Tisztelt Balog Zoltán!

Erkölcsi szentháromság

Önnel több bajom van. Az egyik, hogy Ön politikusként hazudik, de minimum össze-vissza beszél. A Népszavának adott interjúban ezt mondja: „Nem látom, hogy ma gyengébb lenne az emberi jogok védelme (Magyarországon – a szerk.), mint tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt volt.” Vagyis Ön szerint az elmúlt 20 évben az emberi jogok területén semmi jelentős változás hazánkban nem történt. És ezt pont most, a lehallgatási botrány közepén mondja?

Majd ezt a kinyilatkozását lenullázza – gondlom volt fideszes miniszterként és nem püspökként, mert mindezt arra alapozza, ami 2006 őszén Budapest utcáin történt, majd így folytatja: „kiderült számomra, milyen módon igyekeztek akadályozni a rendőri brutalitás kivizsgálását. Emberi jogi szempontból azt az időszakot (a 2006-os utcai zavargások időszakét – a szerk.) én az újkori magyar demokrácia mélypontjának nevezem, 1956 óta nem történt ilyen Magyarországon.”

Drága Balog Püspök-miniszter Úr!

Hogy 2006-ban Budapest utcáin mi folyt, azt ma már minden, a Fidesz és Orbán Viktor iránt el nem kötelezett, józanul gondolkodó magyar ember és minden jól tájékozott külföldi diplomata pontosan tudja. Valamennyien egyetértenek Önnel abban, hogy ami akkor történt, „az újkori magyar demokrácia mélypontja volt”.

Püspökként és volt miniszterként is elvárható volna Öntől, hogy legyen elég ítélőképessége belátni, hogy azt a példátlan utcai ocsmányságot nem más, mint az Ön személyes hittestvére, vagy legalábbis magát annak hazudó Orbán Viktor szervezte meg – ahogy Ön is mondja – a magyar demokrácia mélypontjaként, miután választásokat veszített, és ezt nem volt képes elfogadni.

Az ön fenti állítása mindenféle rendőri brutalitásokról és hallgatása az Orbán Viktor által szervezett államcsínykísérletről nagyjából azzal egyenértékű, mintha híveinek megpróbálná beadni, hogy Jézus a templomból nem kikergette a kufárokat, hanem Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc, valamint Hernádi Zsolt és Csányi Sándor jelenkori bibliai kufárjait megkérte volna szépen, fáradnának be és tennének már néhány forintot a perselybe a pénzből, amit a magyar szegények szájától vontak meg, a köz vagyonából, az államkasszából loptak szépen csendesen, isten kegyelméből, amiért cserébe mint magyar református egyház az államcsínyt rendőri brutalitásnak fogjuk látni és láttatni. Hát ez nem szép miniszterként sem, de püspökként egészen ocsmány dolog. Kedves Balog Püspök Úr!

Azzal kapcsolatban pedig, hogy az Ön egyháza „a homoszexuális hajlamot nem minősíti, a homoszexuális kapcsolatot viszont nem tudja elfogadni. Az Úristennek és tanítványainak gyűlölniük kell a bűnt, de szeretniük kell a bűnöst” – azt kell mondanom, hogy Ön nemcsak szellemileg szegényes gondolkodású, de következetlen is, mert ha a homoszexuálisok esetében gyűlölni kell a bűnt és szeretni a bűnöst, akkor az Ön egyháza miért nem gyűlöli mindazt, amit Orbán tesz és szereti Orbánt mint a bűnöst? Ön Orbánt nem mint bűnöst szereti, hanem mint egyháza mecénását, aki korlátlan hitelkártyát nyomott az Ön imára kulcsolt kezébe, és néhány – kisebb-nagyobb szolgálat fejében – elküldte hozzá a pin kódot is.

Ön, mint keresztény ember simán átlép azon, hogy Orbán gyűlöletet kelt, amerre jár, mondván, “a politikának általában szüksége van ellenségképre, mert ez a szomorú világ alakult ki. Negatív indulatokból könnyebb szavazatokat csiholni, mint pozitív üzenetekből. Én továbbra is a 2002-es polgári szlogenhez tartom magam: hiszek a szeretet és az összefogás erejében.” Mégis, mi a bánatos, Jézusnak tetsző franccal foglalkozik, drága Püspök Úr, az egyházában, ha olyan könnyen elfogadja a gyűlölet hasznosságát, bár hisz a 2002-es, már akkor is hazug jelszóban „a szeretet és összefogás erejéről”.

Hogy van az a pénz, amiért egy püspök is le tud térdelni egy miniszterelnök letolt gatyája előtt, azt jól bizonyítja, hogy Ön, aki nem túl egyszerű és nem kevéssé vitatott egyházi dogmák megfejtésében és interpretálásában a jobbak közé tartozik, képtelen megfejteni egy olyan egyértelmű szöveget, mint amilyet a pedofíliát és a homoszexualitást összemosó törvény tartalmaz. Van Önnek képe azt mondani, hogy teljes mértékben egyetért azzal, hogy „a 18 éven aluliak körében a törvény korlátok közé szorítja a homoszexualitás népszerűsítését?”

