Csak Orbán van egyedül, nem a magyarok

Orbán szerint mi, magyarok egyedülállók vagyunk, mert németből, szlávból vagy arabból sok van. Ezért fontos nekünk a nyelvünk és a kultúránk. Na mármost, ha ez így is lenne, de nem így van, akkor miért nem áldoz a magyar kormány többet a magyar oktatásra, miért olyan siralmas az oktatási rendszerünk, miért olyan kevés az egyetemistánk, miért olyan mostohák a továbbtanulás esélyei, miért olyan nehéz a hátrányos helyzetűeknek egyetemi diplomát szerezni?

Miért van az, hogy a magyar nyelvet elsősorban ápolni hivatottak, a pedagógusok vagy, mondjuk, a színművészek évek óta megalázottak az Orbán-rezsim alatt, mert nem vagy nem elég szabadon, korszerűen és kreatívan űzhetik a szakmájukat? Mi ez a nagy loncsos magyarkodás a miniszterelnök úr hazug szájából, amikor frontális támadást indított már évekkel ezelőtt a magyar kultúra, a művészetek, az oktatás ellen, agyonpolitizálva és az érdekeltek megkérdezése nélkül átalakítva, privatizálva, központosítva, időben visszafelé fejlesztve valamennyit? A magyar tudományt miért kellett rövid pórázra fogni, a politika alá rendelni, amikor az mindig a politika előtt járt, a fölött állt, és ez így is lesz, amíg a tudomány tudomány, a politika pedig politika?

A miniszterelnök úr miért a magyar labdarúgás fejlesztése érdekében enged el adó-milliárdokat a vállalatoknak és miért nem a magyar kultúra megőrzésére, fejlesztésére, az oktatásra, a színházak támogatására, a könyvkiadásra, a magyar iskolákra fordítják ezeket a pénzeket, ha egyszer a különleges magyaroknak annyira fontos a kultúrájuk és a nyelvük? Magyarországon persze mindenki pontosan tudja, hogy a magyar kormányfőnek nem a magyar nyelv, nem a magyar kultúra, hanem a magyar foci az igazán fontos, ezért sorjáznak az annak méltatlanul állított szentélyek, az újabb és újabb stadionok.

Orbán szerint egyedül vagyunk a nagy germán és szláv tengerben, pedig csak a nyelvünk egyedi, mondjuk úgy, a szomszédokétól erősen eltérő, pont mint a finneké, amely ugyancsak idegen környezetben működik. Nem vagyunk egyedül, soha nem is voltunk egyedül. A magyar kultúra igazán nagy ereje abban rejlett, hogy művelői, fenntartói és vezető történelmi alakjai a magyar kultúrát soha nem valami különleges, alig lakott szigetnek képzelték el, hanem az egyetemes világkultúra részének. Az is volt mindig, és az ma is.

A magyar kultúra része a görög, a latin, a német, a szláv, a francia, az angol és valamennyi egyéb kultúra, amely az egész emberiség tulajdona. Mieink a görög drámák, a görög építészet, a görög filozófusok, a latin irodalom és tudomány, a német és a francia költészet, a németalföldi festészet, a határokon akadálytalanul átszálló zenei kultúra. A világ kultúrájához mi is hozzátettük a magunkét, ahogy mindenki más is Európában és a világon.

Nem vagyunk egyediek és nem vagyunk egyedül. Orbán van egyedül a loncsos, bunkó nézeteivel és kulturálatlanságával, rövidlátó, önző, harácsoló és mindenkit lenéző személyiségével, mert azt hiszi, de inkább csak hirdeti, hogy a magyar különleges, a többi népnél valamilyen oknál foga többre hivatott, amikor Orbán maga a leglátványosabb cáfolata ennek.

Nem vagyunk egyedül, a világ része vagyunk, az emberiség alkotó eleme, nélkülünk más lenne a föld, a civilizáció története, de más lenne más népek nélkül is. Minden nép kultúrája, a magyar kultúra is, az emberiség kultúrájának része, attól elválaszthatatlan, azzal kölcsönhatásban jött létre, és e nélkül a kölcsönhatás nélkül nem létezhetne ma sem.

A magyaroknak miért lenne fontosabb az anyanyelve, mint, mondjuk, a szlovákoknak vagy a lengyeleknek, az oroszoknak vagy a franciáknak, a németeknek vagy a görögöknek, a románoknak vagy a szerbeknek? Micsoda hülyeség az, hogy a magyar nyelv bármilyen kiváltságot élvezne a világ más nyelveivel szemben, vagy bármilyen hátrányban lenne azokkal? Amikor Orbán a magyar nyelvről mint a magyar nép sajátosságáról beszél, abba a nem alaptalan gyanúba keveri magát, hogy a nyelvünk fetisizálásával is kizárólag a saját hatalmi pozícióját akarja erősíteni.

