Minden vidéki magyar ember immár biztonságban hajthatja nyugovóra a fejét, mert vagy 7 millió lélek életét jobbítani hivatott grémiumként létrejött a Vidékfejlesztési Kormánybizottság, és hogy sikeres is lesz, arra biztosíték, hogy ezt is, mint egyébként az egész tök sikeres országot, Orbán Viktor fogja vezetni mint igazi vidéki parasztgyerek, aki boldogan rúgta le a gumicsizmát, mielőtt felköltözött a budai várba.

A Kormánybizottság munkájában természetesen részt vesz az agrárminiszter Nagy István, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztos, Stumpf István, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, azaz Navracsics Tibor, valamint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, vagyis Lázár János. Mind-mind igazi nagy parasztok, vidéki emberek, akik – ha valakik, akkor ők – aztán tudják, mire van szüksége a magyar vidéknek.

A siker borítékolható. Már csak azért is, mert öt vezetőből – Orbánnal együtt – négy jogász. Egy, a mezőgazdasági miniszter, Nagy István nem, ő az állattudományok doktora. Vagyis egyetlen szociológus, vidékfejlesztési szakember, olyan valaki, aki az emberek életfeltételeivel, lakókörnyezetével, az ehhez tartozó infrastruktúrával, a szociális, oktatási, lakhatási, közlekedési és egyéb életfeltételeikkel foglalkozó bármely tudományágat képviselné, na, az a csapatban nincs. Minek is lenne, hiszen itt nem az emberekről van szó, hanem a vidékről, és arról is mint választók tömegéről, akik hatalmon tartják az Orbán-rezsimet. Vagyis őket kell megvezetni, nem a vidéket átalakítani, hiszen az pont úgy jó, ahogy van.

Itt tehát nem valószínű, hogy korszakos fejlesztési programok szakszerű kidolgozásáról lenne szó, nem valószínű, hogy egyáltalán komolyan gondolta bárki is, hogy ez az öt ember, akik közül kettő az első vonalban tette tönkre az országot (Orbán és Lázár) – a többiek inkább másodhegedűsként álltak oda, ahová éppen a kedves vezető állította őket – megváltja, ha nem is a világot, de a magyar vidéket. Az üzenet azonban az, hogy a magyar vidéken, a legkisebb zsákfalutól a vidéki nagyvárosokig, lehet örömtüzeket gyújtani, itt a felmentő sereg. Amit évszázadok nem tudtak rendbe rakni, majd Orbán Viktor vezetésével rendbe teszi Nagy István, Stumpf István, Navracsis Tibor és Lázár János.

Azokat a vidéki embereket, akikben felmerülne, nem biztos, hogy ez a vállalkozás komoly, hiszen Orbán és Nagy kivételével csupa bukott, tartósan mellékvágányra tolt fideszes kezébe adták a gyeplőt, azokat nem tudom megnyugtatni. Ez a névsor elég jól mutatja, mennyire tartja komoly és felelősségteljes feladatnak az Orbán-rezsim a vidéki magyar emberek jövőjének újragondolását. Hát annyira, amennyire választások előtt egy jó nevű testülettel, néhány veszteni való nélküli ősfideszessel el lehet húzni egy újabb mézesmadzagot a vidékiek orra előtt, már azok orrára gondolok, akiket 10 kiló krumplival nem lehet elvarázsolni.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s