem, zsidó sem, és muzulmán sem. Nem vagyok kíváncsi egyetlen egyház által felszentelt állami alkalmazottra sem. Nem érdekel, hogy Novák Katalin jár-e templomba, vagy nem. Ha igen, az a magánügye, semmi köze a hivatalhoz, amit be kellene töltenie.

Engem és még jó néhány millió magyart Novák Katalin nem képvisel azért sem, mert az őt felkenők politikai hazardőrök, csalók és tolvajok, akik tisztességtelenül jutottak a hatalomhoz. Novák Katalin a megvetésem tárgya, amiért minderről nálamnál sokkal többet tudva a köztársasági elnöki megbízást ezekből a mocskos kezekből egyáltalán elfogadta. Tetszik, nem tetszik, ki kell mondani: tisztességes ember ilyen nem tenne. Se nő, se férfi.

Akibe egy mákszemnyi becsület, gerincesség szorult, és van erkölcsi tartása, az nem áll Fidesz-katonának. Az nem szolgálja ki a hatalmat, pontosabban és valójában nem áll egyetlen ember Orbán Viktor zsoldjába, mert egész Európa tisztában van vele, és hogy Orbán szavait idézzem, a holdról is jól látszik, egyedül Orbán Viktor kezében van minden politikai és gazdasági hatalom ebben az országban.

Több millió magyar ember és a világ nagy része pontosan látja, hogy kik is azok, akik a magyarok nevében, őket meglopva és a nap 24 órájában folyamatosan becsapva a világ ellen acsarkodnak, nemzeti szuverenitásról prédikálnak, ami alatt kizárólag azt értik, hogy joguk legyen minden külső beavatkozás és kontroll nélkül azt tenni, ami nekik tetszik a magyar emberekkel és javaikkal.

Novák Katalin számos sületlenséget és felháborítót mondott első beszédében, amelyben maga mellett valójában az őt hatalomhoz segítő Orbán Viktort ünnepelte hatalmas nyelvcsapásokkal. A legnagyobb és lagarcátlanabb az volt, amikor a keresztapát idézve kijelentette, hogy a hazájukat, de ma egyre világosabb, hogy az egész demokratikus, civilizált világot védő ukránok háborúja Putyin ellen nem a mi háborúnk.

Ebből az egy állításból kiindulva, – mondjon egyébként bármi mást is a szövetségesi hűségünkről és az agresszor elítéléséről – Novák Katalin egyetlen tisztességes magyar ember köztársasági elnöke sem lehet, sem keresztényé, sem zsidói, sem muzulmáné, sem ateistáé. Az ukrán-orosz háború ugyanis a mi háborúnk, mert Magyarország a nyugathoz tartozik, még ha vezetői nem is.

A Putyin elleni háború nem Ukrajna és Oroszország ügye, azt nem Ukrajna, hanem a civilizált világ, benne a keresztények vívják egy elmeháborodott diktátorral szemben, aki nemcsak Ukrajnát löveti porrá, nemcsak az ukránokat öleti halomra, de támadja az egész nyugati világot, atomcsapással fenyegetőzik, felmérhetetlen károkat okoz mindenkinek, de mindenekelőtt a megtámadott Ukrajnának és saját országának, Oroszországnak.

Ha Orbán Viktor és Novák Katalin, a magyar kormányfő és a magyar köztársasági elnök képes az ukrán-orosz háborúról azt mondani, hogy az nem a mi háborúnk, akkor ezektől az emberektől minden egyéb gazság és aljasság elvárható.

Varga Judit szerint Budapest a legszebb főváros, a magyar paprika a legcsípősebb, a magyar pálinka a legerősebb és a magyar lányok a legszebbek, ami nem igaz, de ha az is lenne, nem változtatna azon a szomorú tényen, hogy Magyaroszágnak van a legtisztességtelenebb, legprimitívebb, leggerinctelenebb köztársasági elnöke, hogy a keresztapját, a kormányfőt már ne is említsem. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s