Orbán Viktor mindaddig sikerre van ítélve annak a piramidális hazugságnak a terjesztésében, hogy Magyarországon ma is parlamenti demokrácia működik, amíg számíthat a magyar, magát demokratikusnak nevező ellenzék feltétlen és szorgos támogatására.

Az ellenzéki képviselőket, akik az Orbánt legszívesebben Moszkvában, de még inkább börtönben látni akarók szavazataival jutottak az országházba, a kormánypadsorokból minden ülésnapon szemen köpik, a földig alázzák, ilyen-olyan bérencnek, a nemzeten kívülinek bélyegzik. E notórius mazochisták azonban mégis bejárnak a Duna-parti épületbe, hogy újra és újra begyűjtsék a soros pofonokat és seggberúgásokat.

Annak ellenére üldögélnek ott és tépik a szájukat, hogy maguk is tudják, semmilyen befolyást a magyar politikára gyakorolni nem képesek, minden egyéb híresztelés ellenére, ott semmivel többet nem tudnak meg arról, mi fortyog Orbán Viktor politikai boszorkánykonyhájában, ha be sem tennék oda a lábukat.

Miután a magyar sajtó nagyjából teljes egészében a kormánypárté, a magyar lakosság döntő hányadának objektív képe nincs arról, mit tesz és mit nem tesz az ellenzék az országházban, így ott ugrabugrálni már csak ezért is értelmetlen. Sőt! A vidék Magyarországa az orbáni média jóvoltából annyit tud az ellenzékről, hogy a nemzet ellensége, Soros és egyéb idegen háttérhatalmak zsoldjában áll, nem elég, hogy idehaza, de még az Európai Parlamentben is az ország érdekei ellen áskálódik.

Most, hogy a demokrácia, a politikai és emberi szabadságjogok helyzetének kutatásával foglalkozó nemzetközi civil szervezet, a Freedom House Magyarországot kiírta a szilárd demokráciákat működtető országok közül, és átsorolta az úgynevezett hibrid rendszereket működtetők közé, ahol tartanak ugyan választásokat, de törékenyek a demokratikus intézmények, és alapvető kihívások elé állítják a politikai és polgári szabadságjogokat, nincs mivel indokolni az ellenzék parlamenti szerepvállalását. (Már a milliós fizetésektől eltekintve.)

Az, hogy a Freedom House jelentése 2019 magyarországi történéseit vizsgálva hazánkat a Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát, Koszovót, Montenegrót, Albániát, Észak-Macedóniát, Ukrajnát, Moldovát és Grúziát tömörítő csoportba sorolja, talán felnyitja a magyar demokratikus ellenzék szemét, és nem veszi fel többet szemlesütve Orbán Viktortól az egymilliós fizetését, amit – pontosan tudja – azért kap, mert rendszeres parlamenti fellépésével legitimálja az orbáni diktatúrát, a hivatalosan hibridnek minősített rezsimet.

Orbán az Európai Néppártoknak írt felháborodott levelében is hűséges ellenzékére hivatkozik, amikor visszautasítja a vádakat, amelyek szerint országában egyszemélyes irányítás valósul meg, nem működik a demokrácia. A magyar kormányfő az országházban zajló viharos vitákat emlegeti, azt, hogy az ellenzéknek van lehetősége ellenvéleménye kifejtésére. Természetesen azt nem említi, hogy viszont százegy okból nincs lehetősége fair választásokon a győzelem reményében indulni.

Ha az ellenzék a havi egymillió forintos fizetésekről képes lett volna lemondani, és már évekkel ezelőtt otthagyta volna Orbán Viktor Patyomkin-parlamentjét, nemcsak azt éri el, hogy mára az egész világ előtt világos lenne, mi a valós helyzet Magyarországon, de Orbánnak is lehetetlenné tette volna, hogy a parlamenti demokrácia létezését és működését hazudja a világnak. Olyanoknak is, akik egyébkén – ilyen-olyan okból – örülnek, ha a látszat miatt nem kell Orbán ellen fellépniük.

Az, hogy Magyarország „csak” a hibrid rendszerek közé soroltatott, az is a magyar parlamenti ellenzék érdeme. Ha időben felhagyott volna a magyar nép számára semmi jót nem eredményező parlamenti szerepléssel, ma a Freedom House Magyarországot oda sorolta volna, ahová valójában tartozik, a demokrácia teljes hiányában szenvedő diktatúrák közé.

A magyarországi diktatúra kiépítését és fokozatos erősödését tehát az ellenzék nem tudta megakadályozni jelenlétével a parlamentben, csak legitimálta azt. Azt a látszatot erősítette, hogy van és működik a demokrácia Magyarországon. Most újabb komoly indok a Freedom House jelentése, hogy – éveket késve ugyan – az egyetlen logikus és tisztességes következtetést levonva, az ellenzék kivonuljon a parlamentből, és bejelentse, hogy bojkottálja a parlamenti választásokat is.

