Nyíltan bevallom, hogy baloldali liberális vagyok, hogy mindenki értse: mocskos libsi, ezért – természetesen – szeretném megnehezíteni a védekezést a járvány ellen. Mindenek előtt azzal, hogy – nem mint véleményt, hanem matematikai alapon vélelmezett állítást – közlöm: a naponta közreadott adat a fertőzöttek számáról köszönő viszonyban sincs a valósággal, vagyis merő hazugság.

A félezernyi fertőzött nem reális, nem lehetséges, ha Ausztriában a fertőzöttek száma 10 ezer körül van. A magyar kormány, Orbán Viktor nap mint nap hazudik a magyar lakosságnak, amelynek jelentős része – mivel még mindig hisz a saját államának – nincs tisztában a veszély valós nagyságával és irracionálisan viselkedik a magánéletében. Egészen pontosan: nem elég óvatos. Az adatok meghamisítása így bűncselekmény és jobban nehezíti a koronavírus elleni védekezést, mint ha én – mondjuk – eltúlozom a veszélyt.

Egyébként: ha valaki azt állítja, hogy nem 500, hanem legalább 10 ezer a fertőzöttek száma Magyarországon, és ennek hatására az emberek összekapják magukat és nagyon otthon maradnak, maszkot húznak, kezet mosnak, nem nyúlna a szájukhoz és a szemükhöz, akkor – kérdezem én – mi a bánatos franc kárt okoz, még akkor is, ha a 10 ezer túlzó és mondjuk – senki ne gondolja, hogy így van – de mégis az 500 lenne a valós adat.

Persze lehet arra hivatkozni, hogy a kormány pontosan fogalmaz, mert a bizonyított fertőzések számát adja meg 500-ban, vagyis azokat az eseteket, amelyeket pozitív tesztek igazolnak. (Szerintem ennél a pozitív tesztek száma is nagyobb.) Csakhogy nagyon kevés tesztet végzünk, így az adatok nem reprezentatívak, azaz a fertőzések számát meg kell szorozni – szakemberek szerint – legalább hússzal, de lehet, hogy százzal.

Micsoda dolog az, hogy a maszkok viselését egészen addig feleslegesnek hirdeti a kormány Müller Cecília szájacskája által, amíg a lakosságnál fontosabb csoportok, például az orvosok számára nincs elegendő belőle? Ezt minek nevezzük? Egy felnőttként, partnerként kezelt társadalomnak nem csak azt lehet kommunikálni, hogy Orbán Viktor szupersztár, de azt is, hogy nincs elegendő maszk, aki tud szerezzen, varrjon magának, nyomtasson a 3D-vel, csináljon, amit tud, bocsi, de ez van.

Egyáltalán: gondolkozzunk egy kicsit! Van az egyik oldalon a politikai elit, a bölcsek, okosok – és nálunk ők a gazdagok is – a tévedhetetlenek, a rangokkal és fizetésekkel kipárnázottak. A másik oldalon a társadalom, benne a 8 általánost nem végzettek, a 8 általánost végzettek, az érettségizettek mellet több százezer egyetemet végzet, több tízezer orvos, tudós, egyéb értelmiségi, olyanok, akiknek mindegyiknek komolyabb kompetenciája van, mint akár Semjén Zsoltnak, Németh Szilárdnak, de még Gulyás Gergelynek, vagy Kövár Lászlónak, Áder Jánosnak, vagy Orbán Viktornak is, ki utóbbi – mint tudjuk – egy sima jogász. Kiknek nem lehet igazat mondani?

Micsoda dolog az, hogy egy ezer éves kultúrnemzetet teljes egészében kiskorúnak, de inkább fél hülyének néznek, akikre nem szabad rászabadítani az igazságot, a pőre tényeket, mert irracionálisan reagálnak majd, mondjuk mindjárt pánikba esnek, meg hisztériázni kezdenek, és majd nem lehet őket csak a karhatalommal jó belátásra bírni. Ez nagyon megalázó egy a magyarhoz hasonló kultúrnemzettel szemben.

Szeretném tovább nehezíteni a koronavírus elleni védekezést annak terjesztésével, hogy egy 21. századi, európai népet, nem lenne szabad megfosztani annak lehetőségétől, hogy részt vegyen a saját egészsége védelmében, a saját élete megmentése céljából olyan információkat kaphasson, amelyekre alapozva racionális döntéseket tud hozni a saját és szerettei, a környezete védelmében.

A minimum az, hogy a magyar társadalomnak pontosan tudatában kell lennie annak, milyen a valós járványhelyzet. A maga teljes valóságában, és nem a magyar királyi rendőrség és a nemzeti hadsereg által „validált adatok”, (copyright: Halmosi Zsolt országos rendőr főkapitány-helyettes) hanem a tényleges számok és tények alapján. Miért nem az orvosok joga tájékoztatni, hány betegük van, milyen állapotban vannak, milyen gyógyító eszközre van szükségük és milyen mennyiségben?

Az Amerikai Egyesült Államok elnökének egészségi állapotára vonatkozó „érzékeny adatot” sem a katasztrófavédelem, a pentagon, vagy az FBI validálja a nyilvánosságra hozatal előtt. Pont azért, hogy valós adatok kerüljenek napvilágra és nem eme intézmények által megfésült információk. Nálunk nyilván ezzel ellentétes a cél: csak senki meg ne tudjon semmi, amit mi nem tartunk arra érdemesnek, hogy megtudjanak.

Akárhogy központosít Orbán Viktor, akárhány törvényt helyez hatályon kívül, akárhány újat hoz a parlament helyett, soha a bánatos francban nem fog olyan eredményt elérni a vírus elleni védekezésben, mint ha a társadalom bizalmára, az emberek önkéntes együttműködésére, szolidaritására alapozna. Semmilyen őrjárat, különleges egység, semmilyen felhatalmazás nem lehet olyan hatékony, mint az emberek saját meggyőződésén alapuló helytállása.

Az egészen más kérdés és a fent leírt tragikus orbáni válságkezelést tovább rontja, hogy minden, amit a NER lovagjai tesznek, egy célt szolgál: az egyéni haszonszerzést. A háborúk és egyéb rendkívüli helyzetek, árvizek, tömeges migráció okozta válsághelyzetek és társaik megannyi lehetőséget jelentenek a rapid meggazdagodásra. Senki ne gondolja, hogy a koronavírus-válság után, midőn az egész ország ott fog állni legatyásodva, Mészáros Lőrinc vagyona nem nagyobb, hanem esetleg kisebb lesz, mint ma.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s