Nem tudni, mire vár Müller Cecília, amikor Orbán Viktor megmondta, mindannyian az ő kezében vagyunk. Akkor miért nem tesztelteti Orbánt Viktort, hogy vajon kialakult-e nála az immunitás, mert bár már mindkét oltást megkapta, de kínai vakcinával, amiről kiderült, bármit is mondanak róla, azt azért nem lehet állítani, hogy megbízható lenne, maguk a kínaiak ismerték be, nem olyan túl hatékony, jobb lett volna a második oltást egyéb vakcinákkal keverve beadni.

Mégis, mire várunk? Egy ország nemcsak ellenzékben nem lehet, de olyan felelőtlen sem, mint a vezetője. Vagyunk itt vagy 9 millióan, hát emeljük fel egységesen a szavunkat, és óvjuk meg ezt a drága embert. Ó, de milyen drága! Azért, mert eddig a kínai vakcina kapcsán szóba se jött, hogy ellenőrizzék azokat, akik már megkapták, hatott-e vagy nem, azért még egy emberre csak van elég kapacitás, főleg ha az a magyar kormányfő.

Senki nem tesz semmit, pedig mindenki tudja, kik a legveszélyeztetettebbek, kikre vadászik a Covid-19 vírus. A kormányfő – valljuk be – túlsúlyos. Egészségtelenül táplálkozik. Hús hússal. Kolbász kolbásszal. A vak is látja, hogy kilóban két számjegyű fölösleg van rajta. Keveset mozog. Már alig focizik, csak nézi a meccseket. Autóból ki, autóba be. Napi 4 órát alszik. Miközben folyamatosan stresszes állapotban van. Csoda, hogy nem iszik.

Van fogalma Cecíliának, mi lenne ezzel az országgal, ha a kormányfő lélegeztető gépre kerülne? Legalább öt kormányőrrel együtt? Legalább szegény TEK-esekre lenne tekintettel az asszonyság. Ha Orbán kidől, ki döntené el minden nap, hogy hányan fertőződtek meg az előző nap, hányan haltak meg és hányan gyógyultak meg? Ki mondaná meg, hogy mikor mehetnek a gyerekeink iskolába, és mikor mehetünk kocsmába, ha ez a drága ember tehetetlenül fekszik a lélegeztető gépen, miközben egy vastag csövet nyomnak le a torkán, amitől meg se bír szólalni?

Ki venné át tőle a mikrofont péntekenként, hogy elmondja a Kossuth rádióban, mit gondolnak, mit éreznek és mit szeretnének a magyar emberek? Ki fogja olyan magyaros eleganciával alázni az EU-t, olyan keményen elküldeni más tájakra a nagyhatalmakat, kezdve a franciákkal, folytatva a németekkel és a többiekkel, befejezve az amerikaiakkal?

Ki lesz, aki féken tartja Soros Györgyöt és bérenceit, ki fog az ellenzék provokatív kérdéseire keresztényi felsőbbrendűséggel boldog karácsonyt kívánni? Ki fogja a sok tolvaj ellenzékit féken tartani? Ha Orbán nem vinné el Mészáros Lőrinccel előlük, amit csak lehet, akkor a Gyurcsányék mindent ellopnának.

Milyen sanyarú sors várna a határon túli magyarokra, akitől Orbán hiányában elvennék a szavazati jogukat, meg a kultúrájukra és sportjukra adott milliárdokat. Számolni lehetne vele, hogy szinte azonnal zátonyra futna a magyar labdarúgás amúgy is viharos vizeken hánykolódó hajója.

Az EU vezetői persze fényes lakomával egybekötött halotti tört ülnének, krokodil könnyekkel a szemükben, miközben küldözgetnék a képmutató részvéttávirataikat, amelyeket persze a Szijjártó – amíg ki nem rúgnák – bontatlanul dobna a szemétkosárba.

A lélegeztető gépre kötöttek nagy többségét elveszítjük. Ki akarná ezt a drága embert is odaírni a lassan 30 ezer már eddig elhunyt vírusáldozat közé? Mi lenne ebből az országból Orbán Viktor nélkül? Hiszen a vak is látja, senki nincs, aki a nyomába lépne.

Ott tátongana üresen a királyi vár, mert senkit nem illetne meg, hogy az ő székébe üljön, az ő íróasztalánál dolgozhasson, egyáltalán nincs olyan fideszes, de ellenzéki sincs, akit ugyanazzal a mércével lehetne mérni, mint őt. Mindaz, amit Orbán már eddig elért, amit véghezvitt, példa nélkül áll a magyar történelemben.

Kerüljük el tragikus helyzetünkben a még nagyobb tragédiát. Ha mától egy embert sem tudnának a kórházainkban megmenteni, feltéve, de meg nem engedve, akkor is meg kellene óvnunk Orbán Viktor egészségét. Minden, amit érte teszünk, az olyan, mintha magunkért tennénk, ugyanúgy, ahogy minden, amit ő tesz értünk, olyan, mintha magáért tenné. És ezt soha ne feledjük el!

Zsebesi Zsolt

Teszteljék Orbánt, hiszen kínai vakcinát kapott!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Szilárd meggyőződésem, hogy ez nem kínai oltást kapott, mert ebben is hazudott, hanem az első beérkező Pfizerből, elsőként, mert halálosan félti azt azt a tyukszaros életét, ráadásul a talpnyalói rögtön el is intézték neki.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s