Orbán Viktor, aki jelenleg Európa közutálatnak örvendő rossz szelleme és (sajnos) a magyar miniszterelnök is egyben, rendre a magyar nemzeti erők vezetőjeként pozicionálva magát, azt hazudja, hogy Ő és az övéi politikája szolgálja a magyar nemzet érdekeit. Akik ellene politizálnak, azok nemzetárulók, Soros- (értsd!) zsidó bérencek.

Hogy a magukat nemzeti erőnek definiálók annak a bizonyos erkölcsi lejtőnek a legaljára csúsztak, már régen olyan „nemzeti” axióma, amelyet ugyan lehet vitatni, de cáfolni még senkinek sem sikerült. Valójában az Orbán által kisajátított „nemzeti” jelző mára egyenlővé vált az ócska, neonáci, enyveskezű, magukat kereszténynek hazudó köztörvényes bűnözők vérszerződéssel megerősített összeesküvésével.

Az hogy a „nemzeti” erők rothadnak, erkölcsileg az abszolút nulla körül oszcillálnak, az végül is nem lenne olyan tragikus, ha nem párosulna azzal, hogy a nemzet maga is beteg és nem a koronavírustól fertőződött meg, mert szemmel láthatólag a vírus undorral kerüli hazánkat, és kedve egy csepp sincs itt megtelepedni, inkább választotta Ausztriát, Németországot vagy Olaszországot, mint sem hogy Mária (köz)munka alapú országában kezdene el szaporodni és fertőzni. A fertőzésre itt van nekünk a NER és Orbán Viktor.

A NER-vírus oly mértékben fertőzte meg az egyébként is gyenge immunitással rendelkező magyar társadalmat, hogy az immár az ellenállás legcsekélyebb jeleit sem képes mutatni, talán nem is akarja ilyesmire adni a fejét, mivel energiái nagy részét az köti le, hogy megpróbál alkalmazkodni a valósághoz, a magyar, jelenleg a Fidesz és Orbán Viktor által szabott viszonyokhoz, törvényekhez és társadalmi gyakorlathoz. Még ha nem is tetszik milliónyi magyarnak, az ország, ahol él, változtatni ezen ereje és elszántsága egy csepp sincs. Csak siránkozás, átkozódás hallik, „meddig a szem ellát puszta földön égen”.

Azok a nemzetközileg is kimagasló siker, amit Orbán Viktor a polgári demokrácia és intézményeinek leépítésében elért, nem csak az ő személyes sikere, de a magyar társadalom – és mindenek előtt – a magyar értelmiség szégyene és főben járó bűne. A magyarok jelentős része – néhány hosszú évszázad kudarcai nyomán – meg van arról győződve, hogy a helyzetén változtatni nem tud, egyetlen túlélési esélye a konformizmus, a megalkuvás, a sunnyogás, a magán szférába menekülés, a közösségi szerepvállalás elutasítása kizárólag. Minden egyéb szélmalomharc, a széllel szemben hugyozás és társai.

Az, hogy ezt a magyar vidék zsákfalvaiban, a külvilágtól és a 21. századtól elzárt kisvárosaiban így látják – tapasztalataikra támaszkova – a magyarok tömegei, nem meglepő és még csak nem is elítélendő. Az azonban, hogy a magyar értelmiség, amelynek lehetősége van, és – egyébként – kötelessége is lenne, hogy a valóságot lássa és láttassa a rövidlátókkal, a félvakokkal, az elvakítottakkal, a szellemileg elmaradott százezrekkel, vagy csak szellemi karanténban tartottakkal, nem képes felvállalni a szerepét – szemben azzal, amit évszázadokon keresztül a magyar értelmiség tett – és képtelen a nemzet zászlóvivője, esze, lelkiismerete és erkölcsi mércéje lenni, az egyenesen tragikus és hazaárulással felérő bűn.

Ma a magyar értelmiség – a pedagógusoktól felfelé a tudomány és a kultúra képviselőiig – csak arra képes, hogy jajveszékeljen, és a nemzethalál képét vetítse a falra. Ez nagyon kevés. Ez nevetséges. Ez siralmas. Szakszervezetek és szakmai szervezetek azon sopánkodnak, hogy nincs törvényes lehetőségük a tiltakozásra, hogy nem hallgatják meg a véleményüket, hogy nélkülük döntenek róluk, hogy a politika döntései szakmailag elhibázott. Mivel törvényesen Magyarországon ma nem lehet sztrájkolni, hát meg sem próbálnak így tiltakozni, helyette nagy bátran egy időben veszik ki törvényesen a mindenkinek járó néhány napnyi szabadságot. Mondjuk egy fél éves általános sztrájk helyett. (Persze, ha sikerül a tagságot erre rábeszélni. Nem fog.)