A törvényt bírálók – Európa és a civilizált világ egésze – nem azt kifogásolja, hogy a törvény tiltja a homoszexualitás propagálását, mert azt senki nem akarja propagálni, nincs is értelme, mert az egy adottság, nem elsajátítható, hanem azt, hogy a magyar kormány a fiatalokat 18 éves korig el akarja zárni a tisztességes és tudományos magyarázattól a nemiség sokszínűségéről, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a meleg fiatalokat és heteroszexuális társaikat, akik nem tudják a nemiség nem jellemző formáit kezelni és természetesként elfogadni.

Tisztelt Balog Zoltán!

Ön természetesen a keresztény egyházak tanításaira és álláspontjára hivatkozik. Hogy tisztességes legyen, én is. Természetesen nem az 1200-as, vagy az 1600-as évekből, hanem 2021-ből. És nem a magyar református egyházéra. A Német Evangélikus Egyház, amelynek jelenleg 20 millió híve van, „Lelki segély szolgálatot indít a diszkrimináció áldozatául esett homoszexuálisok számára”. Egészen pontosan „az Evangélikus Egyház ez év márciusa óta saját lelki segélyt tart fenn azok számára, akik szexuális orientáltságuk miatt diszkriminációt éltek meg az egyházon belül…..” Mi, papnők és papok, valamennyien kellő nyíltsággal kezeljük a szexuális irányultság sokszínűségét.”

Továbbá, kedves Balog Zoltán, a német evangélikusok így folytatják: „Azok a papok, akik teológiai megfontolásokból még ma sem készek arra, hogy a 2016 óta törvényben foglaltnak megfelelően az egyneműek házasságát szentesítsék, 5 év lehetőséget kaptak ennek megtagadására. E lehetőség fenntartása 2021 nyarától vizsgálat tárgya lesz.” És most tessék figyelni, Balog Püspök Úr! „Mi tudatában vagyunk annak, hogy mint egyház milyen mély sérelmeket okoztunk az egymást szerető, azonos nemű embereknek, akik ezért hátat fordítottak nekünk. Nem hagyhatjuk, hogy ez így maradjon. Itt az ideje a párbeszédet felvenni velük.”

A Német Evangélikus Egyház honlapján három vezető téma van. Ezek az alábbiak: „A menekülés és a migráció hátterei”; „A menekültek támogatásában való részvétel”; „Adakozás a menekültek megsegítésére”. Kiemelt helyen még: „Adakozás az árvízkárosultaknak”. A Magyarországi Református Egyház honlapján is megtalálható a hír a német árvízkárosultaknak felajánlott református segítségről, ami szép dolog.

Tehát: a pénz fontos. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Mégsem kellene – már amennyiben valaki püspök és igazán hívő ember – azzal takarózni, hogy a magyar reformátusok nem akarnak politizálni, és közben súlyos, erkölcsileg védhetetlen politikai kijelentéseket tenni egy olyan politikai vezető szolgálatában, akinek a napjai meg vannak számlálva, aki, ha nem ma, akkor holnap, ha nem holnap, akkor holnapután kerül a történelem szemétdombjára. Ezt egy püspöknek látnia kellene, és egyháza, a hívők százezrei érdekében a hit, az erkölcs oldalára kellene állnia, veszítsen is ezzel bármennyi pénzt is.

Végezetül, drága Püspök Úr! Ön azt mondja, hogy „Jó viszonyban vagyunk (Orbán Viktorral – a szerk), de az nem tartozik a közvéleményre – és ehhez az első perctől kezdve következetesen ragaszkodom –, hogy egy lelkipásztornak milyen lelki kapcsolata van adott esetben egy politikussal vagy bárkivel. Katolikus paptól sem kérdezik meg, hogy valamelyik közéleti személyiség jár-e áldozni vagy gyónni. Nem titok, hogy a közélet és kulturális élet számos ismert szereplőjével mély beszélgetéseket szoktam folytatni hitbéli kérdésekről. Közéjük tartozik Orbán Viktor is.”

Szóval: Balog Zoltán! Tényleg pont a magánügyed, hogy milyen diktátorral és milyen bűnözővel tartasz fenn jó viszonyt, akár még püspökként is. Az azonban már a híveid, a magyar reformátusokra is tartozik, sőt valamennyiünkre is, hogy kivel bratyizol, kinek szolgálsz, kit támogatsz a magyar néppel, a saját isteneddel szemben, mivel a pénzt, amiből élsz, éltek mindannyian, az egyház vezetői, azt a magyar adófizetők adják össze vallási hovatartozástól függetlenül. Több istenfélelmet és kevesebb politikusi seggnyalást szeretnénk látni a pénzünkért, kedves Balog Miniszter-püspök Úr. Több alázatot és kevesebb fennhéjázást arról, mi tartozik és mi nem azokra, akiknek a kenyerét eszed, drága Balog Zoltán!

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s