Jövőre ismét nem szabad, nem demokratikus és az indulóknak azonos esélyeket nem biztosító parlamenti választások lesznek Magyarországon. Az ellenzék nem ért egyet azzal, hogy jobb lenne, ha bojkottálná a választásokat, el sem indulna. Ugyanis a másik oldal olyan anyagi és médiafölényével áll szemben, ami nem teszi lehetővé a reális versenyt, a választók nem lesznek döntési pozícióban.

Mégis újra nekifut, immár harmadszor, egy már az induláskor gyakorlatilag elvesztett választásnak, és úgy gondolja, hogy ha már majdnem biztosan veszít, akkor legalább legyen az ellenzék jelöltje a legjobb, arra az esetre, ha mégis nyernének. Hagyj üljön akkor a legalkalmasabb kormányfő Orbán Viktor székébe! (Feltéve, ha Orbán Viktor átadja a hatalmat veresége esetén, mert ez egyáltalán nem biztos.)

Orbán Viktor – legyünk naivak – gratulál az ellenzéki nyertesnek, legyen is az akárki, majd ellenzékbe vonulva – legyünk realisták – körülbelül fél év alatt tönkreteszi az új kormányt. Ez – a mai hatalmi struktúra és intézményei miatt – csak akkor kerülhető el, ha a tömegek az utcára mennek, és kikényszerítik a bukott rezsim vezető képviselőinek bebörtönzését, a pozíciókban maradt fideszesek elkergetését, a Fidesz törvényen kívül helyezését.

A másik megoldás, hogy az új hatalom képviselői saját elhatározásból, saját érdekükben börtönbe zárják mind a 130 bátor embert és külsős társaikat, Orbán Viktorral együtt, hogy megakadályozzák visszatérésüket a hatalomba, amire a Fidesz hívei mennek ki az utcára, hogy kikényszerítsék ledöntött bálványuk visszaállítását a talapzatára.

Vagyis akár így, akár úgy, itt aligha lesz úgynevezett „jogállami megoldás”, bármennyire is ígérik ezt ellenzéki pártok, mint akik a jogállamiság talaján állanak, még egy nem jogállamban is. Nem törődve azzal, hogy jogállami megoldáshoz jogállamra lenne szükség, aminek létrejöttéhez viszont előbb el kell tüntetni a NER-nek még a maradványait is az összes káderével együtt.

Így aztán – engedve az unszolásának – azt javasolnám (tegyük fel, a dolog vicces, pedig nem az), hogy – tekintettel a jogállami megoldás kivitelezhetetlenségére jogállam hiányában, valamint a magyar ellenzék páni félelmére minden erőszakos és törvényeken átlépő megoldástól, szkanderezzék ki a Fidesz és a demokratikus ellenzék hívei a Karmelita Kolostorban, hogy ki az erősebb. Akinek a tábora által kiállított 100-100 legényből több nyomja le a vele szemben fellépőket, azé a vár, a másiké a lekvár.

Esetleg szó lehet még 11-es rúgásokról – hogy a NER saját fegyverével győzessen le –, és mindkét tábor rúghat 25-25 büntetőt, de – figyelem! – egyforma méretű kapuba, és amelyik megnyeri a tizenegyes párbajt, az alakíthat kormányt, és írhat új alkotmányt, vagy hagyhatja érvényben a régit. A gólvonalon természetesen semleges kapus állna, aki nem tudná, mikor ki rúg kapura. A győztes 11-est berúgó játékos – a folyamatosság fenntartása érdekében – viheti Mészáros Lőrinc teljes vagyonát Várkonyi Andreával együtt.

Választható lenne intellektuálisabb összemérése is a szemben álló erőknek, de az nem lenne sportszerű, tekintettel arra, hogy a kormánypárti oldal lassan 12 éve nem agyra, intellektusra, hanem izomra, vádlira, na meg pocakra és az ujjak közötti úszóhártya kifejlesztésére gyúr. Egy zsebtolvaj ujjainak kétségtelen ügyességét kellene egy zongoraművész ujjaival versenyeztetni egy Steinway zongorán Liszt Haláltáncának interpretálása közben. Nem lenne tisztességes.

