Magyarország a „zseniális” vezetői áldozata lesz. Közülük a két legemblematikusabb a kormányfő és a Magyar Nemzeti Bank váteszi elnöke. Elsőnek tőle idézünk:

“Most a koronavírus-járvány jelezte már az évtized elején, hogy hasonló erejű átalakulás következik. Az ember-mesterséges ember, a valóság-virtuális világ vagy az új kettős világrendszer kialakulásának mélyén a 0-1 digitális kód kettőssége húzódik meg.

Az új társadalom mindenben kettős lesz, ezért a maihoz képest sokrétűbb, színesebb, ellentétekre épülő, erősebb versenyt és erősebb együttműködést igénylő évtized jöhet. Ahogy a DNS kettős spirál az élet üzenete, úgy a 0-1 digitális kód az új, kevert világ üzenete. Ahogy McLuhan mondta: A médium, a folyamat, maga az üzenet.”

Ezeket a szavakat nem egy elmegyógyintézet schizophrén lakója, hanem a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György vetette papírra. De nem az a reveláció ebben, hogy ilyeneket ír, hanem hogy ezt saját maga találja ki. Minden külső segítség nélkül. Leült az íróasztala mellé, és hipp-hopp, már kész is volt a világot magyarázó új elmélet, Magyarország új gazdasági stratégiája. Ennyi.

Sajnos zsenijével nincs egyedül, hiszen a főnöke se megy a szomszédba néhány eredeti gondolatért, mint például hogy visszautasítson minden bírálatot azért, mert az európai baloldal megint minősíthetetlen hangnemben támadja a magyar kormányfőt, mert „nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös Európai Uniós nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében”.

Egy szar papírfecnit, amelynek tartalmát Magyarország kivételével csak olyan baloldali vezérelte senki országok fogadták el, mint Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Hollandia, Belgium, Dánia, Finnország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Litvánia, Lettország, Észtország, Horvátország, Szlovénia, Írország, Románia, Bulgária, Görögország, Ciprus, Málta, Luxemburg. Hát kik ezek? Hát normálisak ezek?

Az igazi zseniális gondolat azonban nem egyszerűen az aláírásunk, a jóváhagyásunk megtagadása 26 tagországgal szemben – éspedig nem először, hanem immár menetrendszerűen -, hanem az alábbi gondolatfolyam: „Ami Európa Kína-politikáját illeti, véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában.”

Mert a magyar kormányfő szerint: „A hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is. Nekünk fejlődésre, zöld és digitális fejlődésre van szükségünk. Együttműködésre, beruházásokra, kereskedelmi és kulturális-tudományos kapcsolatokra van szükségünk, nem pedig bojkottokra, szankciókra, leckéztetésre és kioktatásra.”

Azt értjük, hogy a magyar álláspont szerint pont le vannak szarva az ujgurok, a Dalai Láma száműzetésbe kényszerítése, a kínai keresztények kegyetlen üldözése, az emberi jogok lábbal tiprása Kínában, Kína katonai fenyegetéssel megtámogatott igénye Tajvanra.

Az sem érdekli országunk vezetését, hogy folyik a britektől örökölt demokrácia erőszakos leépítése Hongkongban, semmibe véve a Hongkong státuszát megőrizni hivatott nemzetközi egyezményt. Az sem, hogy Kína példátlan fegyverkezésbe kezdett, és a Kína közeli nemzetközi vizeket Kína felségvizeivé nyilvánította a nemzetközi jog súlyos megsértésével, egy olyan vízi út bekebelezésére tesz kísérletet, amelyen a világkereskedelem kétharmada bonyolódik le.

Ezek mind mind nem számítanak Orbán Viktor számára. Mi ezekért nem tiltakozunk, sőt nem hagyjuk, hogy Európa egyhangúlag felemelje ellenük a szavát, hanem egész Európával szembefordulva, a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntetjük ki Vang Ji kínai külügyminisztert.

Az azonban nem egy kormányfőtől, de egy felcsúti amatőr focistától is elvárható lenne, hogy észrevegye: régen nem a hidegháború megelőzése a cél, sajnos, mert már néhány éve benne vagyunk a második hidegháborúban, amit egyébként a magyar kormányfő nagy barátja, Vlagyimir Putyin provokált ki, amikor néhány évvel ezelőtt elfoglalta a Krím félszigetet, behatolt Ukrajna területére, súlyosan megsértve az ország szuverenitását, egy olyan országét, amelynek határait a Szovjetunió felbomlása után más nagyhatalmakkal közösen nemzetközi egyezményben vállalt garantálni.

