Pihen az ország, elkötötték, benne hallgat az intellektuális sötétség. A tömeg vígan és részegen táncol. Nem számol azzal, hogy ez egy haláltánc. A hétvégén meghalt 460 honfitársunk. Mindenki tudja, hogy ez – a vírus mellett – kinek a lelkiismeretén szárad! De a lényeg: business as usual. (Üzlet, ahogy eddig.) Főleg, mert az államkassza üres.

A magyar kormány a külföldi hiteleket és az államkötvényért kapott százmilliárdokat a választási mézesmadzag kenésére, nem a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítésére jegyezte elő, az uniós támogatás meg az ablakban, vagyis zárni csak akkor fognak, ha bedugulnak a krematóriumok, és a kórházakban a takarító személyzet fogja felügyelni a lélegeztető gépet.

Mindeközben az idióta Európa, benne a még förtelmesebb Európai Unió, az ő nem választott vezetésével, komoly korlátozó intézkedéseket fontolgat az új dél-afrikai vírusvariáció megjelenésére válaszul, de a negyedik hullám megfékezésére egyáltalán. Beleértve ebbe akár az újabb teljes zárást, vagy éppen a kötelező oltást, de mindenképpen a fertőzési lánc feltárását, a szigorú karantént a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek vagy akár az oltatlanok számára is.

Magyarországon nem számít, hogy ki kitől kapja el a vírust, ahogyan az sem számít, ki kitől kapja a közvagyonból lecsípett, mit lecsípett, markolóval kitépett milliárdokat, mert ez magánügy, mint ahogy az is, hogy ki oltatja be magát, ki kit fertőz meg, ezzel mások életét kockáztatva egyszer a fertőzéssel, másodsorban a kórházi kapacitások kisajátításával a koronavírusosoknak az egyéb betegségben szenvedők kárára.

Budapesten a 4-6-os villamos pénteken, szombaton éjfél körül is tömve. Főleg fiatal, 20-30 éves mulatozókkal a világ minden tájáról. Önfeledten szürcsölik a dobozos sört, és húsz nyelven, köztük magyarul üvöltenek egymás arcába, igaz, maszkban. A budapesti szállodák vendégei maguktól teszik a recepciós pultra az oltási igazolványukat, de ez itt senkit nem érdekel. Legyen maszk az arcon és pénz a hitelkártyán. Ez a lényeg. Ja, meg hogy nyerjen a Fidesz. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s