Mesterházy a parlamentben

Mesterházy Attila magyarázkodik, és nem érti, hogy miért nem értik, vagy miért értik félre, amikor ő annyira jó szándékú, de annyira jó szándékú volt, hogy nagyon. Ő egy abnormális ország abnormális parlamentjében – véleménye szerint – normális konstruktív ellenzéki felszólalást kockáztatott meg a magyar emberek védelmében és az ország jövőbeni átépítésének reményében, amihez – szerinte – párbeszédre, közös gondolkodásra van szüksége az ellenzéknek Orbán Viktorral.

Mesterházi tehát egy nagy feltűnést keltő, együttgondolkodásra felhívó, konstruktív ellenzéki javaslattal kínálta meg a miniszterelnököt az országházban. Egy olyan parlamentben, amelyben lassan több mint egy évtizede semmilyen konstruktív párbeszéd nincs az ellenzék és a kormányzó párt között, ahol szinte minden ellenzéki javaslatnak, törvénytervezetnek – legyen is annak tartalma akármi – 0,001 százalék esélye van, hogy napirendre tűzzék.

Egy olyan parlamentben, ahol a többség nem megy el az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésre, ahol a parlament kormánypárti elnöke szerint az ellenzék idegen érdekeket és erőket képvisel, nem része a magyar nemzetnek, ahol egy parlamenti bizottság ellenzéki tagjával nem hajlandó a kormánypárti képviselő ülésezni, mert az ellenzéki képviselőt nemzetbiztonsági kockázatnak tartja.

Egy ilyen parlamentben konstruktív javaslatot tenni egyenlő egy halálugrással. Képszerű hasonlattal élve, pont olyan, mintha valaki telefonon felhívná egy célra tartó interkontinentális ballisztikus rakéta indítóállását a III. világháborúban, hogy gyorsan változtassanak a pályaadatokon, mert a rakéta lakott terület felé tart. Esetleg megszólítaná a rejtekében lapuló mesterlövészt, hogy jól gondolja meg, meghúzza-e a ravaszt, mert a megcélzott irányban emberek tartózkodnak. A végén még eltalál valakit.

Pont ezt jelenti olyan embert ellenzékből együttműködésre felkérni, aki a saját pártjával és saját pártja parlamenti képviselőivel sem működik együtt, hiszen egyszerűen csak utasítani szokta őket. Egy olyan embert, aki már évek óta csak egyes szám első személyben tud beszélni az országot érintő döntésekről, aki sem a Magyar Köztársaság 90 ezer négyzetkilométeres területén, sem azon kívül senki mással nem hajlandó együttműködni, csak olyanokkal, akik azt csinálják, amit mond.

Orbán Viktor már most is együttműködik vagy szívesen együttműködne a hozzá hasonlóan egyszemélyes hatalmat gyakorló vagy szélsőjobboldali eszméket valló politikusokkal, mint például Vlagyimir Putyin orosz-, Recep Tayyip Erdoğan török elnök, esetleg a brazil elnök Jair Bolsonaroval. Nem beszélve legszorosabb elvbarátairól, az európai szélsőjobboldali, ideológiájukban és tömegbázisuk nagy részében neonáci vagy neofasiszta politikusokkal, mint az osztrák Heinz-Christian Strache vagy az olasz Matteo Salvini.

Orbánnak a szociáldemokráciáról, melynek jelszavaival Mesterházy Attila a parlamentbe jutott, európai szinten is az a véleménye, hogy bevándorláspártiak, a központosított, erős Európai Unió hívei, a nemzetállamok szuverenitásának elárulói, akik segélyeket osztanának a népnek, ahelyett hogy munkát adnának nekik, nem azok, akikkel a jövő Európáját építeni lehet.

A magyar kormányfő az európai parlamenti választások előtt világosan kifejtette: nem szeretne szocialista-keresztény néppárti nagykoalíciót látni a jövőben az Európai Parlamentben. Helyette az európai néppártoknak a szélsőjobbal, ahogyan nevezi szereti őket, a nemzeti erőkkel kellene együttműködniük.

Idehaza Orbán a szocialistákat, az MSZP-ét a párt elődjével az MSZMP-vel mossa össze. Gyakorlatilag alkotmányos szinten lebegteti annak lehetőségét, hogy az előd által elkövetett bűnökért akár a politikai térképről is törölje a pártot. Az MSZP parlamenti képviselői kormányát bíráló felszólalásait általában azzal üti el, hogy a szocialistáknak nincs erkölcsi alapjuk őt és pártját kritizálni, mert a szocialisták tették tönkre az országot, amit csak neki sikerült véres nemzetközi csatározások árán, egész Európával szembemenetelve talpra állítania.

