Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc

Magyarország jól teljesít. Alig-alig nő – papíron – a fertőzöttek száma, vagyis – ha a járvány nem is – de a róla szóló adatok kézben vannak tartva. Egy ember dönt mindenről, arról is, hogy holnap hány új fertőzöttet ismerjünk be, és arról is, hogy csak lassan emeljük a tesztek számát, nehogy hirtelen több betegünk legyen.

Orbánnál senki nem tudja jobban Európában, hogy a valóság az nem lényeges. Ami fontos az a polgárok tömegei számára megjelenő kép a médiában. A korlátlan hatalom, a rendeleti úton történő kormányzás, az egészségügy és az élet minden területének szigorú (részben rendőri, részben katonai) kontrolljának célja, hogy mindenki arról tudjon, amiről tudnia szabad.

A háborúra kiképzett, erőszakra temperált hadseregünk, amely a háborúban sem érne sokat, békében, egészségügyi vészhelyzetben kifejezetten ártani fog. Előre borítékolható a konfliktus az orvosi társadalom és a fegyveresek tisztikara között. A civil és a katonai világ nem átjárható, nem arra való, hogy együttműködés jöjjön létre közöttük.

A jelenlegi helyzet logikus következményeként azzal lehet számolni, hogy a katonák nem fognak tudni kommunikálni a nagyon komoly, élet-halál döntések szuverén meghozatalához szokott orvosi társadalommal. E konfliktus feloldására Orbán részéről az egyetlen logikus lépés az lenne, ha besorozná az orvosokat, hogy végre egyértelmű legyen, ki parancsol az egészségügyi intézményekben és milyen utasítási mechanizmus van érvényben. Világossá válna, hogy az elől járó parancsát vakon végre kell hajtani.

Innen nem nagy ugrást jelent már, a védekezés hatékonysága és a lakosság nyugalmának megőrzése, a pánik kitörésének megakadályozása céljából a maradék független sajtót ellenőrzés alá helyezése. A többiek, az állami kézben, vagy az állami vályú mellett csámcsogók rövid pórázon tartása nem elég a tájékoztatási monopóliumhoz. Ennek előfutáraként lehet kezelni a koronavírus-törvény passzusát a rémhírek, illetve a valós, de társadalmi nyugtalanságot kelteni képes hírek szankcionálásáról. Mivel ez is kevés lesz, jön az internet, a facebook megzabolázása, akár korlátozása is.

Az orbáni modell, a betegesen túlzó centralizáció a 19. századi hadseregekre volt jellemző. Azóta azonban ezek is alaposan megváltoztak és egészen más premisszák szerint vezénylik őket. Egy sajátságuk évszázadok óta nem változott. A hadseregek a legpazarlóbban, a legkisebb hatékonysággal működő, a legnagyobb veszteséggel operáló és a legkorruptabb szervezetek a világon. Rájuk csak az bízza a készletgazdálkodást, az adatok kezelését, aki maga is korrupt és manipulálni akar.

Mindjárt a kórház parancsnokok kinevezésének napján, vagyis hétfőn Halmosi Zsolt országos rendőr főkapitány-helyettes világossá tette, hogy a kórházak vezetői kötelesek a katonai parancsnok „javaslatait” végrehajtani két területen: a vagyonbiztonság és a járványügyi szabályok betartása területén.

Magyarul: a hadsereg fog vigyázni, hogy a kórház vezetői nehogy a feketepiacra vigyék a maszkokat, a fertőtlenítőket, esetleg árúba bocsássák a teszteket. (Ha majd lesznek) Továbbá, megszegjék a járványügyi szabályokat. Ezzel kapcsolatban lelki szemei előtt megjelenik a katonai parancsnok, amint elveszi az orvosoktól a raktárkulcsokat és fegyveres őrre bízza az orvosi eszközöket. A hadseregre árvíz idején még a homokot sem lehet rábízni.

Halmosi Zsolt mégiscsak egy rendőr és ő már tudja – és mondja is egy videóban – hogy az elmúlt napokban néhány szállítmány nem oda került, ahová kerülnie kellett volna. Nos, ezek után erről még ennyit sem fogunk tudni, pedig ahol a hadsereg készletez, ott ugyancsak sok minden elő tud fordulni.

Idén februárban ítéltek letöltendő börtönbüntetésre magyar katonatiszteket, köztük dandártábornokot 100 milliós nagyságrendű korrupcióért, mert jutalékot kértek a hadsereg beszállítóitól a megrendelés fejében. (Természetesen még a Fidesz-kormányzás előtt)

A tiszt urak egyébként – be kell vallani – nem máshonnan, mint a politikus főnökeiktől vették a példát, amikor 5-20, esetenként 30 százalékot csikartak ki a szállítóktól. Mitől lennénk nyugodtak csak attól, hogy az intézményes állami korrupcióba most a magyar hadsereg is bekapcsolódik, és ezen túl az egyenruhások is ott lesznek az ismert arcok között, akik tartják a markukat.

Senki ne gondolja, hogy az összes egyenruhást korruptnak tartom. Nem. Köztük egyáltalán nem több a korrupt, mint a politikusaink elég erősen fertőzött táborában. Hogy mennyivel kevesebb, azt döntsék el ők egymás között. Mindenesetre elgondolkodtató az elán, amivel a magyar királyi rendőrség a korrupt politikusokat üldözi, nem beszélve a Polt Péter vezette legfőbb ügyészség legendás szorgalmáról és szelektív hozzáállásáról e téren.

Nem állítja senki, hogy a raktárajtó elé állított őrszem fogja megdézsmálni az egészségügyi készletet, de azt sem, hogy politikusaink vagy hadseregünk kezében nagyobb biztonságban lennének az életmentő eszközök, mintha azokat orvosainkra bíznánk. Már csak tisztán önző számításból is – szerintem orvosra gyorsabban lehet a közeli hetekben szükségem, mint katonára – én az orvosok nagyobb becsületességére szavazok.

És akkor a végére a lényeg: a teljesen központosított vírus elleni védelem gazdasági, pénzt költő oldalán pont az várható, mint az Európai Uniós pénzeinek felhasználásánál. Ott is egy ember dönt a milliárdok odaítéléséről, és ott is itt is Orbán Viktornak hívják azt az embert.

Tekintettel arra, hogy Európa szerte hírhedten korrupt az Orbán irányította uniós pénzeket mozgató rendszer, olyan nagyságú a korrupció, hogy egészen nagy távolságból, pontosan 1352 kilométerről, Brüsszelből is pontosan látszik, tiszta szemfényvesztés, hogy a kórházi készletekre rendőrök, vagy katonák vigyáznak, a szokásos sarcot itt is behajtják a szokásos arcok, a bejáratott módon mivel a korrupció a rendszer lényege és működésének motorja. Vírus ide, vírus oda.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s