OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar kormányfő külföldi lapokban fizetett hirdetésekben próbálja meggyőzni az EU polgárait arról, hogy az Európai Uniót az általa elképzelt módon kellene megreformálni. Teszi ezt akkor, amikor évente számtalan alkalommal találkozik ezen országok állam- és kormányfőivel, akiknek bátran előadhatná a javaslatait, amelyeket az EU tagországai vagy támogatnak, vagy nem, amelyek vagy megvalósulnak, vagy nem, ahogy az demokráciákban lenni szokott.

A nyugat-európai lapokban egyoldalas, fizetett hirdetésekkel Orbán Viktor írásban ismeri be, hogy nincs befolyása arra, ami az EU-ban történik, nincsenek állam- és kormányfők, akik támogatnák. A napokban kiderült, inkább olyanok vannak, akik látni sem akarják. Orbán tehát erősen elszigetelt Brüsszelben, amit nem cáfol, hogy van néhány kelet-európai szövetségese, akik hasonlóan kriminálisan vezetik az országaikat, mint ő. Így aztán – lehet, hogy igaza van – nem marad más eszköze, mint a hirdetés, bár – szerintünk – a legnagyobb esélye nem az egyoldalas politikai hirdetéseknek, mint inkább az apróhirdetéseknek lenne.

A hosszú és pontokba szedett szövegeket ma már nem sokan olvassák, az embereket azok a hirdetések érdeklik inkább, amelyek rövidek, konkrétak és személyes hangvétellel az egyes emberhez szólnak. Pont olyanok, mint a klasszikus apróhirdetések. Ezekre támaszkodva lenne lehetőség a magyar külpolitika megismertetésére és népszerűsítésére, mert a hagyományos diplomácia láthatóan Orbán esetében csődöt mondott. Szijjártó külügyminiszterünk ugyan próbálkozik, és a „nettó hazugság, amit X.Y. külügyminiszter, kormányfő mond, aki nem is tud magyarul” című projektjével már sikerült a világ legtöbb külügyminiszterét és kormányfőjét vérig sérteni, de az ottani lakosságot ő sem érte el.

Javasoljuk, hogy a magyar külpolitika premisszáinak propagálására vessük be az apróhirdetést és a házassági hirdetést. Például ilyeneket:

Magányos, jól szituált kelet-európai kormányfő hozzá illő milliárdos párját keresi a jobboldalon. Szélsőjobbosok előnyben. Baloldaliak, liberálisok, gender- és migrációhívők kíméljenek! Kereszténydemokraták leveleire nem válaszolunk. Csak teljes alakú fényképes levelek érdekelnek. Pocakosok ne is írjanak!

Nemzeti gondolkodású, keresztény értékeket valló, többszörösen csalódott, legjobb férfikorban lévő, jó képességűnek és előnyös külsejűnek mondott kelet-európai kormányfő hozzá illő miniszterelnökkel ismerkedne európai parlamenti frakció alakítása céljából. Válaszokat „Jobbról még jobbra” jeligére a szerkesztőségbe. (Mindegy, melyikbe, az összes a miénk.)

Kelet-európai, korrupt és EU-ellenes miniszterelnökök keresnek hozzájuk illő szövetségeseket. Származás, vallás és előélet nem számít. Csak komoly korrupciót bizonyítottan felmutatni képes jelentkezőket várunk. Az EU vagy egyéb nemzetközi szervezetek pénzeit megcsapolók előnyben.

Meleg európai parlamenti képviselőt cserélnénk heteroszexuálisra. Esetleg kettőre. Az egyik mindenképpen és ellenőrizhetően férfi legyen.

Erősen korruptnak mondott kormányfő hozzá hasonlók társaságát keresi kellemes időtöltés céljából. Büntetett előítélettel rendelkezők előnyben. Uradalom, stadion, focicsapat, valamint külön bejáratú stróman magánrepülővel és jachttal van.

Oxfordban járt, Felcsúton is ismert, Brüsszelben is komoly kapcsolatokkal rendelkező politikai magánvállalkozó cégét bővíteni szeretné, amihez tőkéstársat keres. Válaszokat „Cél a nemzeti vagyon” jeligére a budai Karmelita kolostorba kérjük.

Illiberális, kissé kopott neonáci ornamentummal díszített értékkészlet egyben, de darabonként is eladó. Esetleg értékkülönbözettel nemzeti keresztény, nacionalista, ha lehet inkább soviniszta életforma népszerűsítésére cserélhető. Csak eredeti darabok érdekelnek. Esetleg orosz vagy kínai utánzat is számításba jöhet.

Antimigráns, homofób, genderellenes retorikagyűjtemény eladó vagy EU-ellenes kirohanásokra cserélhető, felárral. Burkolt antiszemita felhangok előnyt jelentenek.

Az EU, a NATO, az IMF és az USA és egyéb nyugati rövidítések elleni kirohanások gyűjteménye előnyös áron átadó vagy Oroszország, esetleg Kína felsőbbrendűségét hirdető szöveggyűjteményre cserélhető. Keresztényüldözést beszámítunk.

A nyugati sajtószabadság hiányát, az ottani szólásszabadság korlátozását hirdető, illetve a Magyarországra költözni vágyó nyugat-európaiak versbe foglalt fohászait tartalmazó, kínai gyártmányú, hímzett falvédők lábas konténerben, elvámolva átvehetők. Ár (harminc évre titkosított) megállapodás szerint.

A nyugati értékrendet képviselő, Soros György pénzéből épült és működő egyetememet a kínai kommunista párt irányítása alatt állóra cserélem jelentős felárral. „Pénz nem számít, mert nem az enyém” jeligére.

Hagyományos, liberális elveket valló EU-t cserélnék egy megreformált, konzervatív és nemzeti keresztényre. Csak az Európai Parlament nélküli, nemzetállamok laza szövetségén alapuló megoldások érdekelnek. Közös ügyészség sem kizáró körülmény, amennyiben Polt Péter vezeti.

Az Európai Uniót és a magyar-lengyel barátságot az Orosz Föderációra cserélném jelentős ráfizetéssel. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s