Példátlan hevességű bírálat kereszttüzébe került a magyar kormányfő a brüsszeli EU-csúcson, ahol az LMBTI  közösséget diszkrimináló magyar törvényt az Európai Unió alapértékeivel összeegyeztethetetlennek minősítették a felszólalók. A kormányfő a szokásos módján azzal védekezett, hogy a törvény nem a LMBTI emberek ellen irányul, hanem csak a szülők jogát védi, hogy maguk dönthessenek a gyermekeik neveléséről.

Az éles hangú és helyenként a személyeskedően kemény megnyilvánulások lényege az volt, hogy a magyar politika a szexuális kisebbséggel szemben olyan mértékben tér el az EU által elfogadott normáktól, ami már megkérdőjelezi Magyarország uniós tagságának létjogosultságát. Mark Rutte holland kormányfő, aki szerint Orbán most már túl messzire ment, egyenesen felszólította a magyar kormányfőt, hogy London példáját követve az EU alapszerződésének 50. cikkelyére hivatkozva kezdeményezze Magyarország kilépését az EU-ból, ha annak semmilyen alapértékével nem ért egyet.

A luxemburgi kormányfő, Xavier Bettel, aki maga is meleg és meleg házasságban él, kijelentette: nem akar olyan Európában élni, amilyet Orbán képzel el magának, amely mindent lábbal tiport, ami az EU szellemének lényegét jelenti. Számos kormányfő azt követelte, hogy az EU fagyassza be azonnal a Magyarországnak járó pénzek kiutalását, és hozzon szigorú szankciókat arra az esetre, ha az Orbán-kormány nem vonja vissza a bírált törvényt. Egy ilyen tartalmú gyors döntést a diplomaták nem tartanak valószínűnek, arra pedig hogy Magyarországot kizárják az EU-ból, az unió alapszabálya nem ad lehetőséget.

Mindenesetre a csütörtöki ülés az orbáni politika egyik legsötétebb fordulópontjaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, bár – amennyire az orbáni politikát egyáltalán érteni lehet – ez nem látszik az utolsó ilyen nemzeti méretű felsülésnek, amelyekhez lassan jobb, ha a magyar emberek hozzászoknak. Orbán tisztán belpolitikai, hatalmi játszmájára koncentrálva tolta túl a biciklit egy olyan kérdésben, amelynek jelentőségét Nyugat-Európa számára nem volt képes felmérni.

A melegek elleni támadást nem sikerült családvédelemmé hazudni, és a bírálók azért nevezték a magyar kormányfőt gyávának is, mert nemcsak megvédeni, de felvállalni sem volt képes az álláspontját. Orbán egyszemélyes külpolitikai ámokfutása mára olyan méreteket öltött, ami alapvetően veszélyezteti Magyarország nemzeti érdekeit, helyünket a szövetségi rendszerekben, a NATO-ban, az EU-ban és mélypontra juttatja viszonyunkat Washingtonnal is.

A Fidesz, ha egy párt volna és Orbán e párt elnöke és nem a tulajdonosa, akkor már régen le kellett volna váltsák a sajátjai, hiszen az elmúlt egy évben a Fidesznek, az országnak annyi politikai kárt okozott, ami sok volna akár az elmúlt 10 évre elosztva is. Mivel nyoma nincs annak, hogy az úgynevezett polgári jobboldal, amely kizárólag Orbán vazallusainak a gyülekezete, önálló véleménnyel rendelkezne és mérhető befolyással bírna Orbánra, a teljes felelősség a demokratikus ellenzékre hárul azért, hogy mihamarabb megszabadítsa az országot az ámokfutótól, és mentse, ami még menthető.

Külön figyelmet érdemel, hogy a magyar kormányfő elleni fellépés milyen mértékben osztotta meg az Európai Uniót magát. Egy Nyugat-Európa kontra Kelet-Európa ellentét látszik kibontakozni, amelyet nagymértékben Orbán szít és élez, és amelynek lényege: ki van Orbán mellett és ki van ellene. A magyar melegellenes törvényt elítélő tagországok közös levelét 17 ország írta alá. Kelet-Európából csak Lettország és Észtország. Nem vállaltak közösséget a levélírókkal: Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Románi és Bulgária, a volt szocialista tábor országai.

Az Európai Unióban veszélyesen erősödik a nézet, hogy Európa nem azonos értékrendet valló és azok szerint működő országok halmaza. A kelet-európai régióról az látszik kiderülni, hogy nem alkalmas a nyugattal való együttműködésre, mégpedig nem annyira gazdasági vagy technológiai elmaradottság, hanem szinte kizárólag politikai okokból és az értékrendek különbsége miatt. A kelet-európai demokráciák jelentős része lassan visszacsúszik a rendszerváltás előtti elkülönülésbe, miközben a nyugat fokozatosan kiábrándul a velük folyó együttműködésből.

Az egyetlen, a rendszert egyben tartó erő lassan csak a gazdasági kényszer lesz, de az erkölcsi, értékrendbeli és politikai különbségek fokozatosan ezt is alá fogják ásni, ami oda vezethet, hogy Kelet-Európa népei kizárólag a nyugat munkaerő-utánpótlását és az ottani ipar felvevő piacát fogják jelenteni, a képzett kelet-európai lakosság folyamatos kiáramlása várható nyugatra, ami az otthon maradottak és a nyugati világ közötti még mélyebb szakadék létrejöttéhez fog vezetni. Magyarország ebben a folyamatban sajnálatos módon nem annyira sodródik, mint amennyire ennek a motorjává vált, mégpedig szinte kizárólag egy elmeháborodott ember, Orbán Viktor jóvoltából. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s