A magyar nyelv mindenre jó, és minden magyar ember minden másik magyar emberrel meg tudja értetni magát magyarul. De a magyar komoly kihívás is a magyar anyanyelvűek számára, mivel – akárhogyan számoljuk is – alig beszélik 15 milliónál többen. Az, aki csak magyarul ért, zárványban él, elszigeteltebb, mint aki „csak” németül, franciául, valamilyen szláv nyelven, vagy ne is beszéljünk arról, hogyha angolul beszél anyanyelvi szinten.

A magyar anyanyelvűek számára a legfontosabb annak érdekében, hogy az évszázadok alatt kivívott helyünket megőrizzük a világ kultúrájában és tudományos életében, az idegen nyelvek ismerete lenne.

Mindenekelőtt az angol, majd a nagyobb európai nyelvek, a francia, a német, a spanyol, mely utóbbi az amerikai kontinens szinte egészét hozza közelebb az ismerőjéhez. Nagyon fontos lenne a szomszédok nyelvének jobb ismerete. A román, a lengyel és a szláv nyelvekre gondolok elsősorban. A határokon túl élő magyarságnak szinte semmibe se kerülne ezeket elsajátítani, de, tapasztalatom szerint, ebben, sem járunk az élen.

Hogy van pofája egy olyan miniszterelnöknek a magyar kultúra és a magyar nyelv fontosságáról csak szót is ejteni, aki mindent elkövetett az elmúlt tíz évben azért, hogy a magyarok millióit zárja anyanyelve gettójába, a magyarok millióit fossza meg a független és sokoldalú, a szabad sajtó által közvetített információktól?

A csak magyarul beszélő magyar emberek majdhogynem pont olyan elszigeteltek a világtól, az információk pont olyan hiányában élnek, mint a rendszerváltás előtt. Azzal, hogy mára az információk forrása az akkori sokszorosa, tehát aki beszél idegen nyelveket, főleg angolt, semmiről sem maradhat le, mindent megtudhat otthon a szobájában, akármit hazudik is az állami propaganda.

Sajnos Európában Magyarország azon országok egyike, ahol a legkevesebben beszélnek idegen nyelveket. A magyarok milliói élnek süketszobákban, ahová – főleg vidékre, ahol az idősebbek körében és az alacsonyabban iskolázottak között az internet használata korlátozott – csak az Orbán által kisajátított közmédia és a kényszer-felvásárolt, kereskedelminek hazudott médiák jutnak el az adófizetők pénzén működő hazugsággyárakban előállított, hatalmi célokat szolgáló silány termékeikkel. Milyen ember az, aki ennek tudatában magyar különlegességről és elhivatottságról képes össze-vissza hablatyolni?

Orbán csak azért hazudja, hogy a magyar emerek egyedül vannak, idegenekkel, ellenségekkel körülvéve, hogy félelmet, az elszigeteltség reménytelen érzését keltse milliókban, akiknek aztán megígérheti, hogy megvédi őket Brüsszelben, Párizsban, Berlinben és a világ minden szegletében.

Megvéd ő minket mindeütt, ahol nem akarják a magyart tisztelni, az érdekeink ellen ármánykodnak, Sorosok és háttérhatalmak, nyugatiak és keletiek, és mindenki, mert mindenki ellenünk van, és mi egyedül vagyunk, csak rá számíthatunk, aki minden nap értünk harcol és minden nap fényes győzelmeket arat, midőn kokikat és sallereket osztogat szerte a világban, elismerést és megbecsülést szerezve a magyarságnak.

Nem vagyunk egyedül. Orbán van egyedül. Orbán hazug rezsimjének évente százmilliárdokat kell költenie arra, hogy a magyarok közül minél többen érezzék magukat árvának, meg nem értettnek, elnyomottnak és becsapottnak. El kell hitetnie a magyar emberekkel, hogy szembemennek a világgal, a tudjátok kikkel, a Sorosokkal, a háttérhatalommal, Brüsszellel, a baloldali liberálisokkal, és nem számíthatunk másra, csak Orbán Viktorra.

A magyar kormányfő eszement hatalom- és pénzimádatában mára már egész Európa, a keresztény világ megmentőjének képzeli magát, és nem átallja ezt hirdetni is, amivel elvarázsol két és félmillió választót, hogy kétharmados parlamenti többségre támaszkodva egyszemélyes hatalmat, diktatúrát üzemeltethessen a hazájában.

A hatalom megtartásához nem érzi túl nagy árnak, hogy ahhoz hülyét kell csinálnia magából. A magyarok többsége, a civilizált világ szinte egy emberként tartja megszállott idiótának, veszélyes tévelygőnek, hazug, a szövetségeseit, a barátait és a saját nemzetét is meglopó, gyáván eláruló, ócska kalandornak.

Zsebesi Zsolt