A tálibok elől menekülő afgánok ezrei a kabuli repülőtéren

Az Afganisztánból érkező képek között nem látni a tálibokat örömujjongással és virágesővel fogadó afgánokat. Helyette ezerszám menekülő, a repülőtérre özönlő helyi lakosokról érkeznek fényképes és videó felvételek. Vagyis – úgy tűnik – nem volt az afgánok számára – úgy általában – annyira szörnyű az amerikai, brit, francia, német……. és magyar megszállás, ahogyan egyes széplelkek a helyzetet értelmezni szeretnék, hogy tudniillik Afganisztánt a tálibok felszabadították a nyugati megszállás, a rákényszerített idegen uralom alól.

Sokan egyszerűen a „demokráciát és a társadalmi formákat nem lehet exportálni” toposz bizonyítékát látják abban, hogy Afganisztánban megint megbukott egy világra szóló kísérlet, és a földkerekség legerősebb katonai ereje, a NATO történelmének legnagyobb vereségét, kudarcát szenvedi el, amikor átengedi 20 év kísérleti üzemmód és helyben járás után az országot a fundamentalista, ember- és civilizációgyűlölő tálib terroristáknak, akik először a saját lakosságukon fogják kiélni szörnyű hajlamaikat, de ne legyen kétséges, ezzel nem fognak megelégedni, és lassan visszamásznak a világ válságtérképére, megkeserítendő a gyaurok, vagyis a nem muzulmán értékrend követőinek életét.

Nem a nyugati életforma és értékrend bukott meg Afganisztánban, hanem csak az azt félszívvel hirdető politikai szövetség erőfeszítései bizonyultak sikertelennek. Az igazi tragédia azonban az, hogy két évtized jelentős társadalmi változásai válnak néhány nap alatt semmissé. Az Afganisztánban tízezerszám jelenlévő emberjogi és egyéb tanácsadók két évtizeden át igyekezték kiépíteni egy 21. századi társadalom és politikai rendszer alapjait, meghonosítani az alapvető emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség játékszabályait. Százezerszám ültettek iskolapadokba afgán diáklányokat, adtak a kezükbe tudást, támogatták a kisvállalkozásaikat, bátorították őket, hogy mutassák meg magukat, öltözzenek és viselkedjenek szabad ember módjára, legyenek emberek a 21. században általánosan elfogadott normák szerint.

Azok az afgának – nők és férfiak egyaránt – érzik most becsapva magukat, akikre a NATO, az Egyesült Államok most ráengedi a nyílt terrort, a fundamentalista őrületet, az eszement vallási törvényeket, amelyek értelmében mától már nem lesz szabad televíziót nézni, moziba menni, zenét hallgatni és táncolni még kevésbé. Olyan szabályokat, amelyek bezárják az iskolákat és a munkahelyeket a nők előtt, és egyszerű szaporító eszközzé degradálják őket. Ezek elől menekül több millió afgán, ki merre lát, a szomszédos országokba, a repülőtérre, Európába, az Egyesült Államokba, annak reményében, hogy elmenekülhetnek azok elől, akik ismét elvennék az alapvető szabadságjogaikat.

A sok értetlenkedő magyar embernek mondom: a tálibok is afgánok, ahogyan a Fidesz hívei is magyarok, ahogyan a tálibok elől menekülők is afgánok, és a Fideszt Afganisztánba kívánó, Európában hívő hazai ellenzékiek is magyarok, vagyis talán ahogy nálunk, úgy Afganisztánban sem arról van egyszerűen szó, hogy az afgánokat nem lehet megmenteni, hogy az afgánoknak jó az, ami most jönni fog, hogy nem érdemes megpróbálni bármi mást, ami nem egyezik az évszázados determinációval, a sötét vallási normákkal, az úgynevezett tradícióval. Talán nem egyszerűen a gyáva afgánok és az ugyancsak gyáva magyarok az okai annak, hogy mindkét ország saját tálibjai állnak nyerésre.

Talán nálunk is egyfajta erőszak, ha nem is fizikai, ami a magyarokat tétlenségre, a jogaik és az érdekeik védelmére való képtelenségre kárhoztatja. Minket is megszállt a nyugat, behozta a kultúráját, a termékeit, a munkahelyeit, a társadalmi rendjét, a nyugati polgári demokrácia intézményeit, szabályait és létezési formáit.

De a mi magyar tálibjainknak sem fekszik az új rend, nekik is jobban tetszik a patriarchális, hagyományos, törzsi vagy családi alapon szervezett rablógazdálkodás, a javak egy-egy klán, csoport vagy család számára történő kisajátítása. Ennek megvalósítása érdekében a mi tálibjaink is a vallási fundamentalizmushoz fordultak segítségért, és a népük számára a nyugatot, a demokráciát, a liberalizmust, egyáltalán a polgári demokratikus vívmányokat és életformát jelölték ki gyűlölendő ellenségnek és állították szembe a fundamentalista kereszténységgel.

Magyarországról is el tudott menekülni 10 év alatt vagy félmillió ember átmenetileg vagy véglegesen nyugatra, egyrészt migrálva, a nagyobb bérekért, a jobb életért, másrészt az afgánokhoz, a szírekhez hasonlóan az elől futva, ami a hazájukban történik, a magyar tálibok elől menekülve, akik megpróbálják a magyarokat a nyugati életforma és értékrend ellen hangolni, és számukra a keleti, az ilyen-olyan diktatúrákban és kalifátusokban érvényes értékrendet, a keresztény képmutató fundamentalizmust vonzóvá hazudni.

Orbán és rendszere egyenlő a most kikiáltott afgán kalifátussal, amely muzulmánnak definiálja az ország teljes lakosságát, tetszik is az annak, vagy nem. A mi tálibjaink is keresztény Magyarországról papolnak, nem törődve azzal, hogy a magyar társadalom egyáltalán nem keresztény hívők homogén tömege, hiszen legalább annyi nem keresztényünk van, amennyi keresztényünk. Nem lehet szabad emberként élni, ahol a vallási fundamentalizmus a politika vezérlő csillaga, ahol olyan próféták viszik a hangot, mint Balog Zoltán orbánista püspök-miniszter, aki szerint például a meleg embereket az ő istene szereti, de a megvalósult meleg életformát bűnnek tartja.

Nincs itt az ideje éppen Magyarországon felsőrendűbbként nézni a „primitív”, a nyugati, az európai civilizált életmódra alkalmatlan afgánokat, a velük történteket törvényszerűnek nevezni, amikor hazánkban, ha nem is az afganisztáni véres formában, de ugyancsak egy ócska fundamentalista, ósdi értékeket valló, elnyomó és igazságtalan, a 21. századi társadalmi értékrenddel össze nem egyeztethető rend, egy magyar kalifátus van kiépülőben.

Nem Magyarországról hangzik meggyőzően az értékek állandóságát és megváltoztathatatlanságát hirdetni, a magát kereszténynek hazudó politikai kurzusunkat mintának nevezni, mert ezzel világszerte nemcsak undort keltünk a magyarsággal szemben, de nevetségessé is tesszük magunkat. És ami még fontosabb: bebizonyítjuk, hogy vagyunk akkora barmok, hogy másodszor már önként vonuljunk le a rakpartra, hogy ott csendes belnyugvással belelőjük magunkat a Dunába. Vigyázat! Az afgánok sorsa a mi sorsunk lehet, vagy már az is.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s