A kétnapos rendkívüli brüsszeli uniós csúcson Orbán Viktor szerint a környezetvédelem, a migráció és a pandémia elleni harc lett volna a legfontosabb téma. Ezzel szemben már az első napot záró hétfő éjszakai sajtóértekezleten kiderült, hogy a migráció nem is szerepel a napirendi pontok között.

Az első nap legfontosabb két témája kizárólag olyan volt a Brüsszel csúcson, amit a magyar kormányfő meg sem említett a Brüsszelbe érkezésekor adott sajtónyilatkozatában, viszont olyan témát nevezett meg fontosnak, amely napirendre sem került. Nyilván a magyar kormányfő azok között volt, akik szívesebben mantrázták volna a migrációt Oroszország bírálata és Minszk elítélése helyett.

Orbáni napirend helyett az EU állam- és kormányfői nagy teret szenteltek a belorusz-rezsim elítélésének és a Minszk elleni szankciók bevezetésének, és nagyon gyors megállapodás született az ellenlépésekről a Ryanair légitársaság gépének Minszkbe térítésére és a fehérorosz ellenzéki újságíró Raman Prataszevics elrablására válaszul. A határozat tartalmazza a belorusz légitársaság kitiltását Európa reptereiről, és azt, hogy az EU légitársaságai ezentúl elkerülik a fehérorosz légteret.

Orbán azt is elhallgatta, hogy a tanácskozás fontos témája az EU és Oroszország viszonya, amelyet az EU állam- és kormányfői igen problematikusnak minősítettek, és határozottan elítélték Moszkvát az Európai Unió egységének megbontására, a tagországok provokálására irányuló tevékenysége miatt.

A tanácskozás első napját záró éjszakai sajtóértekezleten Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelezte is, hogy bár egyes országok szívesen tárgyaltak volna róla, a migráció most nem került terítékre. Kiemelte viszont, hogy az EU tagországainak állam- és kormányfői kemény bírálatot fogalmaztak meg az orosz politikával kapcsolatban, amikor „élesen elítélték Moszkva illegális, provokatív és bomlasztó tevékenységét, amelynek célpontja az EU és tagországai, valamint más országok”.

Az Európai Tanács ismét szolidaritásáról biztosította keleti partnereit. Az elítélendő orosz aktivitás példájaként említették a hackertámadásokat, a titkosszolgálati operációkat, mint amilyen például a Cseh Köztársaságban 2014-ben az orosz titkosszolgálatok által elkövetett robbantás volt a vrbeticei lőszerraktárban. Ugyancsak határozottan elítélte a tanács Oroszország folyamatos beavatkozását az ukrajnai válságba.

A Charles Michel bejelentette, hogy az Európai Tanács soros rendes ülésének témája lesz az orosz viselkedésre adandó uniós válasz elfogadása, amelynek részleteit az Európai Bizottságnak és az EU külügyminiszterének kell addigra kidolgoznia.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten Oroszországgal kapcsolatban arról beszélt, hogy az EU erőfeszítései az orosz-európai viszony normalizálására és rendezésére eredménytelennek bizonyultak.

Az elmúlt években megrekedt az orosz gazdaság modernizálása, a technológiai váltás, az orosz rendszer merevsége és demokratikus deficitje miatt. Az ország változatlanul szinte kizárólag a nyersanyagai és energiahordozói kiviteléből él, ami megnehezíti a politikai együttműködés mellett az EU és Oroszország közötti gazdasági együttműködés fejlesztését is.

Charles Michel megerősítve az Európai Bizottság elnökének értékelését, azzal kiegészítve, hogy Brüsszel a megromlott viszony ellenére továbbra is arra törekszik, hogy mint szomszédos európai országgal normális párbeszédet tudjon folytatni Oroszországgal, hogy a nemzetközi és regionális konfliktusok rendezésében is együtt lehessen működni Moszkvával.

Zsebesi Zsolt

Orbán hazudott a brüsszeli csúcsról” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Zsebesi Zsolt István! Örömmel olvasom soraidat. Végre, egyre többen leszünk, akiket nem lehet etetetni “úri-értelmiség” dumájával. Pláne nem lehet lenyeletni “valamiféle” demokratácskat dumával. -Valóban. Ez egy diktatúra! Egyfelől klerikalizmus, másfelől maffia-vallásállam! Abban is egyetértünk, hogy küzdeni fognak utolsó leheletig. Rendszerváltás szükségszerű, ha jogállamot kívánunk megvalósítani. Ebbe az elképzelésbe nem fér bele a meglévő hatalom egyetlen elemével sem a megbékélés. Természetesen – jogállami igazságszolgáltatás elé kell állíttatni őket. Karácsony elismerte elődje munkásságát – annak dacára, hogy Budapest népe vesztese volt Orbán
    regnálásának. 🤔

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s