A jövő évi parlamenti választások nem egy demokratikus, titkos, arányos és fair vetélkedő lesz két politikai tábor között azért, ki vezesse további négy éven át az országot, hanem élet-halál harc két antagonisztikus tábor között, amelyet Orbán Viktor a nyugati világ által támogatott „ifjú kommunisták” és a magyar hazafiak összecsapásának, az ellenzék vezérszónoka Márki-Zay Péter a sötétség és a fény háborújának definiált a két tábor 1956 emlékére rendezett megemlékezésén szombaton.

Jövőre ne választási kampányra készüljünk, még ha az ellenzék ajtótól ajtóig folytatott, leveles ládákat célba vevő össznépi mozgósításban is gondolkodik, mert valójában háborús előkészületek zajlanak a kormánypárti oldalon, amire felelőtlenség és öngyilkosság lenne nem hasonlóval reagálni. Nem 22 ezer szavazatszámláló fogja garantálni az ellenzék sikerét, még ha természetesen ott is kell lennie képviselőinek minden urnánál.

A magyar kormányfő azzal, hogy a 2006-os általa szervezett államcsínykísérletet az 1956-os forradalommal azonos magasságba emelte, szabad utat és felmentést adott egy ahhoz hasonló második utcai szabadságharcra, a nép (értsd: a Fidesz rohamosztagainak) harcba küldésére, vagyis burkoltan azt jelentette be, hogy nem adjuk át a hatalmat senkinek, bárki is nyeri a jövő évi választásokat, hiszen az ellenségünk nemzetközi erők által támogatott hazaárulók szövetsége.

Véletlenül egy igaz mondat is elhagyta Orbán száját az 56-os megemlékezésen a békemenetelők előtt tartott hazugságtirádái pufogtatása közben. Ebben beismerte – igaz, az egész magyarságra vonatkoztatva –, hogy vezetésével az ő Magyarországa Európát és a civilizált nyugatot tartja ellenségének, „mert liberálissá akarnak verni minket”, de leginkább azért, mert a magyar haza „kommunista” ellenségeit, Orbán ellenzékét támogatják.

Azzal, hogy az egységes ellenzéket az országra támadó külső erők bábjának állította be, tulajdonképpen törvényen kívül helyezte a vezetőit és követőit, akik az egyetemes magyar érdekek elárulói, akikkel szemben – még nem mondta ki nyíltan – minden eszközzel fel kell venni a harcot, vagyis nem egy szabad, demokratikus és fair választás döntésétől tette függővé hatalma fenntartását, hanem egy totális háború megnyerésétől, amelyben nem lesz válogatás az eszközökben.

Orbán tehát az emberiség humánus fejlődését akadályozó, a haladás küllői közé dobott botként, Európa körme alá szorult tüskeként, a nyugati világ gépezetét akadályozó homokként definiálta önmagát, azt ígérve az ettől esetleg megrettenő követőinek, hogy Magyarország lesz Dávid, aki legyőzi Góliátot, vagy immár inkább a Góliátokat. Szép perspektíva, még jó, hogy a békemenet lengyel, olasz hívei nem értették a szavait, a többieknek meg teljesen mindegy, mit mond a kedves vezető, csak mozogjon a szája, és lobogjon a piros-fehér-zöld zászló a feje felett.

A békemenet heterogén, innen-onnan feldagasztott tömege mégiscsak azt üzente puszta megjelenésével a szerény létszámú ellenzéki megemlékezésnek, hogy ne számoljanak békés átmenettel, nem fogja a szeretet legyőzni a gyűlöletet, a fény a sötétséget, mert ez soha így az emberiség elmúlt kétezer éves történelmében nem történt meg. A fegyvert rendre a sötétség erői rántottak a fényt képviselőkre, és csak akkor nem győztek, ha a másik oldal is tudott erőt felmutatni.

