Taníts mesterem!

Régóta undorom és megvetésem tárgya Rétvári Bence, a Fidesz parlamenti képviselője, aki ráadásul az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is. Ez utóbbi önmagában is botrányos, mivel Rétvári az a Fidesz-képviselő, aki nem olyan régen szobrot avatott Vácott Klebelsberg Kunó horthysta oktatási miniszter váci születésű államtitkárának, Kornis Gyulának.

Kornis volt annak a Klebelsberg Kunónak a jobbkeze, aki volt oly kedves országunk számára – egyéb áldásos oktatásszervező tevékenységével szerzett érdemeit földig rombolva – Európában elsőként, már 1920-ban megalkotni a Numerus Clausus néven elhíresült, a zsidókat az oktatásban diszkrimináló törvényt.

Most Rétvári gyermekvédőnek álcázva magát dolgozik szorgosan főnöke, Orbán Viktor propagandakampányának támogatásán, amikor primitív facebook bejegyzésekkel ostromolja a jobbra érdemes magyarokat: „Elfogadhatatlan, hogy hatéves gyerekeket homoszexuális szerelmes levél megírására kötelezzenek iskolai feladatként.  Az LMBT átnevelő programoknak nincs helye az óvodákban és az iskolákban! A gyerekek nevelése a szülők joga. 

Az egész bejegyzés egy kamu. Az államtitkár úrnak eszébe se jutott, hogy mellékelje az inkriminált BBC-videó linkjét, ami egyébként pont nem is bizonyítana semmit, mert csak azt támasztaná alá, hogy Európában nem lehet úgy közelíteni az LMBT emberekhez, ahogyan azt Magyarországon teszik. Mellesleg a brit iskolarendszerben is a 7. osztálytól válik témává a nemi felvilágosítás, és nem a kisiskolások körében.

De természetesen a bejegyzés célja nem a riasztó angol gyakorlat felmutatása, hanem az, hogy Magyarország kizárólag az e témában képviselt, Európától eltérő véleménye miatt nem kapja meg a neki járó uniós támogatásokat, miközben Brüsszel a pénzek visszatartásánál a magyarországi korrupciót és a magyar igazságszolgáltatás és a magyar sajtó függetlenségének korlátozását adja meg indoknak.

A pedofil törvénybe kevert LMBT propagandatiltás egyébként pont úgy sérti az EU alapértékeit, mint az állami és törvénnyel támogatott korrupció és a közvagyon meglopása, vagy az igazságszolgáltatás anomáliái, a független sajtó beszántása, és az egyéb demokratikus intézmények leépítése és kiüresítése.

Mindenki tudja, csak Rétváriék akarják lehazudni, hogy nem a gyereknevelésen vitázik Brüsszel és a magyar kormány, hanem arról van szó, hogy az Orbán-rezsim mára nem kompatibilis az EU-normákkal, látványosan az EU ellenségeinek oldalára állt, Moszkva és Peking érdekeit képviseli Brüsszelben, aminek fényében nem világos a tagországok egy nagy része számára, hogy miért is kellene működését uniós pénzből támogatni.

Rétvári Bence volt pofátlan Vácon a fehér blúzban és sötét szoknyában kivezényelt kiskorú (18 éven aluli) leánygyerekeknek az érvényes magyar törvényt is megsértve náci propagandát kifejteni. Sőt vette a bátorságot e tiszta szívű, a Fidesz és mások által még meg nem rontott gyereklányok elé példaként állítani annak az embernek a tevékenységét, aki ezt írta a kormányfőjének a zsidó fiatalok egyetemre bejutását korlátozó törvény nemzetközi nyomásra, 1928-ban kikényszerített módosítása kapcsán: “ha meg is kell változtatni nemzetközi nyomásra a numerus clausus törvényt, nem azért tesszük, hogy a zsidó egyetemi hallgatók ezreit megint nyakára bocsássuk a nemzetnek,” mert ő tudja, mit kell tenni, hogy „a törvény lényegét megmentsük”.

