Hazánkban nő a feszültség. Rossz szájízzel jöttünk ki a labdarúgó EB-ből, ma kedvezőtlenebb a világ képe rólunk, mint volt előtte. Nem véd jól a kínai csodavakcina, nincs, aki döntsön a 3. oltásról, nem tudja senki, oltsák-e a gyerekeket vagy ne, megtorpant az egész oltási kampány. A csinovnyikok Orbánra várnak, a kormányfő ki se lát a gondokból, nem tudja, hova kapjon, kormányzás helyett Brüsszellel szájkaratézik, és fut a pénze, a 7,2 milliárd eurónk után.

A kánikulában is újra támad a vírus, már Európában és a Magyarországgal szomszédos országokban is emelkedik a fertőzöttek száma. Valakinek ki kellene állni az emberek elé, és meg kellene mondani, hogy bajban vagyunk. De helyette új propagandafrontok nyitásán dolgozik a kommunikációs agytröszt, és nincs ember, aki az ország nevében fehér zászlóval Brüsszelbe repülne.

Még egy darabig lehet mocskolni Európát, a nyugatot, Washingtont, az EU-t, az UEFA-t. Lehet süketelni, hogy a visszatartott uniós pénzek nélkül is be lehet indítani a gazdaságot, de már 5,5 százalék az infláció, és gyanúsan sokat mutogatják a királyi televízióban az aranyrudainkat. Nyomják a biztató információkat a Nemzeti Bank rekord nagyságú aranykészletéről, miközben az idén is elmaradnak az életmentő külföldi turisták.

A Nemzeti Titanic zenekara letette a hangszereket, nincs karmestere, a kották a Duna vizén úsznak. A parancsnoki hídról már távcső nélkül, szabad szemmel is jól látszik a jéghegy. Nincs, aki le merné mondani a Vadászati Világkiállítást, sem az Eucharisztikus Kongresszust. Kár, hogy nem pályáztuk meg mégis az olimpiát, fiúk! Nézők nélkül, járvány alatt talán mi is meg tudnánk csinálni.

Még irányt lehetne változtatni, még el kerülhetnénk a tragédiát. Még hátramenetbe lehetne kapcsolni a hajómotorokat, vissza lehetne füttyenteni a bérfröcsögőket, még ki lehetne izzadni az ország megmentését és Orbántalanítását célul tűző, egy pártokon átívelő nemzeti összefogást, de mire mindenki hazajön a Balatonról és a horvát tengerpartról, pont késő lesz. Már ma le kellene tartóztatni Orbán!

Milos Forman 1967-es „Tűz van, babám” című filmjének képei peregnek előttem. Ég az aggastyán háza. A tehetetlen, de együttérző emberek a tűznek háttal ültették az öreget egy székre, hogy ne lássa, miként ég le a saját háza, de aztán úgy vélik, az ő háza ég, joga van végignézni, hogyan válik a tűz martalékává. Hát akkor helyezzük magunkat kényelembe, és nézzük mi is!

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s