Sem Oroszországnak, sem Magyarországnak esélye sincs a nyugattal szemben. Nem számíthatnak Kína hatékony támogatásra. Mindkét országnak a saját démonjaival kell megküzdenie. Oroszország és Magyarország leveszélyesebb ellensége önmaga.

Kezdjü egy kis statisztikával. Alább a világ 10 legnagyobb GDP-t produkáló országa. Az adatok billió dollárban (2022-es számított)

1.Egyesült Államok (GDP: 20.49 billió dollár)

2.Kína (GDP: 13.4 billió)

3.Japan: (GDP: 4.97 billió)

4.Németország: (GDP: 4.00 billió)

5.Egyesült Királyság.(GDP: 2.83 billió)

6.Franciaország: (GDP: 2.78 billió)

7.India: (GDP: 2.72 billió)

8.Olaszország: (GDP: 2.07 billió)

9.Brazilia: (GDP: 1.87 billió)

10.Kanada: (GDP: 1.71 billió)

Oroszország sorsa már ebben a táblázatban eldőlt. És nem az Ukrajna elleni háború kitörésekor. A szomszéd ország megtámadása, előtte a Krím annektálása, Kelet-Ukrajna kiszakítása is rossz irányba tett rossz lépés volt. A nagyhatalmi álmok végső eltemetése.

A világ megvan akkor is, ha nullára redukálja kapcsolatait Oroszországgal. Átmenetileg hiányozni fognak egyes nyersanyagok, energiahordozók, de ezek belátható időn belül pótolhatók. Nincs azonban olyan ország, és ha lenne, az semmiképpen nem Oroszország lenne, amely a nemzetközi gazdasági vérkeringésből, együttműködésből kizárva prosperálni volna képes.

Oroszország több száz éve keresi a csatlakozási lehetőséget a világ gazdasági, technológia elitjéhez. Nem teljesen sikertelenül, de ez a Szovjet éra és a Putyin-korszak számos nagy ugrása ellenére kudarcnak bizonyult, amit a hidegháború elvesztése, a Szovjetunió felbomlása először, most pedig az Ukrajna elleni háborúval Oroszország újabb elszakadása a nyugati világtól másodszor igazol.

Vlagyimir Putyin a gazdasági és a társadalmi sikerek hiányát területszerzéssel, az egykori Szovjet birodalom újjáépítésének kísérletével próbálta ellensúlyozni. Az ország erejét meghaladó fegyverkezés és háborús kalandok azonban csak azt igazolták, hogy nincs csak katonai nagyhatalom, a hadsereg létszáma, az anyagi erő nagysága, az atomtöltetek száma nem teszi Oroszországot sem nagyhatalommá.

Alig ötven nappal a nálánál egyharmaddal kisebb lakosságú és ennél is gyengébb hadsereggel rendelkező Ukrajna megtámadása után az is kiderült, hogy a félelmetes orosz hadsereg mind technikában, mind hadvezetésben, mind pedig morálban sehol nincs ahhoz képes, amilyen képet magáról festett és amilyen képet ellenfelei vázoltak fel róla, saját fegyverkezésük igazolására.

Atomfegyverei nélkül Oroszország figyelemre sem méltó feltörekvő, nyersanyagban gazdag, de gazdaságát tekintve jelentéktelen szereplője lenne a világpolitikának. Nem véletlen, hogy két hónappal Ukrajna megtámadása után Moszkva már csak az atomfegyvereinek bevétésével, a 3. világháború kitörésének felemlegetésével tudott erősebb benyomást gyakorolni a világra.

Az orosz politikai vezetést kézben tartó KGB gyökerű kis kaliberek, Putyinnal az élükön erőből politizálva, titkosszolgálati eszközökkel próbáltak nemzetközi szereplővé válni, ami majdnem sikerült is, de nem sikerült, mert nem is sikerülhetett. Ha az ezekbe ölt szellemi energiát és anyagi forrásokat a reálgazdaságra fordították volna, ma Oroszország a lehetőségeihez méltó helyen a világ 10 legpotensebb országa között volna, de nincs.

Mi ebből a tanulság Magyarország számára? Csak annyi, hogy nem harcolni kell Brüsszel, Washington, a nyugati világ ellen, hanem integrálódni, a világgazdaság hasznos, az ország számára hasznos szereplőjévé kell válni, amihez néhány egyszerű dolgot kellett volna teljesíteni. Az alábbiakat: a nyugatról érkező tőkét a magyar gazdaság innovatív vágányra kellett volna állítani, tudás alapú és nem orbáni “munka alapú” gazdasággá kellett volna transzformálni, amihez megvolt a külső tőkebeáramlás, de az ország fogadóképessége nem.

Ahhoz, hogy Magyarország lépést váltani tudjon, mindenek előtt az oktatás teljes reformjára lett volna szükség, az általános iskoláktól a felsőoktatásig bezárólag. Amiben benne kellett volna legyen a magyar fiatalok szülőhelyüktől, és szociális helyzetüktől független esélyegyenlőségének megteremtése, de legalábbis javítása. A társadalmi mobilitás felgyorsítása.

