Egy friss közvélemény-kutatás szerint 600 ezer brit állampolgár tervezi hazája elhagyását, amiért Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Meglepte a felmérést végző Stepstone karrierportált, hogy az emigrációt tervezők 44 százaléka Németországot nevezte meg célországnak, és csak második helyre került Franciaország, a harmadikra pedig Spanyolország.

Minket az lepett meg, hogy nincs az első 10 célország között Magyarország, sőt sehol sincs. Pedig a britek is tudhatnák, hogy Orbán Magyarországáé a jövő, és Kelet-Európa lesz a kontinens motorja a jövőben. Úgy látszik – ezek szerint –, brit és minden egyéb migráns nélkül.

Maradnak nekünk a saját neonácijaink a Deák térről, velük szemben a milliónyi, egyelőre csak forrongó cigányság, hallgatag és beletörődő, tekintetét a múltra függesztő, a jövőről még álmodni se merő fajtiszta magyarjainkkal, valamint a világ egyik legharcosabb és legeredményesebb ellenzékével.

Kormányfőnk – miközben a cigányok ingyen pénzről álmodnak – keményen „keccsöl”, és ettől néha még „fickós” is lesz. Olyan ritkán azonban, hogy azt a rádió egyes adóján személyesen minden alkalommal be is jelentheti, amivel vörösre izzítja az impotens magyar ellenzéket, amely egy ócska reggeli erekciót sem tud felmutatni évek óta, bár fáradhatatlanul veri…. a harci dobokat a parlamentben.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s