Orbán Viktor még a választások előtt megnyugtatta a magyarjait: az orosz-ukrán háború nem a mi háborúnk. Szerinte bármelyik fél győz, Magyarország csak veszíthet. A magyarságnak, ha másért eddig nem, de ezért az egy mondatáért mindenképpen tudatnia kellene vele, hogy nem tekinti a magyarok miniszterelnökének.

Ki kell jelenteni, hogy a kétkulacsos játékot űző kormányfőt nem isnerjük el vezetőnknek, bármekkora arányban is nyer parlamenti választásokat négyévenként. Tény ugyanakkor, hogy a magyar választók többsége éppen egy hete adta a voksát ismét erre az emberre és az általa képviselt embertelen és erkölcstelen politikára, mely politika olyan hatalmas aljasság, hogy Orbán választási győzelméhez hasonlóan a holdról is jól látszik. Pont annyira, amennyire városaink és falvaink többségéből nem.

Van azonban az országnak egy – ma kisebbségnek látszó – hányada, amely tisztában van azzal, mi történik a hazájában, milyen bűnöket követ el a magyarok ellen Orbán Viktor, és azt is jól látja, hogy nem ő, hanem a rá szavazókkal együtt az ország egésze fogja ennek az árát, nagyon magas, történelmi tragédiát jelentő árát megfizetni.

Látja ezt Orbán Viktor parlamenti ellenzéke is, és nem is rejti véka alá, hogy szerinte is Orbán bűnöző, piti tolvaj, a közvagyonra járó szemétláda, hatalma érdekében rossz szövetségesekre épít, tragikus jövőt ígérő pályára állította a hazáját, börtönben lenne a helye és a történelem szemétdombján.

Az éppen most egy nem szabad és nem demokratikus választáson veszteséget szenvedett ellenzék, melynek az országgyűlési választáson a pálya elképesztő lejtése miatt el sem kellett volna indulnia, ugyanakkor megint nem képes kimondani, hogy nem kíván az országveszejtő Orbánnal egy fedél alatt, egy helyen megjelenni, vele egy levegőt szívni, nevezetesen a funkcióját tekintve teljesen kiüresített parlamentbe beülni.

Nem képes kimondani, hogy nem fog Orbán stadionjában labdaszedő lenni, nem fog Orbán Viktor kottájából a hamis nótákhoz kíséretet húzni, hogy nem segíti hozzá Orbánt rendszerének nemzetközi legitimálásához, Patyomkin parlamentjében az ellenzék szerepét eljátszva.

Orbán parlamenti ellenzéke naponta többször felhívja a figyelmünket arra az ocsmány kétszínűségre, hogy Orbán azokat alázza (az EU-t), akiknek a pénzéből él, azoknak tart be, akiknek védelme alatt (NATO) áll. Hogy verbális harcot folytat az EU és intézményei, az Európai Unió értékrendje ellen, de Brüsszeltől elvárja országa anyagi támogatását.

Mindeközben magyar az ellenzék is, beül Orbán privát parlamentjébe, ahol a törvényeket egy ember hozza, a többség csak megszavazza, felveszi ugyanettől az egy embertől eme parlament legitimálásáért a munkabérét, amit úgy állít be, mintha érte a választói érdekeit képviselné, bár maga ismeri el, hogy erre semmi esélye nincs, ami egyébként ugyancsak jól látszik a holdról is. Akkor?

Orbán pénzért azt hazudja, hogy az EU-t meg akarja reformálni, szövetségre lépve Európa leggyalázatosabb szélsőjobboldali politikusaival, akik – Orbánnál tisztességesebben – nyíltan hirdetik, hogy az EU felszámolása a céljuk, igaz, az ő képviselőik is beülnek az Európai Parlamentbe, hogy még a magyar országgyűlésben járónál is magasabb bérért szónokoljanak az Európai Parlament haszontalanságáról.

Tisztelt magyar ellenzéki képviselők! Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tisztességes magyar politikusnak nem szabad szóba állnia olyan magyar politikussal és csicskásaival, akit a civilizált, demokratikus világ árulójának tart Európa, az Egyesült Államok és a világ politikusainak döntő hányada.

Orbánt a világ civilizált országai a nyugat árulójának, a tömeggyilkos és háborús bűnös Vlagyimir Putyin cimborájának tartják és következetesen elkerülik. Csak annyit, amennyi elkerülhetetlen, és csak abból a célból találkoznak vele, amilyen célból Putyinnal is szóba állnak: azért, hogy eltérítsék attól a politikától, amit folytat.

Csakhogy a nyugati politikusok, miközben telefonon vagy személyesen szót váltanak az orosz és az ukrán nép Putyin nevű mészárosával, dollármilliárdos segítséget nyújtanak, fegyvert szállítanak Ukrajnának, hogy népe védekezhessen Putyinnal szemben.

Országunk jelenlegi vezetője nem hajlandó fegyvert adni egy megtámadott szomszédos országnak, amelynek az EU, az Egyesült Államok fegyvert szállít, a NATO ellenségének tart, sőt át sem enged területén Ukrajnának szánt fegyvereket.

A magyar ellenzéknek be kellene jelentenie, hogy amíg ez a helyzet fennáll, amíg Magyarország nem kötelezi el magát egyértelműen és világosan Oroszországgal szemben Ukrajna mellett, addig bojkottálja a parlamentet.

Továbbá: mindaddig, amíg a közmédia nem kerül össztársadalmi ellenőrzés alá, vagyis amíg abban nem jelenhetnek meg a kormánypárttól eltérő vélemények, amíg ott nem kapnak az ellenzéki politikusok legalább a parlamenti képviseletük arányában megszólalási lehetőséget, addig nem ülnek be a parlamentbe.

Mint minimum követelés: mindaddig, amíg Magyarország nem csatlakozik az EU ügyészséghez, nem teszi lehetővé az ügyészség és az ellenzék számára a közbeszerzések és az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzését, nem veszi át a mandátumát.

Amíg a kormánypárt többsége által kreált alaptörvényt nem cserélik le egy össznemzeti konszenzuson alapuló, népszavazással megerősített alkotmányra, amely garantálja az állam és az egyház szétválasztását is, a választási törvényt nem módosítják az ellenzék által is elfogadott módon, addig az ellenzék nem vesz részt a parlament munkájában.

Amíg az önkormányzatok képviselőinek bevonásával nem állítják helyre az önkormányzatiságot, nem helyezik normatív alapokra az önkormányzatok központi támogatását, nem adják vissza az önkormányzatoktól elvett kompetenciákat és bevételeket, bojkottálják az országgyűlés munkáját.

Amíg nem teremtik meg a demokráciákra jellemző fékek és ellensúlyok működésének szervezeti és személyi feltételeit, nem állítják helyre a bíróságok teljes függetlenségét, addig nem veszik fel a mandátumaikat.

Amíg a szakszervezeti törvény módosításával nem teszik lehetővé a munkavállalók hatékony érdekvédelmét, a sztrájkot, nem teszik be a lábukat a parlament épületébe.

Magyarul: amíg Magyarországon nem biztosítják a polgári demokrácia működésének alapvető feltételeit, addig nem lesz a parlamentben az ellenzéki együttműködés keretében mandátumot szerzett képviselő.

Minden egyéb maszatolás és mellébeszélés. Csak azt támasztja alá, hogy Orbánt és ellenzékét egy tőről metszették. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s