Másodsorban olyan demokratikus politikai környezetre lett volna szükség, amely a teljesítményen alapuló társadalmi előrehaladást preferálja, vagyis ahol a vállalkozás és a munkavállalás biztonságos jogi és közgazdasági környezetben valósulhat meg. Ahol nem az államilag vezényelt korrupció az érvényesülés útja.

Olyan ország kellett volna, ahol az állam a rábízott feladatok közül a népegészségügyet, a betegségek megelőzését, a prevenciót tűzi a zászlajára, a mellett, hogy a fiatal generáció részére biztosítja a szociális alapú lakhatást, állami bérlakások százezreinek építésével, és megteremti a gyerekneveléshez szükséges munkajogi és szociális környezetet.

Az önkormányzatiság kiterjesztésével és nem felszámolásával a kistelepülések lakosságának aktivitását, a vidék népesség megtartó erejét kellett volna előtérbe állítani.

Az ország minőségi ugrásához minden nemzetközi feltétel adott volt és adott még ma is. Magyarország több mint 60 éve békében él. 1990 óta nyugati típusú demokratikus berendezkedésben, piacgazdaságot üzemeltetve. A legfejlettebb, demokratikus országok szövetségének az EU-nak a tagjaként, ahol a II. Világháború utáni Marshall-tervnél nagyobb támogatáshoz jutott, és biztonságát a világ legerősebb katonai szövetsége, a NATO garantálja.

Ezeket a kedvező belső és külső feltételeket építette le az Orbán-rezsim az elmúlt 12 évben, aminek eredményeképpen Magyarország nem tekinthető nyugati mintájú polgári demokráciának. Részvétele az Európai Unióban és a NATO-ban problematikussá vált. Szövetségesi kötelezettségeinek teljesítését nyíltan és joggal kérdőjelezik meg Európa nagyhatalmai, az EU és a NATO.

Ami ennél is károsabb: az Orbán rezsim egy Oroszbarát és Kínához dörgölőző politikai irányvonalat választott, amivel a nyugat és a polgári demokrácia bírálata és sikeres leépítése párosult. Ez mára az ország elleni nyugati szankciók bevezetését eredményezte. Az uniós támogatások megvonása a magyar belpolitikai viszonyok miatt következett be, továbbá nyilván szerepet játszik a szövetségi rendszerből való kikacsingatás is.

A józanul gondolkodó magyar embereknek, az Orbán Viktor meghatározta politikai kurzussal szemben állóknak, minél hamarabb hatékony eszközöket kell találniuk arra, hogy az országot visszavezessék a demokratikus táborba, oda, ahová tartozik, ahová ezer év óta tartozni akar. Ehhez fel kell ismerni, hogy egy nem demokratikus országban, ahol a parlamenti demokráciának csak a látszata maradt, nem lehet a rezsimet választások útján megdönteni.

Ehhez a lakosság nagyobb és aktívabb részvételével, népfelkelés méretű politikai nyomásgyakorlásra van szükség. Ez minimum a polgári engedetlenséget, a tömegtüntetéseket, a politikai sztrájkokat kell magába foglalja, függetlenül attól, hogy ezt az aktuális jogrend lehetővé teszi vagy nem.

A magyar lakosságnak meg kell tapasztalnia, hogy a hatalom ereje nem végtelen, hogy a tömeges fellépésnek van hatása, hogy a retorziók annál kevésbé veszélyesek, minél többen vesznek részt egy-egy tiltakozó akcióban. Ehhez a mindenkor politikai ellenzéknek magának kell példát mutatni, akár azzal, hogy tagjai vállalják a retorziókat, akár a börtönt is.

A parlamenti politizálásnak semmi értelme nincs. Csak azt a látszatot erősíti, hogy Magyarországon működik a parlamenti demokrácia, amelyben Orbán Viktornak meggyőző többsége van, amivel él is. Valójában hazánkban egyszemélyes diktatúra van, ami csak azért puha, csak azért nem jelenti ellenzéki politikusok bebörtönzését, vagy egyéb a diktatúrákra jellemző kényszerintézkedéseket, mert erre a hatalomnak az ellenzék gyöngesége miatt nincs szüksége.

A rendszert valóban megbuktatni akaróknak erősebb eszközökkel kell kikényszeríteniük, hogy a hatalom is keményebb eszközökhöz nyúljon, leleplezve valód diktatórikus jellegét. Parlamenti szájtépéssel ez nem helyettesíthető. Orbán Viktort csak erővel, a tömegek nyomásával, forradalmi fellépéssel lehet megfosztani a hatalmától.

A helyes irányba tett első lépés Hadházy Ákos felhívása az ellenzéki parlamenti munka minimális keretek közé szorítására, a parlament nyitó ülésének bojkottja. Ebben az irányban kell elmozdulnia azoknak, akik tényleg változást akarnak az országban és nem csak képviselői mandátumot a vele járó fizetéssel és kiváltságokkal.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s