Vasárnap választ az ország. A szavazás napjához mindkét oldal erősen amortizált állapotban érkezik. A voksolás protest-szavazás lesz. Egyik oldalon a világ, a másikon a Fidesz-világ ellen. A jelentős anyagi fölénye miatt várhatóan a narancs színű szorítósarokban Orbán Viktor kezét emelik majd a magasba április 3-án is. A vesztes azonban nem az ellenzék, hanem Magyarország lesz.

A világ ismét elmegy mellettünk. Nevetségesnek, kisstílűnek tűnünk Európa számára. Orbán látványosan elvesztette maga mellől Oroszországot. Nyilvánosan már nem vállalhatja fel igazi érzelmeit. Mindenféle ürügyek, kifogások és – természetesen – a magyar emberek érdekeinek védelme mögé bújva csak titokban vallhatja meg szerelmét Vlagyimir Putyin és rendszere iránt.

Az ellenzék olyan, amilyen. Szedett-vedett. Baloldalinak nevezik, de annyi baloldaliság sincs benne, mint hangyában a komoly zene szeretete. Egy cél tartja össze, a választási siker reménye, ami vajmi csekély. Nemcsak az ellen túlereje, de az ellenzék saját gyöngesége miatt is.

Sikerült demokratikusnak látszó, talán tényleg demokratikus úton egy alkalmatlan vezetőt választani, aki – a józan magyar emberek reménye szerint – akár így, akár úgy alakul a választás, soha nem lesz magyar kormányfő. Isten, az ő istene mentsen meg attól minket.

A hebehurgya, önimádó és hatalomra gyúró kiskaliberben semmi nyoma annak, hogy bármilyen fazont tudna szabni egy szétesett országnak, hacsak előtte össze nem rakja saját magát, rendet nem tesz először a saját fejében. Ennek esélye a nullával egyenlő.

Hát akkor mi lesz? Akkor csak egy megoldás marad: a magyarok a kezükbe veszik a sorsukat és a formalitásokat megkerülve elkergetik a diktátort. Akár nyert, akár nem, börtönbe zárják.

Ha szabadlábon marad, folytatjuk azt, amit abba se hagytunk. Az önsorsrontást, félkegyelműekre, megvezetettekre bízzuk továbbra is egy jobbra érdemes nép jövőjét. Aki látja a valóságot és nem képes megbékélni vele, a jó öreg protokoll szerint távozik az országból.

Akik maradnak, alkalmazkodnak. A sötétséghez szoktatják a szemüket, és a szabad levegő hiányában erkölcsi kopoltyúkat növesztenek. Mások nem veszik tudomásul, hogy hol élnek, a múltba és a mesék világába temetkeznek. Visszavonulnak a lápba, a védett nádasokba, ahová normális ember nem teszi be a lábát.

A magyar mocsárban milliók megelégszenek a néhány négyzetméteres szabadságukkal, azzal, hogy egymás között szidhatják a hálátlan és szívtelen világot, káromolhatják az istent és azokat, akik nem ismernek sem istent, sem embert.

A többiek boldogok lesznek, mert nem ér el hozzájuk a reális világ képe, a valóságnak még a morzsái sem, hiszen komoly állami befektetéseknek köszönhetően elhagyta őket a józan eszük, vagy ilyenjük soha nem is volt. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s