Nincs állandó és megkérdőjelezhetetlen eszme, érték, gyakorlat, intézmény, közösség, politikus, művész, jogász, bíró, író, színész, viszonyítási pont ebben az országban. Vagy ha mégis találsz, az éppen elmenni, meghalni, megalkudni, feladni, elkeseredni, szabotálni, begubózni készül, mert elveszni érzi magát Korcsországban.

Korcsország korcs gyermekei vagyunk. Semminek nem tudunk örülni, semmitől nem tudunk megrendülni, nem szeretjük egymást, nem tiszteljük egymást, csak ellenségben gondolkodunk, csak ellenséget látunk, és nem is tévedünk, ellenségei egymásnak a magyarok, és joggal, mert az ország kettészakadt, az egyik fele erre, a másik arra húz.

Az egyik fele tragédiát lát maga előtt, a másik a felemelkedést. Az ország műveltebb és empatikusabb fele kongatja a vészharangot, a másik, kevésbé kiművelt vagy csak számító fele belesüpped a mocsárba, hogy már se füle, se farka nem látszik ki belőle, ezért megmorog minden mellette elhaladót vagy kívül maradót, elkeseredésből, mert nem megy semmire, aggodalomból, mert még nem sikerült mindenét külföldre menekíteni, és mert még a család, de ő is itthon van, pedig már nem kellene.

Aki ismeri a történelmet, a diktatúrák és a magyar széllel szembe pisilés hagyományait, az tudja, hogy nagy szarban vagyunk, hogy véres kifejlet felé haladunk, mert korcs ország vagyunk. Elődeink elkorcsosult, elhülyült, érzéketlenné vált, süket, másokat meghallgatni, vitatkozni nem tudó, utcai verekedő és kocsmai hangoskodó korcs emberek Korcsországa.

Olyan emberek ülnek az ország szekerének bakján, akik nemcsak a gyeplőt fogják rosszul, de az ostorral is durván bánnak, akiknek mocsok jön a szájukból, mert nincs semmi a fejükben, így aztán nem is becsülnek senkit, akinek van valami a haja alatt. Sem más embert, sem más nációt, sem senkit a világon nem becsül nálunk senki, mert abból indul ki, ahogy korcs ország korcs lakói élnek. Egyik napról a másikra. Felelősség és folytonosság nélkül. Választástól választásig.

Korcsország lakói a végzetükbe rohannak. Nem tudnak róla. Egyesek reménykednek, mások menekülnek. Már mindkét oldal csomagolni kezdett, már Korcsország korcs lakói nem érzik otthon magukat, sem az egyik, sem a másik oldalon. Mindenki keresi az ellenséget, és rájön, hogy az nem máshol, hanem itt van, Korcsországban. Szabadulni tőle nem lehet, együtt élni vele nem lehet, legyőzni soha nem fogjuk az ország egyik feleként az ország másik felét.

A legjobb lenne elölről kezdeni mindent, a nulláról, mintha meg sem történt volna az elmúlt 30 év, mert ami velünk megesett, az maga a tiszta és folyamatos korcsosodás. Önkezünkkel szennyeztük be a legszebb hagyományainkat, adtuk fel magunktól a vágyainkat, az álmainkat, a szépre és a tökélesre törekvésünket. Most végezzük ki a magyar értelmiséget, a szakmunkásokat, a munkásembert és a parasztot már régen lemészároltuk, a művészeinket és a tudósainkat daráljuk jelenleg be. Az iskoláinkat, a kórházainkat tesszük éppen tönkre. A gyerekeinkből csinálunk korcsokat éppen, hogy idomuljanak Korcsországhoz, hogy meg tudjanak élni egy korcs országban.

Semmivel nem törődünk, ami a jövőnk záloga. A magyar egészsége rosszabb, mint volt bármikor, hülyébb mint akármikor, félre jobban még senki nem vezette, többet még ezer év alatt nem csalódott, tehetetlennek, még ilyen tehetetlennek talán soha nem érezte magát ennyi ember ebben az országban. A falvaink kihalófélben, a főtér díszkövén kívül minden lerobbant, a városaink falai omladoznak, az utcáink piszkosak, az emberek egyre jobban megszokják a mocskot, a gagyit, az igénytelenséget és a bántó műveletlenséget.

