Eddig azt tudtuk, hogy a halottak száma nem kellő mértékben csökken. Ma meg azt írja az index.hu, hogy az új halottak száma csökken (214-rők 207-re), hogy ez kellő mértékű-e vagy nem, arról most nem szól. Van tehát egy új fogalmunk az átoltás és az oltakozás, valamint a nyunyóka után, az “új halott”.

Valójában – ahogyan azt már korábban megírtam – a halottak száma sajnálatos módon soha és sehol a világon nem tud sem kellő mértékben, sem sehogy csökkenni, mivel aki meghalt, sajnos az meghalt. Ha egyszer 100 ember elhunyt, akkor ez a szám legkorábban a nagyon távoli jövőben, a feltámadáskor csökkenhet. Ugyanez vonatkozik az új halottakra.

Talán van még valaki, aki emlékszik arra, hogy Müller Cecília milyen határozottan állította, hogy a maszk nem használ a fertőzés ellen, sőt inkább árt, meg hogy a teszt nem állítja meg a járványt, ahogyan a fürdőszobai mérleg sem az elhízást és a hőmérő sem a lázat – tettem hozzá akkortájt én.

Most újból korrigálta önmagát a kormány, és megtudhattuk, hogy korábbi állításával szemben, miszerint valamennyi vakcina ugyanúgy hatásos a vírus ellen, mégiscsak a legjobb az orosz, és még a kínai oltóanyag is a Pfizer-Biontech előtt van. Hogy az „előtte van” mit jelent, abba nem ment bele Gulyás Gergely, aki Orbán Viktor helyett mond blődségeket milliós fizetésért.

A kormány újabb pálfordulása csak azokat lepte meg, akik azt hiszik, hogy egy harmadik generációs oltóanyag csak jobb, mint egy első generációs, pedig tudhatnák, hogy az mNRA típusú, nyugati vakcina lehet akármilyen korszerű és hatásos, az orosz vakcina, az orosz atomerőmű és az orosz metrókocsi mindennél jobb, ahogy egy kínai vakcinával és egy kínai egyetemmel is csak egy másik kínai vakcina és egy másik kínai egyetem versenyezhet.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s