A felirat: zárjátok magatokat karanténba

A német szövetségi kormány és az egyes tartományi kormányok képviselői megegyezni látszanak abban, hogy megtiltják a kettőnél több ember találkozását közterületeken. Ez alól csak családtagok és egy háztartásban élők esetében tesznek kivételt. Magyarországon a helyzet bonyolultabb: nálunk egyszerre kell szembe szállni két kórokozóval: a koronavírussal és Orbán Viktorral.

Az ország valamennyi tartománya és a központi kormány telefonkonferencián vitatta meg az országban kialakult egyre veszélyesebb járványhelyzet megkövetelte intézkedéseket vasárnap. Angela Merkel német kancellár vasárnap fél hatkor a sajtó képviselői elé kíván állni, hogy tájékoztasson a döntésekről.

Úgy látszik, így is lehet. Rendkívüli felhatalmazás, a törvények hatályon kívül helyezése nélkül, az érdekelt felek meghallgatásával, tárgyszerű vita után, közösen, demokratikusan, széles körben támogatott döntésekkel. Demokráciákban, ahol a demokráciát tisztelik, és meg is akarják tartani, meg is szeretnék védeni, így járnak el.

A válsághelyzetek nem azt követelik meg, hogy a demokráciát, a jogrendet korlátozzuk, felfüggesszük, eltöröljük, hanem azt, hogy az emberek minél nagyobb tömegeinek támogatásával találjuk meg a megoldást. Az emberek bevonása és aktív részvétele nélkül nincs esély a pandémia legyőzésére.

Az alkotmány és a törvények által garantált szabadságjogokat és demokratikus eljárásokat, a hatalom ellenőrzésének parlamenti mechanizmusait, a képviseleti demokráciát, egyáltalán az európai polgári demokráciát csak akkor szokás felfüggeszteni, törvényesen korlátozni, ha magát a demokráciát is veszélyeztető kivételes helyzet alakul ki egy országban.

Magyarországon a demokráciára sem a magyar lakosság, sem a koronavírus semmilyen veszélyt nem jelent. A magyar demokrácia, a magyar jogrend ma is minden lehetőséget megteremt a magyar kormánynak ahhoz, hogy eredményesen lépjen fel az epidémia ellen. Magyarországon a demokráciára egyedül a magyar kormány jelent veszélyt.

Senki a legcsekélyebb módon sem korlátozza Orbán Viktor rezsimjét, hogy elég szájmaszkot és vírustesztet bocsásson a lakosság rendelkezésére, hogy ellása a kórházakat a megfelelő eszközökkel, az egészségügyi dolgozókat a szükséges védőfelszereléssel, a lakosságot a helyes egyéni döntések meghozatalához szükséges korrekt információkkal.

A magyar kormánynak – a német kormánytó példát véve – arra kellene törekednie, hogy a szakértők és a társadalom mind szélesebb körével konzultálva, a kialakult helyzetet nyíltan és őszintén bemutatva, a lehetséges és szükséges intézkedéseket megvitatva hozzon döntéseket. Így védheti meg a magyar emberek millióinak egészségét az ország állampolgáraival, az európai országok közösségével, az Egészségügyi Világszervezettel együttműködve.

Ha nem a magyar emberek egészségének és életének a védelme Orbán Viktor célja, hanem a hatalom feletti társadalmi, demokratikus ellenőrzés felszámolása, a demokrácia helyett egy diktatúra létrehozása, akkor érthető csak, hogy miért követel magának a járványra hivatkozva rendkívüli jogköröket. Akkor válik egyértelművé, hogy miért ragadja magához a hatalmat, veszi el a néptől a jogot, hogy választott képviselői útján ellenőrizhesse a kormányt.

Magyarország népe ma két irányból van kitéve halálos veszélynek. Az egyik oldalon a koronavírus támadja, a másikon – a járványra hivatkozva – Orbán Viktor igyekszik tőle elragadni a szabadságát, a demokráciája maradékát.

A magyar társadalomnak, a magyar demokratikus politikai ellenzéknek, a magyar értelmiségnek, a civil szerveződéseknek, a szakszervezeteknek, az egyházaknak egységesen és azonos erővel kellene fellépniük mindkét kórokozóval szemben. Egyszerre kell megvédeni az országot, a koronavírustól és Orbán Viktortól

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s