A magyar kormányfő az Európai Néppárthoz tartozó valamennyi pártnak elküldött levelében azt írja: példátlan támadás és dezinformációs kampány folyik ellene. „Engem és országomat már korábban is támadtak igazságtalanul, részrehajló ideológiai propaganda alapján, de a mostani volt a legaljasabb és legcinikusabb, amit tapasztaltam.”

A levelet a kormányfő borítékba tette, megnyalta a ragasztós felét, majd

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

Tovább füstölegve írja: „azt híresztelték, hogy az Országgyűlés bezárt, holott rendszeresen ülésezik, és heves vitáknak biztosít helyszínt. (Helyszínt biztosítanak és kb. annyi is.) Azt is állították, hogy korlátlan hatalmat szereztem magamnak.” Ilyet? Hiszen – mindenki tudja, hogy ez nem így volt – a korlátlan hatalmat Orbán de facto már régen megszerezte, most csak de jure is, amikor a valóságot egyszerűen lepapírozták neki.

Tehát a híresztelésnek pont az ellenkezője történt, ismeri be a kormányfő maga is: „az Országgyűlés hatásköre a kormány kárára bővült. (Értsd: Orbán kevesebb hatalommal bír most, mint a felhatalmazási törvény előtt.) Az Országgyűlés hatásköre lett, hogy véget vessen a veszélyhelyzetnek, sőt bármely rendkívüli intézkedést visszavonhat”. Feltéve – de ezt már én teszem hozzá –, ha Orbán leszól a parlamentjének a budai várból.

A magyar országgyűlés rendszeresen ülésezik, és heves viták színtere, annak ellenére, hogy az ottani ellenzék nem is a nemzet része, így nem is kellene vele vitázni, be se kellene engedni őket a házba, de ha már bejárnak, kordában kell őket tartani, pénzbírsággal, kitiltással, mert csúnyán beszélnek – a genetikai hulladékok, a rohadt anyjukba.

Isten, csalás és 2,6 millió megvezetett vagy eleve elmeháborodott segedelmével (a szavazatok 47 százalékával) a tisztelt házban Orbán pártjának kétharmada van. Ráadásul a kormánypárt padsoraiban kizárólag olyan emberek ülnek, akik Orbán szemöldökének enyhe rezdüléséből ki tudják olvasni, mikor és mire kell szavazni. Automatikusan, ész nélkül és minden erkölcsi tartás hiányában bármit megszavaznak, amit a főnök eléjük rak. Igazi bolsevik pártkatonákként.

Nem véletlen a képviselők szolgalelkűsége, hiszen maga Orbán nézte ki magának mindegyiket, ő csinált belőlük országgyűlési képviselőt. Ezért azok pontosan tudják, hogy nem a választóiknak, főleg nem a magyar embereknek, hanem kizárólag Orbánnak felelnek. És meg is felelnek Orbán minden igényének.

Ebből eredően a magyar parlamenti demokrácia a rúgkapáló ellenzék segedelmével Orbán Viktor kesztyűbábjainak és háttér-röhögőinek vidám gyülekezete lett. Csak arra szolgál, hogy a nyugattal előforduló levélváltások idején hivatkozni lehessen a létezésére.

Az különösen fáj a magyar kormányfőnek – a levele szerint -, hogy „az álhírek terjesztésébe sajnálatos módon nemcsak formális politikai ellenfeleink, hanem egyes EPP-s politikusok is aktívan bekapcsolódtak”.

És az a Donald, a Tusk, az Európai Néppárt elnöke „odáig merészkedett, hogy párhuzamot állított a magyarországi intézkedések és Carl Schmitt, a náci német rezsim támogatója és ideológusa között”.

Amiért persze meg is kapta a magyar kormánysajtótól, ami ilyesmiért Magyarországon jár, persze kizárólag elvi alapon. Azonnal megírták róla a magyar független és szabad kormánysajtó tényfeltáró zsurnalisztái, hogy nagyapja náci volt, SS-tiszt, ami persze nem igaz, de mi ez ahhoz képest, amit Orbán Viktorról terjesztenek?

