Szép és hasznos volt, hogy az ellenzék előválasztást szervezett, megmutatta magát, aktivistákat élesített be, közelebb hozta saját elitjét a valósághoz, és táborát is kellő képzésben részesítette arról, mit is akar valójában. Akkor most hogyan tovább? A győztes megvan, úgy, mint párt és úgy is, mint kormányfőjelölt. DK-nak és Dobrev Klárának hívják. A vesztesek is ismertek. Az első helyen Karácsony Gergely, a másodikon Fekete-Győr András, a többiek állták a sarat.

Miért vesztett Karácsony? Azért, mert kiderült, hogy van nála jobb. És ez így is marad, legyen is – ilyen-olyan visszalépések árán – a második forduló eredménye akármi. A DK vidéken – és ez a legfontosabb meg nem nyert területe az ellenzéknek – hozta a legjobbat, a jobbikkal együtt, míg Karácsony és támogatói bezárva maradtak a székesfőváros falai között, ahol egyébként akkor is az ellenzék nyer, ha – ahogy mondani szokták vidéken – Karácsony a kezét a hátsójában tartja.

Hogy kinek kellene visszalépni, az számomra teljesen világos, ha az összes eredmény tükrében azt nézzük, ki aratta a legtöbb győzelmet. A miniszterelnök-jelöltek esetében a második és a harmadik helyezettnek kellene visszalépnie, tekintettel Dobrev Klárának a körzetekben elért nagy számú győzelmére, és főleg azért, mert ezeket vidéken érte el. Ehelyett – alighanem – a két fiú összefog a csajjal szemben, és megpróbálják Dobrev Klárát kiütni a nyeregből.

Ez két okból kontraproduktív. Az első: nem biztos, hogy sikerült, de a nagyobb baj az, hogy ezzel az ellenzéki összefogás azt üzeni a választóinak, hogy mi is csak olyan kis kombináló farkak vagyunk, mint a politikusok általában, pont nem számít nekünk sem, ki kapott a legtöbbet, ami lényeges, hogy ne az legyen a győztes, aki szerintünk nem előnyös az összefogásnak, meg nekünk sem. Vagyis: majd mi megmondjuk, mit is akar a nép, és mi a jó neki.

Szégyenletes és elég primitív az is, hogy az ellenzék pártján állók, az ellenzéki győzelemre gyúrók beveszik a Fidesz kampányszövegét arról, hogy Dobrev Klárával Gyurcsány miatt nem lehet nyerni. Pedig még azt sem mondhatják, hogy Dobrev rokona lenne Gyurcsánynak, mert csak a felesége, és mi van, ha Gyurcsány elválik, és holnap elveszi – mondjuk – Várkonyi Andreát, ha az is úgy akarja? Akkor ki lesz Dobrev Klárából? Végre Dobrev Klára lehet?

Nem értelmezhető az sem, hogy ha Dobrev lesz a közös miniszterelnök-jelölt, szavazatokat veszít az ellenzéki tábor. Mert ha így lenne, eleve nem kellett volna a választókra bízni a döntést Dobrev személyéről, hiszen – ezek szerint – a választók az ellenzéki oldalon is hülyék, és olyan valakit támogatnak, akit nem kellene, legalábbis az ellenzék egyes tagjai és hívei szerint. Vegyük magunkat komolyan, és – tetszik nem tetszik – tartsuk be a civilizált normákat: nem számít, kinek kik voltak a szülei, kik a gyerekei, ki a férje, a felnőtt, jogképes, választójoggal rendelkező polgárok saját magukért felelnek.

És még valami: pont nem sokat számít, hogy ki a közös miniszterelnök-jelölt. A választások után – ha nyer az ellenzék – úgyis fel fog merülni, kinek a pártja jött ki az egészből a legjobban, és akkor miért nem az övé a kormányfői fotel? Sőt, ami még ennél is fontosabb: az ellenzéki kormányfőt a parlamentben csak úgy lehet megválasztani, ha a képviselők szavazatainak a többségét megkapja, vagyis: az ellenzék minden képviselőjének rá kell majd szavaznia, bárki legyen is az.

Tehát: amennyiben nem tetszik a Momentumnak vagy Márki-Zaynak valaki, akkor az nem lesz kormányfő, bármennyire jelölt is volt, bármennyire tetszene is a népnek, bármennyire az ő pártja a legerősebb. De ami még ennél is rosszabb: ha az ellenzék nem kapja össze magát időben, és nem hagy fel egymás mószerolásával, könnyen olyan helyzetbe kerülhet, hogy csak egy ellenzéki frakció átszavazásával megint fideszes kormányfője lesz az országnak.

A magyar választási rendszer lényege az egyéni mandátumok megszerzése. Az a párt jó az ellenzéki táboron belül, aki választási körzetekben a legjobbat tudja hozni, és ez nem a Karácsony vezette Párbeszéd, mert annál szinte mindenki jobb, főleg vidéken. Nem a kormányfő-jelöltre leadott összes szavazat a mérvadó, hanem az, hogy hány körzetben nyert, és itt a helyzet nagyon egyértelmű, mert Dobrev Klára a fölényes győztes.

És végezetül: két hét múlva jön a második forduló, amin – véleményem szerint – alacsonyabb lesz a részvétel, mint most. Az eredménynek nagy hatása nem lesz arra, hogy az egyes, már kijelölt közös jelöltek a saját választási körzeteikben hogyan fognak jövőre teljesíteni. Az pedig – ahogyan már jeleztem – hogy most ki lesz a kampány ideje alatt a közös kormányfő-jelölt, nem nyom olyan sokat a latban, mint ahogyan az egyesek gondolják.

Én személy szerint a második és a harmadik jelölt önkéntes visszalépése után lefújnám a második fordulót, mert a győztes személye annyira világos. Minden próbálkozás a jelenlegi sorrend megváltoztatására mesterkélt és nem sportszerű. Kontraproduktív, és nem ad hozzá semmit a már eddig elért ellenzéki sikerekhez.

A két visszalépés az összhang és az egymás iránti szolidaritást demonstrálná a választók előtt, jót tenne mindenkinek, mert azt is bizonyítaná, hogy itt nem a fotelekért, hanem a változásért dolgoznak egymást támogatva a pártok vezetői. Sajnos a politika világának egyik paradigmája, hogy a politikusok szinte soha nem a legjobb, a legegyszerűbb és a legcélszerűbb döntést hozzák.

Kár lenne, ha a magyar ellenzék úgy járna, mint ahogyan azt egy politikai szállóige mondja – nevezetesen az amerikai politikáról –, hogy az amerikaiak mindig megtalálják a legjobb megoldást, ha előtte az össze többit kipróbálták. Azzal a különbséggel, hogy a magyar ellenzéknek aligha lesz esélye még egyszer próbálkozni, ha most elk*rja.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s