Orbán nem akarja észrevenni, de a tény attól még tény, hogy Moszkva fokozatosan kikényszeríti Belorusz és Oroszország egyesítését, miután gazdaságilag és politikailag is teljesen magához láncolta Európa utolsó diktátorát, Alexander Lukasenkát, aki Moszkva anyagi támogatása nélkül órákat sem lenne képes hatalmon maradni.

Az orosz-belorusz egyesülés azt jelenti, hogy ezzel Oroszországnak nagyon rövid időn belül újabb két NATO-tagországgal, Litvániával és Lengyelországgal is közös határa lesz, vagyis nem a NATO megy Ukrajna szövetségesévé fogadásával közelebb Oroszországhoz, hanem Oroszország jön közelebb Fehéroroszország bekebelezésével a NATO-hoz. (Csak úgy mellesleg: Magyarország vétója a NATO-ban az akadálya, hogy Ukrajna és a NATO között partneri megállapodás szülessen.)

Moszkva egyéb csínytevéseit csak érintőlegesen említem, olyanokat, mint a novicsok idegméreggel elkövetett merénylet Angliában és a saját ellenzéke vezetője ellen odahaza, továbbá egy NATO tagországban, Csehországban végrehajtott robbantás, a szíriai polgárháborúban a nyugati szövetségesek elleni fegyveres fellépés, az oroszországi ellenzéki politikusok menetrendszerű bebörtönzése, száműzetésbe kényszerítése választások előtt, aminek ezekben a napokban is tanúi vagyunk.

Mindezek mellett a magyar kormányfő nem veszi komolyan azt sem, hogy a csehországi merénylet miatt Prága és a határait, a saját biztonságát joggal féltő Lengyelország roham tempóban fegyverkezik, a NATO védelmét kéri a balti államokkal együtt, úgy értékeli, a keleti határain zajló események súlyosan veszélyeztetik a biztonságát. Aminek az a következménye, hogy mindkét ország gyorsan távolodik Magyarországtól, egyre jelentéktelenebbé és egyre üresebbé téve a V4-ek együttműködését, amit nem tudni már, mi tart össze, de a közös külpolitikai irányvonal az biztosan nem.

Orbán Viktor politikai zsenije oda vezetett, hogy Magyarország mára szinte teljesen egyedül maradt a saját szövetségi rendszereiben, az EU-ban, a NATO-ban, mert immár nyíltan ezek érdekeivel szemben, a kínai és az orosz politika képviselőjeként lép fel a nemzetközi porondon, és sorozatos demonstratív lépéseivel, vétóival tovább erősíti azt a véleményt, hogy Peking és Moszkva trójai falovaként funkcionál Európában.

A magyar népnek, amely ebből az őrült orbáni spirálból csak rosszul jöhet ki, teljesen mindegy, hogy a magyar kormányfőnek mik az indítékai. Mindegy nekünk, hogy Orbán az apja által gyerekkorában a fejére mért súlyos ütések következtében keletkezett elmeháborodottsága vagy sima butasága, aránytévesztése miatt teszi, amit tesz.

Nem számít, hogy az ország felének ellopása miatt ránehezedő nyugati nyomás miatt veti magát a keleti despoták karjába, hogy ezzel csak meg akar szabadulni a nyugati normáktól, hogy bátran építhesse tovább agyament NER rendszerét, ami nem más, mint Putyin, Lukasenka és a kínai kommunista párt rendszerének egybegyúrása.

Egyedül az a fontos, hogy ezt nem szabad tovább tűrni. Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell szabadulni az őrült vezértől és követőitől. Addig, amíg lehet, és olyan eszközökkel, amelyek sikerrel kecsegtetnek. Valószínűleg nem tartozik ezek közé a parlamenti választás intézménye, ami csak jogállamokban, valódi demokráciákban alkalmas a politikai fordulatok kikényszerítésére. Magyarországnak – sajnos – forradalomra van szüksége, tetszik ez a magyar ellenzéknek vagy nem, az teljesen mindegy.

Lehet jövőre akár választást is nyerni – bár nem valószínű –, utána azonban Orbán erőszakos megfosztását a hatalomtól nem fogjuk tudni megtakarítani. Hogy idáig jutottunk, az a mi hibánk, nem másé. Hagytuk magunkat lassan megfőzni, mint a békát a fazékban. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megpróbáljunk kiszabadulni Orbán csapdájából. Időnk szinte semmi, kezében a fedő, amit örökre ránk akar csapni.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s