Lázár Jánosnak viszket a hátsója, nehezen ül meg vidéki fatornyosában, és szabad idejében megpróbálja visszanyalni és visszafontoskodni magát a politikai fősodorba. Ennek jeleként öles nyelvcsapásokkal igyekszik visszaszerezni a Mindenható, vagyis Orbán Viktor kegyelmét. Olyan kijelentésekkel, hogy Orbán örök, és strómanjából, Mészáros Lőrincből több kellene az országnak.

Az ország nagyobb része szerint isten mentse meg Magyarországot attól, hogy Orbán örök legyen, szerintük Orbánnak nem kellene örökké ott lennie, ahol most van, jobb lenne, ha egy erősen őrzött épületbe költözne a budai várból, a legalkalmasabbnak mindjárt a váci börtön kínálkozik, ahol megoszthatná a zárkáját néhány fideszes barátjával, köztük az összes Mészáros Lőrinccel, de amíg csak egy van, addig azzal mindenképpen, hiszen ők amúgy is szinte elválaszthatatlanok.

Lázár János is régen kiérdemelt egy lakáskiutalást valamely zárt intézménybe, lehetőleg olyanba, ahol nem teljesül az egy fogvatartottra előírt négyzetméter, hagy érezze a saját bőrén, milyen az, amikor valaki annyit ér, amennyije van, miután annyit kapott, amennyit érdemelt. Amikor még volt valaki, akkor is jól látszott, mekkora egy utolsó féreg, de most, hogy kiesett a pikszisből, a saját paródiáját adja elő.

Odáig megy a képmutatásban, hogy még az elvtársait és bűntársait is bírálni képes, azzal a felütéssel hogy ő jobban csinálná, amit amazok elcsesztek. Egyelőre nem jár focimeccsre, amit egész regnálása idején látványosan hanyagolt, de azért – biztos, ami biztos – kibékült Csányi OTP Sándorral, akit nem oly régen még az ország első számú uzsorásának nevezett.

Lázár a vidék védelmezőjének jelmezében tetszeleg ugyan, de most tűnik fel neki először, hogy csak az ország egy ötöde lakik a székesfővárosban, és a többiek meg nem, így – szerinte – módosítani kellene a felfogást, amely szerint Magyarország egyenlő Budapesttel, és olyan életszínvonalhoz kellene juttatni a vidéki magyarokat, mint amilyennel az osztrákok büszkélkedhetnek.

Neki is tudnia kell, hogy mekkora ellentmondásban van e cél azzal a ténnyel, hogy Orbán Viktor ül a budai várban, a Fidesz kormányozza az országot, és a Lázárhoz hasonló ócska alakokkal a kormánypártban és annak holdudvarában Dunát lehetne rekeszteni.

Amíg ez így van – és van esély rá, hogy ha nem is örökké, de még sokáig így lesz –, addig az osztrák életszínvonal nekünk olyan magas marad, mint nyúlnak a lórács. Azért e mezőgazdasági hasonlat, hogy a vidék Magyarországának lovagja is értse a Szeged-Hódmezővásárhely közötti mellékvágányon, ahová az örök Orbán parancsára tolták ki.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s