A magyar ellenzék egyelőre beéri az országban zajló történelmi események szemlélője és krónikása szerepével. Az ellenzéki képviselők mindez ráadásul páholyban ülve teszik. Aki bármit is komolyan változtatni akar, annak ma már cselekednie és nem dumálnia kell.

A magyar külpolitikát nem lehet másként értelmezni, csak mint Magyarország felkészítését a totális szakításra a nyugati világgal.

Miközben Oroszország háborús feszültséget teremt a donyecki medencében, Ukrajna eltiprásával fenyeget, ami már konkrét lépésekre és Kijev melletti kiállásra kényszerítette az amerikai adminisztrációt, a magyar kormányfő folytatja a stratégiai kapcsolat egyre szorosabbra fűzését Moszkvával, és vétójával évek óta lehetetlenné teszi a NATO és Ukrajna közötti kapcsolat szorosabbra fűzését.

Miközben Kína egyre durvábban provokálja az Egyesült Államokat a Tajvan menti vizeken, és a sziget erőszakos Kínához kapcsolásával fenyeget, amire az USA fokozott haditengerészeti jelenléttel reagál, a magyar kormányfő kínai egyetemet hoz az országba, amely a kínai kommunista párt és a távol-keleti ország titkosszolgálatának meghosszabbított karja lesz.

Az orosz stratégiai atomfegyverek felett rendelkező orosz cég épít Pakson új atomerőművet, és Kínának aranyárban Magyarország épít vasútvonalat.

A liberális politikai nézeteket valló és hirdető embereket, a baloldalt, az egész ellenzéket, a független, jogvédő civil szervezeteket démonízalják Magyarországon, a liberalizmusból szitokszót csinálnak, és a náci és a kommunista jelzővel igyekeznek egyszerre lejáratni.

A nyugat-európai polgári demokráciákat minden alap nélkül a sajtó-, a szólásszabadság korlátozásával vádolja a magyar kormány és sajtója, miközben Magyarországon a kommunista rezsimekre jellemző állami sajtómonopóliumot hoztak létre, amelyben nincs helye a független, kritikus újságírásnak.

Miközben a hatalmon lévő rezsim immár szinte teljesen leépítette, kiüresítette, vagy a saját embereivel töltötte fel a demokrácia védelmét szolgáló intézményeket, és legalábbis kérdésessé vált a bíróságok függetlensége, mert az ügyészség pártatirányítása már nem az, a magyar tudományos világ, a Tudományos Akadémia, az egyetemi és művészeti világ képviseleti szervei, irányítását ugyancsak pártkatonák kezébe adták.

Az országban szinte felszámolták az önkormányzatiságot. Az önkormányzatokat az állam a saját felügyelete alá vonta, megfosztotta őket intézményektől, folyamatosan forrásmegvonással bünteti az ellenzéki városokat, önkormányzatokat. Az önkormányzatiság elvesztette lényegét, szerepét.

Még a sportot is a saját igájába hajtotta az orbáni rezsim, lassan nincs olyan sportegyesület, labdarúgó csapat, amely nem a rendszert kiszolgáló és abból hasznot húzó nemzeti nagytőkések kezében van, vagy egyenesen Fidesz-funckionáriusok irányításával működik. Értelmetlen nagyságú anyagi forrásokat irányítanak a propagandacélokat szolgáló sportba, pont mint az diktatúrákban szokás, a hitleri Harmadik Birodalomtól a Szovjetunión és az NDK-án át a Kínai Népköztársaságig bezárólag.

Be vagyunk kerítve. A mai parlamenti és legális politikai ellenzék egyelőre nem látja, vagy ha látja, nem akarja beismerni, milyen reménytelen helyzetben működik, és csak annyiban és csak addig, amíg a rezsimnek szüksége van rá a Patyomkin-parlamentben és a nemzetközi közvéleményben ahhoz, hogy virtuális működésével az egyébként nem létező magyar demokrácia látszatát fenn lehessen tartani.

Nem érett meg a felismerés a magyar társadalomban, és csak nagyon kevesek vállalják az erőszakra való uszítás vádját, amikor néhányan mégis megfogalmazzák: Magyarországon nem lehet kitépni Orbán Viktor enyves kezéből a hatalmat azoknak az antidemokratikus játékszabályoknak a betartásával, amelyeket pontosan azért hoztak létre, hogy ez lehetetlen legyen.

A magyar ellenzék harmadszor gyúr nagy elánnal a parlamenti választások megnyerésére, miközben nemhogy nem javultak, de inkább romlottak a pozíciói, semmivel sem nőtt az esélye, hogy a függöny mögött bátran urnába csúsztatott szavazócédulákkal elküldhesse a hatalomból Orbán Viktort.

Alaptalan arra számítani, hogy a magyar emberek ilyen vagy olyan alapú és egyre növekvő elégedetlensége önmagában elég lesz ellensúlyozni a kormányoldal anyagi, hatalmi és média fölényét. Nem lehet arra építeni, hogy a szavazók saját magukat beszélik majd rá, hogy ne a kormánypártra voksoljanak, mert arról – egyelőre – nincsenek meggyőzve, hogy ez a jó megoldás a számukra.

Nem hazudik a rezsim, amikor azt állítja, hogy Magyarországon háború van és nem demokratikus választási kampány, egyelőre hidegháború. Ha az uralkodó párt pozícióinak védelme megköveteli, a hidegháború igazi erőszakba fog torkollni. Amíg a liberális-baloldali és egyéb ellenzék ki akarja dumálni Orbánt a hatalomból, addig a kedves vezető nyugodtan alszik.

Orbánt csak és kizárólag az erőszak nyelvét érti. A magyar demokrácia visszaszerzése nem lehetséges erőszak, tömegtüntetések, országos sztrájk, jól megszervezett polgári engedetlenség nélkül. A magyar ellenzék egyelőre beéri az országban zajló történelmi események szemlélője és krónikása szerepével. Az ellenzéki képviselők mindezt ráadásul páholyban ülve teszik. Aki bármit is komolyan változtatni akar, annak ma már cselekednie és nem dumálnia kell.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s