Azt állítja a magyar sajtó, nem mondom, hogy hol és mikor, mert majd mindenhol és jó ideje, hogy így meg úgy, lehet bírálni a magyar kormányfőt, ezért, meg azért, de azt el kell ismerni, az mégiscsak teljesítmény, hogy Európában, de már az Egyesült Államokban is róla beszélnek.

Alább egy videó, amelyben az látható, ahogy csütörtökön elfogják Spanyolországban, Madrid egyik munkásnegyedében Domenico Paviglianitit, Olaszország legkeresettebb bűnözőjét, a Ndrangheta nevű maffiaszervezet capo di tutti capiját, vagyis a jelenleg legnagyobb itáliai bűnszövetkezet főnökök főnökét, aki az észak-olaszországi és a dél-amerikai „piacot” tartotta kézben, amelyek – szakértői becslések szerint – évi 100 milliárd euró „forgalmat” bonyolítottak le, gyilkosságokkal, zsarolással, kényszerítéssel, pénzmosással és egyéb bűncselekményekkel.

Mi köze van ehhez Orbán Viktornak? Hát csak kettő. Egyik, hogy – mint Domenico Paviglianiti maffiavezér – a magyar kormányfő is letett az asztalra ezt és azt, róla is legalább annyit beszélnek, mint az olasz capo di tutti capiról. A másik: Orbán Viktort joggal lehet a magyar capo di tutti capinak nevezni, Paviglianitivel egy nap emlegetni, mivel az olasz maffiózó kezén átfolyt évi 100 milliárd euró összemérhető a 150 milliárdos magyar GDP közel felével, amennyivel a magyar állami kötségvetésben egyszemélyben Orbán garázdálkodik.

Paviglianiti bűnlajstromában szerepel vezető olasz politikusok korrumpálása, vagyis megvásárlásuk és felhasználásuk a maffia céljai érdekében. Ilyesmit Orbán nem követett el, mivel neki nem kell egyetlen politikust sem megvennie, elég, ha őket kinevezi miniszternek, kormánymegbízottnak, köztársasági elnöknek vagy a parlament elnökének, államtitkárnak, a számvevőszék elnökének, de a legjobb mindjárt ha legfőbb ügyésznek, és azok minden nagyobb plusz ráfordítás nélkül, vagy pontosabban, az államtól és nem Orbán Viktortól kapott fizetésért, tehát a magyar adófizetők pénzéért teljesítik a magyar capo di tutti capi minden óhaját.

Erre még Paviglianiti is elismerően csettintene a nyelvével, mondván: az azért már mégiscsak példátlan, hogy az államot az állam pénzén fizetett politikusok lopják meg, és úgy kerülnek a politikusi maffiózók zsebébe a nagy pénzek, hogy azok „kitermelésének” költségeit a magyar adófizetők állják szolidárisan, vagyis a maffiának, Orbánnak és csapatának egy vasába se kerül az ország vezetését, vagyis saját magukat rábírnia arra, hogy az ország vagyonát a saját nevükre írják, de még erőszakot sem kell alkalmazni senkivel – főleg saját magukkal szemben – sem, azzal még fenyegetni sincs szükség, hiszen maguk adják át önként és dalolva a nemzet kasszáját saját maguknak. Ügyes.

Legutóbb éppen az ATV-ben hallottam ömlengeni valakit, amiért Orbán az amerikai konzervatív Fox televízióban hazudozhatott össze-vissza, amit több millió amerikai fog látni a mintegy 330 millióból. Mondta is a szakértő, hogy ez azért mégiscsak teljesítmény, mint ahogy az is, hogy egy német választási kampányprogramban a jelöltek majd 10 percig Orbánt szapulták az egyórás műsorban, ami szintén nem semmi. És mennyire igaza van a pasasnak. Mert van a történelemnek más bűnözője is, mondjuk például Al Capone, akiről ugyancsak sokat beszélt az egész világ, úgy, mint Orbán Viktorról. Igaz, attól még ő rendesen börtönben rohadt meg.

Vagy vehetünk egy politikusi példát is. Itt van egy bizonyos Adolf Hitler. Százszor többet beszéltek róla a maga idejében, egy bizonyos Sztálin elvtárssal együtt, mint Orbán Viktorról, mégis, egyik sem került a történelmi almanachok dicső lapjaira, pedig – el kell ismerni – nemcsak elég ismertek voltak, de tettek is le egyet s mást az asztalra. Mondjuk, mindjárt egy világháborút több tízmillió halottal, de mindegyiküknél külön-külön is milliókban lehet mérni az áldozataik számát, és ugyancsak tönkrevágtak egy-egy országot, anyagilag és erkölcsileg egyaránt, még annál is eredményesebben, mint ahogy az eddig a mi capo di tutti capinknak sikerült, bár – ami igaz, az igaz – Orbán előtt még szabad a pálya, mert ő még életben, sőt szabadlábon van. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s