Tekintettel arra, hogy az Orbán kormány nem zongoraleckékkel, nem szkanderezéssel és még csak nem is a 11-es rúgások gyakorlásával készül a 2022-es választásokra, helyette, a képen láthatók szerint, egy elvesztett választás után az utca ellen jól bevethető, egy cseppet sem vicces fegyvereket halmoz fel, az ellenzéknek le kellene szállnia a fellegekből a földre, lemászni az elefántcsont toronyból, és választ találni a kérdések kérdésére, hogy tudniillik vajon ki a bánatos franc ellen készül bevetni a képen látható fegyvereket a TEK.

Hiszen az elmúlt évtized alatt senki nem volt képes az országba egyetlen valamirevaló terrorakciót vagy egy kicsit is erőszakos tüntetést megszervezni, a belügyminiszter úr sem rakott össze egy ócska robbantást sem a parlament bejárata vagy a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének a háza előtt, bár – nevüket mélyen elhallgatni kérő forrásaink szerint – nem esne nehezére, és él még a jó öreg bombagyáros Klodo is. Ütőképes maffiája sincs az országnak, mivel azt Orbánék már régen államosították.

Arra akarok utalni, hogy itt lenne az ideje, hogy a békés, demokratikus és győzni csaló ellenféllel szemben is merész magyar ellenzék legalább száraz edzésekbe kezdjen a hívei részvételével, párnacsatákban, lufilyukasztásban, zsákba futásban, gúzsba kötött lábbal táncolásba, esetleg – ha nagyon muszáj – lábtengóban és még számos olyan versenyszámban edzve magát, amivel fel lehet készülni a hatalom békésen erőszakos megszerzésére úgy, hogy lehetőleg senkinek a haja szála se görbüljön, sem a kormánypárt, sem az ellenzék soraiban.

Nehogy valaki kínai mintára átnevelő táborra merjen gondolni, ahol a fideszeseket sterilizálják! De még gumilövedékre se! Utóbbi egyszer már nem vált be. Véletlenül kilőtték egy ember szemét, amit azóta egy ország képtelen elfelejteni, és folyamatosan azon vitázik, hogy a rendőr kezét fogta-e Gyurcsány Ferenc, amikor az célzott lövést adott le az áldozat szemére, vagy csak véletlenül találták pont szemen a békésen gyújtogató és törő-zúzó tömeg egy nemzeti gondolkodású, konzervatív polgári tagját.

Szóval, próbáljuk meg élvezni a tudatlanok és esélytelenek nyugalmát, vegyük a világot olyannak, amilyen, tragikusnak és viccesnek egyszerre, anélkül hogy mindjárt az ellenfél vérét akarnánk venni. Még mindig előfordulhat, hogy az EU fogást talál Orbán több tízezer fekete ügylete közül valamelyiken, esetleg a NATO tévedésből a Krím helyett Magyarországot foglalja vissza. Reménykedjünk abban, hogy a budapesti kínai egyetem megnyitása után csak a Fudan egyetemen szerzett diplomát fogják Magyarországon automatikusan honosítani, és nem az egész kínai rendszert.

A Magyar Nemzet egyik fontos vezércikkéből tudhattuk meg (mint mindig) a jó hírt, hogy a Covid minden mutánsa és a józan ész ellen egyszerre mutat 95 százalékos hatékonyságú védelmet a magyar fokhagyma és házi pálinka keveréke, mégpedig nem intramusculárisan, de nem is vénásan, hanem csakis az MTV 1 híradója által orálisan adagolva. Ezzel megoldódik az ország függősége az internacionalizmustól, mert lesz saját nemzeti vakcinánk, és csak a vírust lehet majd ezentúl kamu cégeken keresztül extra profittal importálni.

Orbán Viktor szerint mindannyian Müller Cecília kezében vagyunk, ezért senki ne feledje soha az országos tisztiorvos korszakos szentenciáit: a teszt nem véd meg a járványtól, a fürdőszobai mérleg az elhízástól, a Nyugati Pályaudvar központi órája nem akadályozza meg a vonatok késését, mert ami késik, az nem múlik. Ami pedig már elmúlt, az nem késhet egy percet sem. Nem Cecília mondta, de mondhatta volna: Néma gyereknek mindegy, hogy mit adhatsz a szájába. Így is, úgy is szívni fog.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s