A Magyar Tudományos Akadémia elfoglalása, a bíróságok megzabolázása, a kultúra-, a tudomány világa, az oktatás kisajátítása, az önkormányzatiság és a szabad sajtó felszámolása után sem volt képes a magyar értelmiség semmilyen közös fellépésre, a kormányzati intézkedések bojkottjára, ami legalább az erejét, erkölcsi tartását, elhivatottságát bizonyította volna, még ha eredményre nem is vezet. Helyette a saját pitiáner egzisztenciája, íróasztala, fizetése védelmében látszat tárgyalásokra és értelmetlen egyeztetésekre hív és jár, legitimálva ezzel a kormány döntéseit.

Ma Magyarországon nem az a fő kérdés, hogy mennyit keresnek a képviselők, mennyi a parlament elnökének fizetése, lesz-e atlétikai EB, olimpia, vagy épül-e még néhány tucat felesleges labdarúgó stadion. Az sem, hogy mit beszél össze az állami propaganda a migránsokról, az EU-ról, az atomenergiáról, Mészáros Lőrinc üzleti tehetségéről, Horthy Miklósról, Trianonról. A kérdés az, hogy a beteg, a NER vírus által megfertőzött magyar társadalom számára van-e gyógymód, van-e gyógyszer és van-e orvos, aki ezt be is tudja adni neki. Jelenleg a kór leküzdésére semmink nincs. .

Ma az MSZP egyik vezetője azt tudta nyilatkozni, hogy – amennyiben az átlépések az MSZP-ből a DK-ba tovább folytatódnak – akkor a demokratikus ellenzéknek semmi esélye nincs arra, hogy parlamenti választást nyerjen 2022-ben. Azt mondta, hogy a torta újra szeletelése helyett nagyobb ellenzéki tortára lenne szükség, nagyobb társadalmi támogatottságra.

Azt most ne firtassuk, hogy ha az MSZP-ből két pártcsoport átigazol a DK-ba, vagy akár képviselők állnak át Gyurcsány oldalára, miért lesz az ellenzéki torta ettől kisebb, hiszen csak az MSZP tortaszelete vékonyodik ezzel tovább, de ugyanennyivel gyarapodik a DK szelete ugyanabban a tortában. A lényeg: az ellenzéki tortának nem a nagyságával van a legnagyobb gond, hanem azokkal, akik sütik, valamint a torta ízével és bűzével.

A magyar társadalom beteg, de összességében nem hülye. A demokratikus ellenzékből nem az összefogás hiányzik, hanem az érthető és koherens üzenet, a társadalom többsége által elfogadható (nem program) hanem cél, aminek megvalósítása mellé oda lehet állni. Amíg a magyar ellenzék vezetői Orbán Viktor parlamenti többsége által meghatározott fizetést vesznek fel, amíg Kövér László szabhatja meg, hogy mikor és hogyan szólalhatnak fel a parlamentben, amíg a Fidesz agyközpontja írja a választási törvényt és szabályokat, amíg az rezsim kezében van a közmédia, az igazságszolgáltatás és az önkormányzatok anyagilag kormányfüggőek, bármikor kiéheztethetők, addig Magyarországon nem lehet demokratikus, szabad választásokat tartani.

Magyarországnak nem 2022-es ellenzéki győzelemre van szüksége, hanem forradalomra, a rezsim erőszakos eltávolítására. Mégpedig minél hamarabb. Nem azért, mert ez jó, kellemes és szép dolog, hanem azért, mert a tévhit abban, hogy Orbánt választások útján le lehet váltani, teljesen megalapozatlan, utópikus és kontra produktív. Mindenki, aki immár 3. alkalommal azzal győzködi a magyar társadalmat, hogy majd a következő parlamenti választáson megfosztjuk Orbánt a hatalmától, az hazudik és – lehet akarata ellenére – de félrevezeti a magyar társadalmat, zsákutcába vezeti a rendszerváltást támogató milliókat.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s