Nos, ebben a légkörben és ilyen előzmények után volt bátor Mesterházy Attila „normálisnak lenni”, majd erősen fájlalni, hogy vannak, akik számára ez sem nem normális, sem nem szimpatikus, sőt egészen antipatikusnak tűnik. Főleg annak hátterében, hogy az egész magyar parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék egy évtizede mást sem csinál, mint azt hangoztatja, hogy Orbánnal semmit. Mindent és mielőbb nélküle, továbbá nyíltan enyves kezű tolvajnak, harácsoló, a saját családja, a barátai és politikustársai anyagi érdekeit az ország érdekei elé helyező politikusnak, összegzésképpen hazaárulónak nevezi.

Mesterházy, érezvén a dolog visszásságát, nem egyértelmű fogadtatását a pártja soraiban sem, saját egyéni kezdeményezésnek állítja be a felszólalását, amitől az nem lesz sem szimpatikusabb, sem jobban érthető. Utólag azzal magyarázza, hogy a mai vírusos világban a magyar emberek élete, jóléte és jövője érdekében mint ellenzéki képviselő tenni akart valamit.

Csakhogy a javaslat maga nem ezt tükrözi, mert az nem konkrét ilyen irányú intézkedéseket sürget, hanem a majd 30 év múlva létrejövő magyar gazdasági és társadalmi modellről, az annak kidolgozásában megvalósuló együttműködésről beszél a saját nevében, vagyis – ezek szerint – nem az MSZP, hanem személyesen Mesterházy Attila akar Orbánnal a magyar jövőről tanácskozni. Ettől se lett az egész egy mákszemnyit sem szimpatikusabb, de legalább viccesebb.

Háború idején rögtönítélő bíróság és halálbüntetés jár az ellenséggel barátkozónak vagy az ellenséges hadsereggel együttműködőnek. Persze ez nem vonatkozna a parlamenti demokráciában egymással szemben álló politikai nézeteket valló képviselőkre, ők ugyanis nem ellenségei, hanem ellenfelei egymásnak. Magyarországon nem ez utóbbi esettel van dolgunk, látja is ezt Mesterházy Attila vagy sem.

Nálunk az egyik oldalon a polgári liberális demokrácia hívei, a magát demokratikusnak nevező ellenzék áll, szemben egy olyan politikai erővel, amely ezt a demokráciát következetesen lebontotta, egypárti, diktatórikus irányítás alatt álló politikai rendszert épített ki, amelyben – mintegy hab a tortán – a politikai hatalmat gyakorlók a nemzeti vagyon egyre nagyobb hányadát sajátítják ki, osztják fel maguk között.

Mesterházy e két antagonisztikus politikai irányzat részvételével kezdeményezett eszmecserét az ország 20-30 éves jövőjéről egy felállítandó közös bizottságban. Az ember nem tud mosolygás nélkül arra gondolni, amint a Fidesz emberei leülnek az ellenzékkel egy asztalhoz, és komoly párbeszédet kezdenek például az igazságszolgáltatás függetlenségéről, Polt Péter jövőbeni szerepéről, a korrupció elleni közös fellépésről.

Esetleg eszmét cserélni az Európai Unióval és Oroszországgal fenntartott kapcsolatok perspektívájáról, a bevándorlási politikáról, az egyház és az állam viszonyáról vagy a közszolgálati média szerepéről. Egy olyan kormánnyal, egy olyan politikai erővel, amely az elmúlt évtizedben soha senkivel semmiről nem konzultált, maximum annak nevetséges látszatát játszotta el.

Ma, amikor a magyar emberek statisztikai többsége úgy látja, hogy tolvajok és hazaárulók kezébe került Magyarországon a politikai hatalom, amelyet a hatalmon lévők által diktált látszatdemokratikus játékszabályok betartásával, vagyis parlamenti választásokon, tőlük elvenni nem lehet, milyen célt szolgál a párbeszéd, az ország 20-30 éves jövőjéről Orbán Viktorral?

Hogyan tudnánk azzal az emberrel az ország jövőjéről tanácskozni, aki már régen eljátszotta a tanácskozás tárgyát, az ország jövőjét? És ezek nem költői kérdések, hanem Mesterházy „jó szándékú” elképzeléseinek groteszk – vagy még ennél is rosszabb – mivoltát megfogalmazó kételyek.

Most, hogy már tudjuk, Mesterházy Attila jót akart, abnormális ország abnormális parlamentjében normálisan akart viselkedni, felmerülhet a kérdés, tehet-e, és ha igen, mit tehet annak érdekében – ahogyan fogalmazott –, hogy a gyerekei elé tudjon állni azzal, hogy tett valamit a magyar emberekért.

Nos, ha jól akar kijönni abból, amibe belelépett, akkor kérjen bocsánatot a pártjától, amelynek nagy kárt okozott, a magyar ellenzéktől, amelyben csalódást keltett a beszéde, és kérjen elnézést a magyar emberek millióitól, amiért pont most pont ez jutott az eszébe, mert nem mentség, de magyarázat sem lehet, hogy éppen egy millióra emelte Orbán Viktor a fizetését, és nem akarjuk hallani azt sem, hogy az emelésről jótékony célra lemondott.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s