A II. Világháború idején a London fölé húzott hálókkal nem azt ismerték el a britek, hogy erőszakkal kell a konfliktusokat rendezni a világon, hanem azt, hogy meg kell magukat akár erő alkalmazásával is védeni az erőszakkal szemben. A civil életben, de a nemzetek történelmében is létezik a jogos önvédelem, amikor az önmagunk védelmére rántott fegyver használata etikus és nélkülözhetetlen.

Ha a magyar kormányfő önmagát Európa körme alá szorult tüskének, a küllők közé dobott botnak, és homoknak definiálja a gépezetben, amit Magyarország polgárainak legalább fele nem oszt, mert nem akar sem Európával, sem az Egyesült Államokkal tengelyt akasztani, akkor nekik kell megakadályozniuk az ország másik felét abban, hogy támogatásával ez a rémálom megvalósuljon.

Vegyük tudomásul, hogy nem Márki-Zay Péternek vagy bárki másnak kell legyőznie Orbán Viktort, hanem az ország mintegy 3 millió választójának kell legyűrnie a másik 3 milliónyi szavazót, akik – tudatosan vagy anélkül hogy tisztában lennének vele – az ország és a saját érdekeiket súlyosan sértő politikai opciót támogatnak. Mégpedig minden valószínűség szerint nemcsak a voksaikkal, de az ökleikkel is.

Magyarországon már régen túllépett a hatalom azon, hogy kizárólag a törvényekkel bebetonozott politikai struktúrákkal és személyekkel tervezze csak megakadályozni az ellenzék esetleges győzelme esetén a hatalomátvételt. Már régen a kormányzati illetékesek fiókjában lapulnak azok a forgatókönyvek, amelyekre a jelenlegi ellenzék jelenlegi vezetői gondolni sem akarnak, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha ilyesmivel nem is számolnának.

Az Orbán-rezsimet a választási urnáknál meg lehet verni, de legyőzni nem. Ahhoz ennél több kell. Nem lesz elég az sem, hogy egyszerű többséggel fogunk kétharmados törvényeket megsemmisíteni. Erőt, nyers erőt is fel kell mutatni, és rossz esetben, szükség esetén igénybe is kell venni ahhoz, hogy eltakarítsuk az egész orbáni államrendet és ledöntsük annak jogi bástyáit.

Ezt senki ne tekintse felhívásnak az erőszakra, mert ez csak annak a tudomásul vétele, hogy a rendszert ugyan sima gengszterek és köztörvényes bűnözők irányítják, de nem idióták. A helyettes államtitkárig és az egyszerű falusi fideszes polgármesterig bezárólag mindenki tisztában van azzal, hogy egy ellenzéki győzelem számukra nem egy kormányváltás, de még csak nem is egy rendszerváltás, hanem egy életforma, egy egzisztencia végét, nem ritkán a személyi szabadságuk elvesztését fogja, mert azt kell hogy jelentse.

A kiegyezés, az ország politikai egyesítése Magyarországon sem lehet cél, mert ilyen a világon nincs. A cél nem az eszmék és értékrendek vetélkedésének felszámolása, a nagy magyar politikai nirvána elérése, hanem az, hogy a társadalmon belüli feszültségeket, vélemények és víziók közötti különbségeket demokratikus úton, az egyes opciókat képviselő politikai erők szabályozott, demokratikus vetélkedése útján mérsékeljük társadalmi konszenzussá, kompromisszummá.

Magyarország jelenlegi Patyomkin-demokráciája nem alkalmas a társadalom egyes csoportjai érdekellentéteinek felmutatására és azok képviseletére. Arra sem, hogy Magyarország, érdekeinek megfelelően, betagozódjon a nyugati civilizált, gazdaságilag fejlett, demokratikus országok közé. Ezért nemcsak Orbánt, hanem a rendszerét kell megdönteni, mégpedig azokkal az eszközökkel, amelyekkel megdönthető. Finnyáskodás, alkotmányjogi filozofálás és minden, a célt nem szolgáló skrupulus mellőzésével.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s