Az osztrák kormány 4 milliárd eurós, vagyis mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő koronavírus-válság alapot hozott létre. Ezen belül 130 milliárd forintnak megfelelő segélyt vehetnek igénybe azok a vállalkozások (kivétel nélkül milyen ágazathoz tartoznak, kicsik-e vagy nagyok) amelyek rövidített munkahetet vezetnek be a dolgozóik részére.

A rövidített munkaidőre áttérő vállalkozások hétfőtől nyújthatják be az igényüket, amelyet 48 órán belül elbírálnak. Ezzel az osztrák kormánynak az a célja, hogy elkerülje a tömeges elbocsátásokat, azt, hogy ezrek váljanak munkanélkülivé. A rövidített munkahét akár nulla munkaórás is lehet, de az állami támogatás időtartalma alatt a ledolgozott munkaórák számának el kell érnie az összes munkaidő 10 százalékát.

Hétfőtől egyébként részleges kijárási tilalom van érvényben az egész ország területén. Ez azt jelenti, hogy csak azok mehetnek az utcára, akik élelmiszert, gyógyszert vásárolnak be, munkába mennek, vagy valamilyen közszolgálat alkalmazottai. Megengedett a séta és a futás az erőben, a parkokban, de csak egyedül. Egynél több ember csak akkor lehet együtt az utcán, ha egy lakásban laknak.

Minden üzlet és szórakozó hely, tehát a presszók és az éttermek, a játszóterek és az iskolák is zárva lesznek. A korlátozásokat megsértőket 2000 euróig (1660 ezer forint) terjedő pénzbírsággal sújtják. Számos országból nem fogadnak gépeket az osztrák repterek . Legújabban a Nagy-Britanniából, Hollandiából, Ukrajnából és Oroszországból érkező gépek nem kapnak leszállási engedélyt.

Mozgósították az osztrák hadsereget, hogy segítse a rendőrséget, például a kijárási korlátozás ellenőrzésében és behívták a tartalékos katonák egy jelentős részét, főleg olyanokat, akik korábban mint egészségügyiek voltak szolgálatban, hogy ellensúlyozzák a hiányt az idősek gondozásában, amit az okoz, hogy nem jönnek, vagy hazautaztak Szlovákiába, Magyarországra az időseket eddig gondozó külföldiek.

„Kereskedők segítenek a kereskedőknek” jelszóval az érintett kereskedelmi kamarák és a kormány programot indított, amely azt segíti elő, hogy a kereskedelem nem élelmiszerrel foglalkozó ágazatainak alkalmazottait átirányíthassák az élelmiszerellátásba, mivel az ott dolgozók különösen nagy terheket kénytelenek vállalni, míg más területek kereskedelmi dolgozóinak, az üzletek zárva tartása miatt nincs munkájuk.

Ausztria Európában az első három ország egyike, ahol a leggyorsabban és a legátfogóbban reagáltak a koronavírus okozta válsághelyzetre. Magyarország hetekben mérhető késésben van és nem csak a fertőzések számában, de a járványra történő reagálásban is. Különösen szembetűnő, hogy a magyar kormány mind a mai napig semmilyen konkrét intézkedést nem jelentett be a vírus gazdasági hatásainak ellensúlyozására.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s