A parlamenti választásokon csak akkor vesz részt, ha sikerül megállapodni egy konszenzussal megalkotott, igazságos választási törvényben, a közmédia visszakerül a társadalom ellenőrzése alá, újra függetlenné válik az Országos Választási Bizottság, megszűnik a kormányzó párt döntő befolyása a demokratikus intézmények irányításában, vagyis helyreáll a polgári demokrácia, mégpedig minden intézményével együtt.

Nyilván ezt Orbántól elvárni nem lehet, de kikényszeríteni, vagy a nép haragjára támaszkodva a rezsimet megdönteni azonban igen. Ehhez viszont arra lenne szükség – és most jön a válasz, a ne csak bíráljon, de mondja is meg, mit kellene tenni –, hogy a magyar ellenzék a parlament elhagyása után kimenjen az emberek közé, és kezdje meg magát alulról újraszervezni.

Első lépésként társadalmi összefogással, az internet és minden egyéb lehetőség kiaknázásával újjá kell építeni a romba döntött szabad magyar sajtót. Amíg ugyanis az emberek számára nem áll rendelkezésre objektív, független sajtó, addig ki lesznek szolgáltatva a kormány által irányított és finanszírozott lakájmédiának. Az ország nem Budapest, ezért a falvakban és a vidéki kisebb városokban is létre kell hozni az ellenzék virtuális köreit.

Ezek segítségéve kell országos méretű politikai sztrájkokat szervezni, tömegdemonstrációkat, mégpedig az ezeket korlátozó vagy tiltó törvények és szabályok szándékos figyelmen kívül hagyásával, mert a rendszerváltásra készülő ellenzék nem fogadhatja el a rákényszerített játékszabályokat. Rá kell a hatalmat kényszeríteni, hogy kimutassa a foga fehérjét és drasztikus intézkedésekre kényszerüljön a vele szemben erőt felmutatókkal szemben.

A polgári engedetlenségről nemcsak beszélni kellene, de egyet legalább meg kellene próbálni megszervezni. Olyat, ami mellé a lehető legnagyobb tömegek állíthatók. A szakszervezeteknek fel kell állniuk a poraikból, és, fittyet hányva az érvényes sztrájktörvényre, munkabeszüntetésekkel kell a munkavállalói alapjogok visszaállítását követelni. Mindenekelőtt a sztrájkhoz való jogot. Hangsúlyozom: törvénytelen eszközökkel! Törvényesek ugyanis nincsenek.

Az ellenzék kivonulását a parlamentből, és a választásokra gyúrás helyett az utcai, az erőt mutató politizálást szorgalmazó cikkeimet évek óta írogatom – eredménytelenül. A 2014-es választások alkalmával – nem sokadmagammal – arra figyelmeztettem, hogy ugyanez várható 2018-ban is, jelezve, hogy az akkor elvesztett választások után megint kezdődik majd a kampány, majd négy év múlva, majd megint négy év múlva.

Sajnos az élet azokat igazolta, akik már nagyon régen kimondták: egy nem demokratikusan működő országban a nem létező demokrácia demokratikusnak hazudott választásain a nem demokratikus elvek szerint működő hatalmat megbuktatni nem lehet. Az embereket azt tévesztheti meg, hogy Orbánnak mindeddig nem kellett keményebb erőszakhoz folyamodnia ellenfeleivel szemben.

Orbánnak csak addig nem kell és nem is fog önmagát leleplező módon kemény retorziót alkalmazni, amíg működik a puha megfélemlítés, amíg egzisztenciális zsarolással, médiatúlsúllyal az ellenzék sarokba szorítható, a tömegektől elválasztható, amíg a magyar emberek jelentős részét egy virtuális világ- és országképpel el lehet varázsolni.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az ellenzéknek kell keményítenie először, neki kell lerántania a leplet a diktatúráról, levakarni róla a demokrácia mázát. Ehhez nem megválaszolatlan napirend előtti kérdéseket kell feltenni, semmilyen következménnyel nem járó interpellációkat, napirendre sem tűzött törvénytervezeteket benyújtani, országgyűlési bizottságokban a szót csépelni, és reménytelenül a többség ellen szavazni.

Orbán elzavarásához, a rendszere megdöntéséhez egy országot kell mozgósítani, törvényeket kell megsérteni, fel kell hagyni a gyáva és tenni képtelen emberek pacifizmusával. Magyarország fájdalmasan kettészakadt, és nem lehet jó szándékkal összefércelni. A neonáci és félig feudalista tolvajok és támogatóik demokratikus ellenfeleikkel közösen soha nem fogják vezetni ezt az országot. Vagy ők, vagy mi!

Megint rendszerváltásra van szükség. Nem kormányváltásra. A harmadik rendszerváltás (a második rendszerváltást Orbán hajtotta végre 2010-től napjainkig) nem lesz, mert nem lehet békés. 1990-ben a letűnt rezsim ellenállása nélkül lépett az ország egy másik politikai rendszerbe. Az Orbán vezényelte második rendszerváltás is békés volt, mert a magyar lakosság és az ellenzék is karba tett kézzel nézte, és időnként még élvezte is. A jelenlegi rezsim a megfélemlítésen és a hatalmon lévők anyagi erején alapul. Csak erőszakkal dönthető meg.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s