A magyar ember úgy érzi magát a diktatúrában, mint hal a vízben. Az állatvilágból hozva továbbra is a példát: a magyar ember származástanilag egy szárazföldi delfin, őse a vízidisznó, vagy magyarul a víziló, pont ugyanaz, mint a tengeri delfiné. Mai példányai egyszerre mutatják az európai homo sapiens, a gondolkodó ember és a víziló jegyeit.

A magyar ember imád teóriákat gyártani, elméleteket felállítani, minél egyszerűbb, annál jobb, de mindeközben vízilóként a mocsárban dagonyázik. Alapvetően abban különbözik európai rokonaitól, hogy míg azok számára a gondolkodás a tettek előkészítése, a szárazföldi vagy magyar delfinnél a gondolkodás a tetteket helyettesíti.

Meghatározó vonása, hogy rendkívül bátor. A magyar ember nem fél senkitől. Megtámadja a Szovjetuniót, hadat üzen az Egyesült Államoknak, ujjat húz a török birodalommal, nekimegy Nyugat-Európának, számára mindenki legyőzhető, a többséget fejben már le is győzte, mert hozzá képest minden nép csak egy történelmi félreértés.

Egyetlen ellensége van, akitől a magyar ember fél, az a másik magyar ember. Érdekes megfigyelés, hogy a magyar emberek páni módra félik a mindenkori vezetőiket, csodálják, istenítik a vezéreiket, de igazán, nagyon a szomszédaiktól, a rokonaiktól, a munkatársaiktól tartanak, úgy általában a másik, akár ismeretlen magyar embertől.

A magyar ember ugyanis tudja a másik magyar emberről, hogy mindenre képesek ellene, hogy a másik magyar segítségére, a támogatására nem számíthat, az biztos, hogy ha alkalma lesz rá, a másik magyar hátba döfi, mert a pozíciójára pályázik, nem szolidáris. Szinte lehetetlen nagyobb számú magyar ember összefogására számítani.

A tengeri delfinek a magyar delfinembereknél szorosabb együttműködésre és közös fellépésre képesek. Egy delfincsapat nagyobb szolidaritást és jobban szervezett összmunkát mutat a tengeri vadászat során, mint egy magyar ellenzéki párt a választások előtt hónapokban, vagy egy magyar település lakosai kerékpárút megszavazásakor.

A delfinek egyszerre képesek közösen, szorosan együttműködve támadni és védekezni is. A magyar emberek, ha megszervezik magukat, akkor elsősorban egymás ellen hatékonyak, a közös ellenséggel szemben a legkevésbé sem, hiszen még arra sem képesek, hogy meghatározzák, ki ellenség és ki szövetséges.

A magyar delfinember igazi kétéltű, mert pont mint tengeri rokona, a delfin, halként viselkedik, gyorsabban és ügyesebben mozog a vízben, mint az igazi halak, miközben tüdővel lélegzik, csak egy elkorcsosodott víziló, amolyan ügyeskedő elefánt a porcelánboltban, idegen az éjszakában, rabszolgaként viselkedik a demokráciában.

A magyar delfinember számára pont olyan fontos, hogy legyen vezére, akit vakon követhet, mint az, hogy legyen utálható ellensége, akit vakon gyűlölhet. E kettőnek egyszerre kell meglennie ahhoz, hogy a magyar ember otthon érezze magát a hazájában, boldogan élhessen, és életének célja legyen.

A magyar delfinember intelligens, mint a delfináriumban élő társa, igaz, ő is úgy ugrál, ahogy az idomárja fütyül. Néhány jutalomfalatért, egy-két szárított halért mindenre képes, mert azt hiszi, értékeli a világ, hogy milyen kunsztokat produkál, pedig az idomárjának tapsolnak, amiért hülyét tud csinálni belőle.

A magyar ember világképe az egyik legegyszerűbb. Vannak benne magyar emberek és nem magyar ellenségek. A magyar emberek is két csoportra vannak osztva a világképében. Az egyikben van a magyar ember, a másikban azok a másik magyar emberek, akik a magyar emberek ellenségeit szolgálják, az árulók, az idegen szívűek, a Soros-bérencek.

A magyar emberek két egymással antagonisztikus ellentétben álló csoportja ugyanakkor egymás tükörképe, vagyis az egyik oldal pont olyan tulajdonságokat mutat kifelé, a másik csoporttal szemben, mint az feléje. Ennek a következménye, hogy a csoportok átjárhatóak, és tagjaik rendszeresen helyet is cserélnek egymással.

A magyar embernek saját vallása van. Azt állítja, hogy keresztény, zsidó, pravoszláv, muzulmán vagy ateista. Ne higgy neki! Valójában egy igazi ősi magyar vallást kultivál. Abban hisz, hogy mindenki a világon a magyarok ellensége, és mindenki a magyarok ellen szervezkedik, és rendre betart a magyaroknak, ahol csak tud, mindenki a magyarnak árt.

