A Jobbikkal vagy a Jobbik nélküli verni meg a Fideszt össznemzeti dilemmához szeretném az alábbi megjegyzést fűzni: drámai helyzetben van az az ország, amelyben jelentős tömegek mozgatására képtelem baloldali pártok szövetkeznek gyakorlatilag nem létező liberális és jobbközép pártokkal, és így is csak a neonáci Jobbik voksaira támaszkodva van jelentéktelen esélyük több szavazatot szerezni, mint a neofasiszta Fidesznek egyedül.

Lehet, hogy a hiba nem az ellenzéki összefogásban magában, hanem azokban a politikai szereplőkben és pártjaikban van, akik magukat baloldalinak nevezik, de ebből felmutatni nem sokat képesek, akik magukat választást nyerni készülő néppártnak hazudják, pedig jelentős társadalmi támogatást szerezniük nem sikerül, akik – akár jobbról, akár balról, akár középről előznék a Fideszt – teljesen esélytelenek, mert a Fidesz elvtelenül pragmatikus, nacionalista, irredenta, fajgyűlölő, nem is olyan burkoltan antiszemita, viszont óriási média és anyagi fölényre támaszkodó választási stratégiájával versenyezni képtelenek.

A helyzet ennél is rosszabb. A Fidesz végső esetben akkor is hatalmon tud maradni, ha a magyar választók többsége az ellenzékre adja a voksát, mert a Fidesz már régen nem csak és nem elsősorban azért birtokolja a hatalmat, mert több választót képes rávenni, hogy rá szavazzon, mint amennyit az ellenzék tud meggyőzni, hogy ne tegye ezt.

A NER jó ideje óriási gazdasági és médiafölényére alapozva, az állam erőszakszervezeteit, a hadsereget, a rendőrséget, a titkosszolgálatokat, az államapparátust, a megfélemlített vagy megvásárolt középosztályt, a könnyen zsarolható vidéki szegénységet, a határon túli magyarokat felhasználva tartja fenn Orbán Viktor korlátlan egyszemélyes hatalmát.

Nem nélkülözhetetlen ehhez az egyelőre még megtűrt áldemokrácia, a Patyomkin-parlament és a parlamentben kontrázó ellenzék sem, mivel Orbán már régen bejelentette: illiberális demokráciát épít, amely semmiben sem hasonlít a nyugati, liberális demokráciákra, nem is demokrácia, hanem egy olyan autokrata állam, amely a magyar emberek sajátságos igényeire van szabva, nem szabadságot, hanem ellenségképet, a körbezárt szekértábor érzését, a világgal egyedül szembeszállás mítoszát kínálja az évszázados lemaradásból eredő magyar problémák időt igénylő, fájdalmas megoldása helyett.

A magyar társadalom ma inkább választja a videojátékszerű virtuális háborút, a verbális harcot, vagy, mondjuk ki, a szájtépést, mint hogy szembenézzen a valósággal, mint hogy elfogadja a saját helyét a világ népei és államai között, mint hogy beálljon a kemény munkával centimétereket haladók hosszú sorába. Helyette inkább nagyokat álmodik, EB-kről, VB-kről és olimpiákról, vadászati, halászati és minden egyéb világjátékokról, ahol lakosságarányosan a legtöbb érmet, zajos sikert nyerheti, és kétes elismerést.

Ezért megy a köz pénze a Tudományos Akadémia helyett a labdarúgó akadémiákra, ezért épülnek iskolák, kórházak helyett sportarénák, ezért oltják Magyarországon soron kívül a sportolókat az öregek, betegek, a pedagógusok, a valóban védelemre szorulók helyett. Mi nem megoldani akarjuk a saját problémáinkat, hanem másra kenni értük a felelősséget, és adómentesen főzött pálinkába ölni a bánatunkat, amiért senki a világon nem érti, miért csináljuk ezt.

A magyar ellenzéknek nem a nácikat kellene csodafegyverként tolnia maga előtt, akkor sem, ha a jobbikos Jakab Péter a magyar Ciceró, nem demagógiában és populizmusban kell versenyre kelni a Fidesszel, mert abban verhetetlenek. A nehezebb, a göröngyösebb utat kell választania, csak és kizárólag igazat mondani, a valóságot az emberek elé tárni, hiteles és a tömegeket megmozgatni képes arcokkal nyomulni, a parlamenti „való világban” magukat kiélő, semmit végigvinni, a saját egzisztenciájukat is kockáztatni, vagy – horribile dictu – feláldozni, tényleges és kemény politikai harcot vívni képtelen ellenzékiek csatasorba állítása helyett.

Amíg a Fideszből kiábrándultak között az a mantra, hogy ezek helyén azok se lennének jobbak, sőt még rosszabbak lehetnek, addig nincs miről beszélni. Amíg a magyar magát demokratikusnak, gyakran alaptalanul baloldalinak nevező ellenzék csak és kizárólag választási győzelemben hisz, azt képzeli, hogy Orbán békés úton, erőszak nélkül leváltható, addig kudarcok végtelen sorozatára van ítélve, választói pedig, mint zsidók a messiást, várhatják a mindig a soron következő választásra ígért végső győzelmet.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s