A magyar igazságügyi miniszter minden hasonló minisztert kenterbe ver. Hegedűtudásával és exhibicionizmusával. Hogy milyen miniszter, az eddig rejtve maradt, mert elfedi a grafomániája, ami szintén példátlan. Annyi nyilatkozatot és állásfoglalást igazságügyi miniszter a világon nem tett még a területétől független ügyekben, és mindjárt két nyelven, angolul és magyarul, mint a mi Juditunk, aki egy csiszolatlan gyémánt, és – ahogy elnézem – úgy is fog meghalni.

Az, hogy valaki hegedül, még nem jelent semmit, hiszen Einstein is jól kezelte a vonót, de ő a szakmájában is maradandót alkotott, amikor például kidolgozta az általános relativitás elméletét, aminek megdöntésén lassan száz éve tudósok ezrei dolgoznak, eddig nem nagy eredménnyel, szemben Varga Judittal, akinek minden állítását kb. egy óra alatt cáfolja meg a valóság. Vagyis Varga Judit nem egy Albert Einstein a saját szakmájában. Az ember joggal gondolhatja, hogy jobb lenne, ha inkább maradna a hegedűnél, mert ott legalább a kotta ad valami fazont a játékának, de ez ellen meg a zenészek tiltakoznak.

Judit persze nemcsak a hegedülésben jó, legalábbis mint igazságügyi miniszter, de mindenekelőtt egy nagy internauta is. Le nem lehet vakarni a facebookról. Minden reggelem a kávé után azzal indul, hogy megnézem a miniszter legújabb önfényezését, ha éppen nem tesz az Európai Uniót becsmérlő korszakos nyilatkozatot vagy a Magyarországot a világ elé példaként állító kinyilatkoztatást, mint például hogy a magyar emberek a legboldogabbak, már csak azért is, mert keresztények és Orbán Viktor a kormányfőjük, valamint Varga Judit az igazságügyi miniszterük.

Az, hogy a valóságban Juditnak nemcsak az igazsághoz, de a magyar igazságügyhöz sincs egy csepp köze sem, nem annyira zavar, mint az az állandó kényszerképzet, ami éjjel-nappal üldöz, hogy tudniillik a hölgy, aki igyekszik szépnek és szexinek mutatkozni, aki jól kezeli a vonót is, szerepet játszik. Valódi feladata Orbán Viktor kiszolgálása, boldoggá és megelégedetté tétele, már természetesen nem testileg gondolom, hanem intellektuálisan főleg. Vagyis Varga Judit Orbán Viktor bugyiban járó Szijjártó Pétere.

A Judit pont azt tudja nőként, mint amit a Szijjártó férfiként. Persze tudván, hogy Orbán Viktor heteroszexuális, fel sem vetődik semmilyen nem szakmai viszony közte és Szijjártó között, de ugyanez Varga esetében már magyarázatra szorul, bár nem kellene, mert attól, hogy mindketten heteroszexuálisok, nem következik semmi, csak annak a lehetősége áll fenn, ami alapján – például – a magyar válogatott is kijuthatna a labdarúgó világbajnokságra. Közöttük nem lehet semmi, mert Orbán a fociért rajong, Varga Judit pedig Orbánért, ami abban is megnyilvánul, hogy megtanult dekázni. Méghozzá két lábbal.

Ebben sincs semmi szokatlan. Magyarországon mindenki ahhoz ért, amit éppen nem művel. Mindenki hallotta már, hogyan nyilatkoznak egymás munkájáról egy lakásfelújítás alatt a szakemberek. A vízvezeték-szerelő szerint a kőműves egy kontár, a villanyszerelő szerint a vízvezeték-szerelő egy szakmai barbár, a burkoló szerint a kőműves egy derékszöget vagy egy függőleges falat képtelen felrakni, magyarul: senki nem ért a szakmájához. A szörnyű ebben az, hogy valamennyiüknek igaza is van. És nem csak az építőiparban ez a helyzet.

Persze az újságírás is pont ilyen, én például – bár tanultam – nem tudok hegedülni, dekázni inkább, és az interneten is aktív vagyok, grafomániám is van, tehát akár lehetnék is igazságügyi miniszter. De persze mégsem, mert nem szeretem annyira Orbán Viktort, mint Varga Judit, sőt – be kell vallanom – kifejezettem rühellem a magyar kormányfőt. A falnak tudok menni minden szavától, kiráz a hideg a gesztusaitól, és taszít, hogy képtelen lefogyni, emberi alakot mutatni egy országot képviselve. Legalább fogyókúrázna, mint példaképe, Helmut Kohl.

Visszatérve Varga Juditra: igazi fideszes. Mindjárt pályája kezdetén lenyúlt magának néhány milliót, elintézett a családnak egy-két kreditet, szóval nem csak két lábbal dekázik, de két lábbal áll a földön is. (Amikor nem dekázik.) Eszmék ide, eszmék oda, kereszténység, illiberális izé, ez mind fontos, de Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Az országok vezetői jönnek, az országok vezetői mennek. Már úgy értem, az egész világon, Oroszország és Magyarország kivételével. Ezért lehet itt hosszú távra tervezni, érdemes megtanulni akár dekázni is.

Elválni persze csak azért, mert az ellenzék ezt terjeszti, nem vált el, sőt, lehet, hogy pont azért nem. A család egy szent dolog, még akkor is, ha erről a Fidesz legtöbb vezetője nem hallott és sokuk lecserélte már a házastársát. Tisztelet a kivételnek, és elismerés a rekorder Deutsch Tamásnak, aki igazi mintája a keresztény családcentrikusságnak, csak ő több családban is nyomult, néha egy időben.

Nem úgy Varga Judit, akinek a férje sokat tudna mesélni arról, hogyan kezeli az asszony a sodrófa mellett a vonót is, de az ő dolga az, ami Angela Merkel férjéé, hogy hátulról biztosítsa a feleségét. A német kancellár férjét még csak nem is Merkelnek, hanem Joachim Sauernek hívják, ahogy Varga Judit férje sem Varga, hanem Magyar Péter. Azzal, hogy Merkel leánykori neve Angela Dorothea Kasner, de megszoktuk ezt a nyugati dekadens kavarodást, hogy senki nem az, aminek látszik. Még a német kancellár sem, aki ráadásul nem tud sem hegedülni, sem dekázni.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s