Szoboravató: Rétvári Bence balján az ugyancsak jó házból, a Terror Házából való Schmidt Mária Vácon

A szoboravatáson Rétvári még ezt tudta mondani: „Ha győztes, gyarapodó jövőt szeretnénk építeni, azt azzal kell kezdeni, hogy bemutatjuk a diákoknak a magyarság történelmének ilyen szakaszait (értsd: a Horthy-korszak, a holokauszt mint nagy teljesítmények). Ha büszke magyarokat nevelünk, a magyarság sorsa felvirágzik.” Hogy ez biztosan így lesz, annak zálogaként a szobrot büszkén és szemrebbenés nélkül szentelte fel a váci segédpüspök. Talány, hogy miként nem ég le bőr pirospozsgás orcájáról, amikor ezen az antiszemita rendezvényen locsolja a szentelt vizet.

Még annyit a Rétvári-példakép Klebelsbergről, hogy ugyancsak az ő nevéhez fűződik a szintén Európa szégyeneként módosított magyar választási törvény, amely vidéken a nyílt szavazást írta elő, ami – valljuk be – sokkal hatásosabb volt a várt eredmény kierőszakolására, mint a Fidesz-krumpli vagy a választási cédula kötelező lefényképezése és bemutatása a polgármesternek, hogy a jövőben is legyen közmunka. Ez a nagy magyar csak azt sajnálta, hogy nem sikerült a módosítással a nők szavazati jogát is eltörölni, pedig nagyon harcolt érte.

Klebelsberget nemcsak én nevezem nácinak vagy inkább fasisztának, mert nyíltan megvallotta antiszemitizmusát, de imádata az olasz Führer, Benito Mussolini iránt szinte határtalan volt, többek között abban is megnyilvánult, hogy a lakásába belépőt a Duce portréja köszöntötte. Természetesen Klebelsberg nézeteivel nem volt egyedül Horthy Magyarországán, azt az általános magyar felsőbbrendűséget és fajelméletet képviselte, amely maga alá akarta gyűrni a térség más népeit, és meg akart szabadulni a konkurenssé vált magyarországi zsidóságtól. Magyarul: a magyar állampolgárok egy részétől, akiket faji alapon minősítettek másodosztályúnak.

Horthy Miklós, Klebelsberg Kunó és Gömbös Gyula

Klebelsberg Kunónak a Debreceni Egyetem előtt és Budapesten a villányi úton is szobra áll. Mindkét emlékmű avatásakor csak és kizárólag az oktatás és a tudományszervezés területén szerzett érdemeire reflektáltak az ünnepi beszédet mondók. Egy szavuk nem volt arról, hogy ez a nagy magyar ember hány magyar állampolgárt fosztott meg attól, hogy egyetemi diplomához juthassanak, mégpedig az Európában már akkor is súlyos jogsértésnek tartott származási alapon. Ha Magyarország civilizált ország lenne, akkor talán újra lehetne gondolni a két emlékmű jogosultságát, csak Klebelsberg antiszemitizmusára és a magyar faj felsőbbrendűségének hirdetésére való tekintettel.

Ennek ma nincs konjuktúrája, sőt éppen ellenkezőleg, de nem lenne szabad elfelejteni, kivel és hogyan kezdődött a Horthy-korszak és hová vezetett. Ha Klebelsberg emlékművet kaphat, akkor lassan lesz hivatalos, állami emlékműve Horthy Miklósnak is. Akkor – haladva a melegek elleni jelenlegi állami kampány nyomvonalán – fogunk mi még találkozni Klebelsberg ma még elhallgatott eszmei hiatvallásának dicsőítésével is.

A történelem kerekének visszaforgatásán dolgozik Rétvári Bence és még sok hozzá hasonló kiskaliberű fidesznyik is. Rétvári nem hülye, csak gerinctelen, tehát tudja, hogy kit és mit szolgál. Ha nem állítjuk meg őt és a hozzá hasonlókat időben, hamarosan ott találjuk magunkat, ahonnan ők most példát merítenek, és erkölcstelen nézeteiket származtatják. Bár ne lenne igazam!

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s