Pártunk és kormányunk mindent lop, ami a keze ügyébe kerül, ide értve a veretes mondásokat is, amilyen például az, hogy „ami jó az országnak (az Egyesült Államoknak), az jó a General Motorsnak és fordítva.” Ezt még 1953-ban mondta Charles Erwin Wilson néhai GM-elnök. Kovács Zoltán a vadászati világkiállítás kormánybiztosa szerint „az egész ország érdeke a vadászati kiállítás, hiszen élénkíti a hazai turizmust, és ötven éve nem volt ilyen rendezvény Magyarországon

Tehát: ami jó a Fidesz-közeli vállalkozóknak, néhány fideszes vadásznak, már úgy értem, az ellopható milliárdokra vadászóknak, az jó a magyar embereknek is. 1953-ban a General Motors volt az Egyesült Államok legnagyobb munkaadója, most Magyarországon a Fidesz az. Már szinte mindenki a Fidesz-államnak, Mészáros Lőrincnek, Garancsinak, Hernádinak, Csányinak és Rogán Tóninak dolgozik, aki nem valamelyik multinál keresi és találja meg a betevőt. Vagyis: ami jó a fideszeseknek, az végül is jó az egész országnak. Vagy nem?

Az is nyomós érv Kovács szájacskájából, hogy 50 éve nem volt ilyen rendezvény. Nem tudom, hogy Kovács mennyire örülne, ha következetesen megvalósulna ez a gondolat, mert – például – forradalom és szabadságharc nem 50, de már több mint 60 éve, 1956-ban volt hazánkban utoljára, vagyis időszerűbb lenne minden vadászati világkiállításnál, de még az Eucharisztikus Kongresszusnál is.

És hát a hazai turizmus is fontos, főleg a vadászturizmus. Nem biztos, hogy jól át van ez is gondolva. Mondjuk, ha csak a hazai 70 ezer vadász fele csőre töltött, távcsöves golyós puskával feljön a székesfővárosba, az elég kemény biztonságtechnikai feladat elé állítaná TEK-et. Még akkor is, ha ma Magyarországon tovább él a hagyomány, és úgy, ahogy az első világháború előtt és a két világháború között, most is a magyar dzsentriké és a felső tízezeré, vagyis a Fidesz és a Fidesz-közeli vadászoké a legtöbb zsákmány. Mégis – előre szólok – van azért lőfegyver és lőszer egyéb, nem fideszes kezekben is.

Hacsak minden tizedik vadászkamarai tag nem fideszes, akkor is legalább 7 ezer sörétes vagy golyós lőfegyver van nem Fidesz-barát kezekben a megfelelő lőszerrel együtt. És akkor még nem beszéltük az orrvadászokról. Magyarul: Semjén Zsolt tiszteletbeli magyar fővadász és főkeresztény, KDNP-pártelnök megfontoltan járna el, ha kölcsönkérne néhány golyóálló mellényt Orbán Viktor ruhatárából, mert – egy kevésbé amerikai, de inkább magyar közmondás szerint – a kapanyél is elsülhet, hát még ennyi fegyver, ennyi biztos kézben.

Kovács Zoltán azt is elárulta, hogy a vadászati világkiállítást még véletlenül sem a vadászok szervezik és rendezik. Ki bízna ilyen fontos dolgot komolytalan, puskával a mezőn csámborgó és nyulat futtában, fácánt reptében el- vagy el sem találó fegyvermániásokra. Ahogyan maga fogalmazott: ez már nem az első nagyszabású esemény lesz, aminek a lebonyolítását elvállalta és sikerrel végre is hajtotta Magyarország kormánya, mint például a vizes világbajnokságot és a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságot is, ahol Budapesten egyedüli helyszínként rendezhettek telt házas mérkőzéseket.

Tehát a magyar kormány sikeresen rendez VB-ket, EB-ket, de még vadászati világkiállítást is, ami azt bizonyítja, hogy a hagyományos kormányzati munka mellett van bőven szabad kapacitása, és képes rapid módon elkölteni, vagyis az emberei által ellopatni, mégpedig rekord rövid idő alatt súlyos tízmilliárdokat. Sok kormány közel és távol, csak álmodozik az ilyesmiről. Ráadásul akik megpróbálták, azok többségének a politikai karrierjébe került a dolog, nem egy közülük büntetés végrehajtó intézetben vágja a centit.

Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Legyen az uniós támogatás, autópálya építése, stadion, VB, EB, ilyen-olyan kongresszus, világkiállítás, a magyarok egy emberként támogatnak minden kiemelkedő nagyságú pénzlopást. És ezt az egy embert mindenki névről ismeri. Ő az, akit Polt Péternek hívnak és az ország legfőbb ügyésze. Az ő dolga, biztosítani a szabad rablást és a szabad elvonulást a zsákmánnyal. Aki – például a vadászait világkiállítás kapcsán – lő magának egy-két milliárdot a nagy állami keresztény búcsúban a több tízmilliárdos állami büdzséből, a mi pénzünkből, a köz pénzéből, annak nem kell semmitől tartania, mert szent Hubertus mellett szent Polt Péter is vigyáz rá.

Szent Hubertus és Polt Péter nagyon hasonlítanak egymásra. A vadászok védőszentje a magyar vadászkamara szerint arra figyelmezteti a vadászokat, hogy tiszteljék az állatokat. (És bátran öljék meg őket!) Szent Polt Péter a magyar nemzeti nagytőke védőszentje a magyar alkotmány szerint, arra figyelmezteti a nagy kaliberű pénzvadászokat, hogy tiszteljék a törvényeket. (És bátran szegjék meg azokat!) A vadászok abban is hasonlítanak a magyar nemzeti nagytőke pénzvadászaira, hogy ők sem azért lőnek nyulat, őzet, fácánt és foglyot, mert éhesek, ahogy a nemzeti nagytőke sem azért lop, mert nincs pénze. Mindkét sportot mindkét társaság ma már kizárólag csak szórakozásból űzi.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s