Az Európai Néppárt 53 vezetőjének, a levelek címzettjeinek azt írja Orbán Viktor, hogy „akik tájékozatlanságból vagy rosszindulatból az álhírterjesztőkhöz csatlakoztak, elvárom, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől, és levonják a megfelelő következtetéseket”.

Na itt azért megbicsaklik egy kissé a történet. Orbán Viktor azt kéri, hogy a magyar emberektől kérjenek bocsánatot a néppárti vezetők, pedig – mindenki, Orbán is tudja – senki a magyar népet úgy mint magyar nép nem sértette meg, mivel mára a magyar nép több mint a fele pont úgy utálja a sértődékeny kormányfőjét, pont úgy idióta nácinak tartja, és ahol tudja, annak is nevezi, pont mint egész Európa, beleértve az európai pártcsalád számos tagját is, pedig azok nem is szívtak annyit miatta, mint a magyarok.

Szeretném leszögezni, hogy én semmiféle bocsánatkérést nem várok az Európai Néppárt vezetőitől, amiért Tusk vagy bárki más megsértette Orbán Viktort, mert az őt ért inzultust nem veszem magamra, mivel baloldali liberális vagyok, ennek megfelelően inzultálni engem Orbán Viktor és egyetemi szobatársa, Kövér László parlamenti elnök szokott, tehát bocsánatot nekik kellene kérni tőlem és a hozzám hasonlóktól, mégpedig naponta legalább kétszer, térden, a földet megcsókolva és Brüsszel felé (seggel Moszkvának) fordulva.

Esetleg ha mégis szóba jönne az Európai Néppárt vezetői részéről, hogy némi hamut szórjanak a fejükre, azt nyugodtan megtehetik, mégpedig azért, mert ennyi ideig eltűrték, és még mindig tűrik Orbán aljasságait Európa, az EU, a nyugati szövetségi rendszer és saját országa lakosságával szemben. Amiért nem kirúgják, hanem csak felfüggesztetik a Fideszt tagságát az európai néppártok családjában.

Teszik ezt azok után, hogy Orbán az európai parlamenti választásokon végig a néppártok ellen, az európai szélsőjobb mellett korteskedett, és nyíltan hirdette, hogy velük és nem a néppártok hagyományos szövetségesével, a szocialistákkal képzeli el a jövő Európáját. Már itt seggbe kellett volna rúgni, akármennyire szükség is volt a Fidesz szavazataira ahhoz, hogy a néppárti Ursula von der Leyen lehessen az Európai Bizottság elnöke.

De tovább megyek: már akkor altesten kellett volna billenteni, amikor 2011-ben egy székre felállva a Millenárison kezdett el arról hadoválni, idézem: „A támadásokat visszavertük (Brüsszelben szerk.), leesett pár saller, kiosztottunk néhány taslit, adtunk néhány kokit…”

Lehet, hogy már ezt sem kellett volna. Lehet, hogy jobban járt volna Orbán, de az ország biztosan, ha Varga Mihály, akkori pártelnök-helyettes ugyanott elhangzott szavait komolyan véve, Orbán idehaza legénykedik inkább. Varga akkor ezt mondta: „Ne nézzenek minket madárnak. Bajnainak, Veresnek, Draskovicsnak felelnie kell”.

Bajnai, Veres, Draskovics köszönik szépen, jól vannak. Orbánnak már ők is túl kemény diónak bizonyultak. Érdekes, hogy mi lesz az eredménye annak, ha most a magyar kormányfő Donald Tuskba, Angela Merkelbe, Emmanuel Macronba és mindenki másba beleköt, aki éppen a helyes irányban haladva jön szembe az autópályán.

A magát kereszténynek hazudó Orbánt emlékeztetném Jézus szavaira: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.” És így is lesz.

Zsebesi Zsolt

Orbán Viktor Mihály levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s