Hack Péter azt mondja az index.hu-nak adott interjújában: „A jogállam arról szól, hogy ne utcai harcokban dőljenek el a politikai viták.” Mi is ezt mondjuk. Csakhogy Magyarország nem jogállam. Ebből fakadóan ha jogállami módszerekkel nem lehet visszaállítani a jogállamot, akkor csak az utca marad. És ez nem azért van, mert egyesek az utcán akarják eldönteni a politikai vitát, hanem azért, mert nincs jogállam, ahol a parlamentben lehetne.

Politikai vita a 2010 utáni magyar parlamentben még egyszer sem dőlt el az ellenzék javára. Az ország pontosan emlékszik arra, hogy az elmúlt több mint tíz évben csak akkor változtatott a saját elhatározásán az uralkodó párt, amikor legalább több tízezer vagy százezer ember ment ki az utcára. Vagyis a politikai vitában az ellenzéknek csak akkor volt esélye, ha az utcára vitte az embereket, vagy azok maguktól mentek ki. Népszavazás az elmúlt tíz évben egy sem volt.

A monológot Rajkin 1961-ben adta elő Magyarországon, és az akkori állami televízióban is látható volt.

Hack Péter szerint: mivel van parlament, vannak választások, vannak fékek és ellensúlyoknak szánt közintézmények, igaz, az intézményekben csak a Fidesz által kinevezett személyek ülnek, tehát vannak ugyan, de nem töltik be a szerepüket, mégsem lehet diktatúráról beszélni, hiszen az ellenzék felszólalhat a parlamentben (ha Kövér László megengedi), az ellenzék az alkotmánybírósághoz fordulhat, és ott néha igazat is adnak neki, a bíróságokon pedig gyakran nyernek a törvényt sértő kormányzat ellen. Polt Péterrel szemben még senki nem nyert. Az kerül ma bíróság elé, akit Polt Péter oda küld. Ennyi.

A Kádár-rendszerben is volt parlament, voltak országgyűlési választások, szakszervezetek (a szakszervezetek ma a tevékenységüket ellehetetlenítő Fidesz-törvények miatt gyakorlatilag nincsenek, vagyis pont annyit érnek, mint a Kádár rendszerben), volt közmédia is, ami nézhetőbb volt, mint a mai. Egy nem vol: ellenzék. Sem pártok, sem média formájában. Mégis a világ elismerte a rendszert, mindenki tudta, hogy ez nem demokrácia, mivel az emberek többsége – ahogy most – elfogadta. Annak ellenére, hogy Hack Péter és az akkori mákszemnyi magyar ellenzék nem szerette.

Kár, hogy Hack Péter már a 70-es években nem népszerűsítette mai nézetét. Azt, hogy az akkori magyar választási rendszer keretein belül próbáljon meg az ellenzék a Hazafias Népfront segedelmével, az abszolút állami sajtófölény mellett választást nyerni, ha lehet, legalább kétharmaddal, hogy utána normális, polgári demokratikus rendet szabó alkotmányt és azon alapuló demokratikus törvényeket lehessen elfogadni a magyar országgyűlésben. Mekkora durranás lett volna ez. Alig kisebb, mint most lenne.

Az a helyzet, hogy ugyanannak a Hack Péternek, aki demokráciát akart egykor, tetszik az általa leromlott magyar demokráciának nevezett Orbán-rendszer, amit nem tart diktatúrának, mert abban az ellenzék választásokat nyerhet, ha a Fidesz felé lejtő pályán felfelé, hason kúszva megküzd a kormánypárt anyagi, média- és intézményes fölényével, ha vert helyzetből is képes nyerni, mégpedig legalább úgy, hogy kétharmada legyen a parlamentben. Ha erre képes, akkor – Hack szerint – a kétharmados többségre hivatkozva ugyanúgy visszaélhet a hatalmával, ahogyan azt a Fidesz tette a saját kétharmadával. Ugyanúgy azt tehet, amit akar az alkotmánnyal, a demokráciával. Vissza is állathatja a Fidesz által felszámolt alkotmányos rendet és jogállamiságot. Köszönjük a lehetőséget.

Magyarul: Hack Péternek az tetszene, ha az ellenzék az éppen azért létrehozott, lebutított és igazságtalanná tett politikai rendszerben, a versenyzést szinte teljesen kizáró jogi és intézményes környezetben, pénz és média nélkül, a számára előnytelen választási rendben ugyanazt az eredményt érné el, amit a Fidesz 2010-ben egy fair választási versenyben, egy a mainál igazságosabb választási törvény keretei között. ahol a Fidesztől nem vették el a választási nyerés esélyét intézményes, törvényes eszközökkel.

Vagy ugyanazt a választási eredményt érné el, mint a Fidesz a rá következő választásokon, amikor a saját magára szabott választási törvény, a saját kézbe vett közmédia, a saját anyagi és intézményes fölénye mellett szerzett kétharmados többségeket. Mily mély, demokratikus gondolkodásra valló vélemény! Hogy a mai választási verseny az nem fair és nem is demokratikus, nem zavarja azt a Hack Pétert, akit ugyanez erősen zavart még a 80-as évek Magyarországán, ahol ugyancsak nem volt diktatúra abban az értelemben, amelyben a mai Magyarországon sincs diktatúra Harck szerint, mivel pofázni már akkor is lehetett.

Igaz, a Kádár-rendszerben számos demokratikus intézmény nem is létezett, ami ma létezik, de a különbség nem is olyan nagy, mivel ma ugyan vannak, de nem töltik be a szerepüket. Ezzel az erővel Kádár alatt is működhettek volna ugyanezek a demokratikus intézmények, pont ugyanúgy, mint most, egy párt kizárólagos irányítása alatt. És akkor vajon Hack Péter erre is azt mondta volna, hogy ez demokrácia, csak nem az igazi, vagyis nem olyan demokrácia, ami működne is?

A már az 1968-as foci VB-én is a magyaroknak drukkolók, amikor megvertük a brazilokat, tehát az én korosztályom még emlékszik az orosz-szovjet komikusra, Arkagyij Rajkinra, aki magyar színpadon, a tévében, a Kádár-diktatúrában ért el frenetikus sikert „a valami van, de nem igazi” kiszólásával, amivel zseniálisan leírta az akkori, de sajnos a mai magyar politikai rendszer lényegét is. Végre megint van egy igazi Arkagyij Rajkinunk, aki ráadásul orosz akcentus nélkül beszéli a nyelvünket. Korunk Arkagyij Rajkinját Hack Péternek hívják. x

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s