Felszámoljuk a kultúránk kőbe vésett és papírra vetett értékeit, az ezeket őrző és újratermelőket kiröhögik az ország dölyfös urai, a valódi értékek helyére álkulturális borzalmakat állítanak, Patyomkin-kultúra épül, nemcsak a pénzünket, a közöst, de az egyes ember javait is megdézsmálják, az emberek fejében turkálnak, az agyát sorvasztják, azt sugallják, hogy itt mindenki olyan aljas, mint az ország vezetői, vagy könnyen olyanná lehet tenni bárkit, mert van az a pénz, van az a hatalmi arrogancia, amit vagy elfogad, vagy ha nem, elmegy magától, aki meg marad, kezes bárány lesz.

A színházaink és a koncerttermeink legjobbjai elhagyják a hazájukat, mert nem bírják nézni Korcsországot, de az sem tervez velük semmit, az sem vár tőlük semmit. Az egykor valamit érő elismerést a sárba tiporták, Kossuth-díjas vagy Lovag lehet az országban bárki, még ha szar folyik is a szájából, még ha semmi mást nem tud, csak a hatalomhoz dörgölőzni, kereszténynek hazudni magát, anélkül hogy fogalma lenne arról, mi is lenne az.

Korcsország korcs lakói semmi jóra nem számíthatnak. A szövetségeseink és a barátaink elhagynak minket, mert hazugok, árulók vagyunk, akik csak elvesznek másoktól, de nem adnak cserébe semmit. Az ellenségeinkből a barátaink lesznek, akik ennek jól megkérik az árát, és mi fizetünk, mert már csak érdekből állnak velünk szóba, ahogy mi is tesszük, hiszen az ország első embere szerint sincs Magyarországnak értékközössége Európával, csak érdekközössége. Helyette Oroszországgal és Kínával van értékközösségünk, akik meg nem hoznak nekünk pénzt, hanem viszik a miénket.

Korcsország korcs lakói nem akarnak felzárkózni. Mégis, hova kellene, és minek? Nekünk nem kellenek független szellemiségű egyetemek, nem kell újságot író és politikust kordában tartó sajtó, nekünk rovásírás kell, amit senki nem tud elolvasni. Egyelőre csak a falvaink határán állított névtáblán, de hamarosan ezt fogják a nem szinkronizált filmek alatt is vetíteni, és senkit sem fogja tudni elolvasni, de hiszen már a latin betűkkel írt egyszerű szövegeket sem értik meg az emberek. Nincs az a tőmondat magyarul, amit százból legalább ötven ember félre ne értene.

Többször volt már nálunk tabula rasa. Ilyen-olyan járás és megszállás, világháborúk és forradalmak ellenforradalmakkal vegyítve. Egyik után sem tudtuk újragombolni az országot, mindig minden megrekedt félúton. A magyar az egyetlen nép Európában, amely a gondolkodást nem a cselekvést előkészítő, hanem az azt helyettesítő aktusnak tartja.

A magyar gondolkodni képesek mindent jól megrágnak, végiggondolnak, és rájönnek, mennyi akadályt és ellenállást kellene leküzdeni. Ezért, ahelyett hogy elindulnának, leülnek és keseregnek. A legjobbak a vonat elé vetik magukat. Nálunk még azok a népek is jobbak, ahol nem gondolkodnak, mert ők legalább mennek az érzéseik után, és néha ezért még boldogok is tudnak lenni.

Hogy ne növeljük az öngyilkosok számát, ami egyébként is megint megugrott, a sötét jelen után tegyünk említést a biztató jövőről. Nem lesz ez mindig így. A magyarok nem maradnak örökre Európa páriái. Már most is a nemzet fele idegen szívű, nem is magyar, migránssimogató, Soros-bérenc, liberális, ateista. Na, övék a jövő.

A csak fejben fajtiszta magyarok elfogynak. Jönnek a bevándorlók a nyugatra távozók helyére. Kicserélődik a társadalom. Lányaink külföldre mennek férjhez, fiaink onnan hoznak feleségeket. Gyerek csak külön állami támogatásért lesz és csak előszerződésre csinálva. Elfogy a magyar. Majd lesz helyette akármi más. Rosszabb nem lehet. És mindenkinek jó lesz így.

Ui.: A lelki elsősegély telefonszolgálat hívószáma: 116-123

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s