Ez olyan mélyen gyökerezik a magyar ember lelkében, hogy ha sikerül is meggyőzni őt, hogy nincs igaza, úgy érzi magát, mint egy ujgur, akit átnevelő táborban kínaivá faragtak. Boldogtalan, céltalan és elveszíti minden életkedvét, egyáltalán az életcélját, és fogalma nincs, mit kezdjen a számára teljesen idegen helyzettel.

A magyar ember kétlelkű, mint a delfin, hal is, meg emlős is, európai és ázsiai, civilizált és barbár egyszerre. Semmit nem hisz el senkinek, de a legegyügyűbb hazugságokat is beveszi, sőt – ami ennél is rosszabb – ezeket kreatívan továbbfejleszti, megmagyarázza, leleményesen meg tudja indokolni azt is, hogy miért zseniális, ami valójában tök hülyeség.

A magyar ember sokat betegeskedik, mert nem bízik a tudományban, az orvosokban, akikhez csak akkor megy el, amikor már féllábbal a sírban van. Ilyenkor megállapítja, hogy nem tudnak semmit a betegségekről, hogy mindegyik mást mond, a gyógyszereik inkább ártanak, mint használnak.

A magyar ember az udvariatlan, buta embert parasztnak hívja, de úgy táplálkozik, mintha ő is az lenne, napi 12 órát kaszálna vagy trágyát rakna, ahogy a szülei vagy a nagyszülei tették, akik a reggeli pálinka és szalonna, a zsíros disznóhús és csípőskolbász-evés után is egészségesen, végelgyengülésben, otthon haltak meg.

Teszi ezt úgy, hogy közben egész nap ülő munkát végez, legfeljebb annyit mozog, amíg az egyik székből átül egy másik székbe, vagy amíg kimegy a WC-re. Jó esetben dohányzik is, és abban bízik, hogy egyedül rá nem érvényes még a gravitáció törvénye sem, és ő nem a föld közepe felé, hanem az ég felé esik, ha kilép a harmadik emeleti ablakon.

A magyar ember egyik legrondább tulajdonsága, hogy egész életét végigpanaszkodja, legyen is életében akármilyen sikeres vagy gazdag. Ez azért is idegesítő, mert semmit nem tesz azért, hogy ez másképpen legyen, sőt meg van győződve, hogy ezért nem is neki, hanem mindenki másnak kellene nagyon sokat tenni.

Aki a fent leírtakból magára ismert, ne keseredjen el, mert ez csak annyit tesz, hogy igazi magyar ember, a magyar nemzet része, nem holmi jött-ment, migráns, betelepült idegen. Ez azt jelenti, hogy nagy perspektíva áll előtte, mert több generációra elegendő változásra van szüksége.

Aki nem ilyennek érzi magát, az jobb, ha tőlem és nem a Fidesz irányította közmédiából tudja meg, hogy idegen szívű, libernyák, Soros-bérenc, gyurcsányista, balliberális hazaáruló, akit a nemzet kivet magából, és ha nem tetszik, hogy igazat mondanak róla, szabad el is menni innen.

A magyar ember nem szeret úgy általában kockáztatni. Nem szól szám, nem fáj fejem, mert a legszegényebb magyar ember, bár semmije sincs, mégis úgy gondolja, hogy van vesztenivalója, és jobb, ha kussol, de legalább megvárja, hogy mások kaparják ki számára a gesztenyét.

Így aztán nem véletlen, hogy a gesztenyepüré egyre drágább, nyakra-főre hamisítják, mert szinte minden magyar ember a másikra hagyja a gesztenye kikaparását . Nincs az a magyar szakma, hivatás, társadalmi csoport, amelyik elégedett lehetne a helyzetével, de tagjai képtelenek a saját érdekeiket képviselni, azokat érvényre juttatni, ezt másoktól várják.

A magyar ember nem hisz a demokráciában, mert minden politikust hazugnak, tolvajnak tart. Nem bánná, ha ez nem így lenne, de egyben elismeri, hogy ennek így kell lennie, és ha ő kerülne hatalomra, ő pont ugyanúgy lopna, mint az aktuális kormánypártiak, csak ő kevesebbel is beérné.

Mégis miért jó magyar embernek lenni? Azért, mert nem minden magyar ember olyan, mint amilyennek leírtam, nem minden szar ember magyar, aki annak látszik, továbbá sokan, akik nem látszanak magyarnak, valójában nagyon is azok. Vagyis talányos nép, olyan izgalmas nemzet vagyunk, melynek tagjait semmi nem köti össze, csak az, ami elválasztja őket.

Azért szép magyarnak lenni, mert izgalmas. Ha kibékülünk a külső ellenséggel, akkor jön a belső ellenség. Ha a belső ellenséget visszaszorítottad, akkor megint kívülről támadnak. A magyar létet így aztán megunni nem, csak egy életre megutálni lehet.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s