Az egyház által megbízott szakértők radikális javaslatokat tettek a német katolikus Püspöki Konferencia hétfőn a németországi Fuldában megnyílt ülésének asztalára az egyházi személyek által elkövetett szexuális zaklatás áldozatainak kártalanítására. Ennek értelmében minden érintett mintegy alap kártérítésként 10 000 eurót, vagyis nagyjából 3 millió 300 ezer forintot kapna. Ezen túl az áldozatoknak lehetősége lenne fájdalomdíjért folyamodni, aminek összege fejenként akár 400 ezer euró, azaz mintegy 132 millió forint is lehet. Korábban az egyház fejenként 5000 eurós kártérítést helyezett csak kilátásba.

A javaslat elfogadása azt jelentené, hogy csak a német katolikus egyháznak euró milliárdokat kellene kártérítésekre és fájdalomdíjra költenie. Az eddigi adatok szerint ugyanis 2018-ig bezárólag a Püspöki Konferencia által ismert adatok szerint 1670 egyházi személy 3677 gyereket és fiatalkorút zaklatott szexuálisan. Ezek a hivatalos és eddig dokumentált esetek. Szakértők szerint azonban igen nagy a feltáratlan ügyek száma, amit mintegy 100 ezerre becsülnek.

A szexuális zaklatási ügyek és az egyházat elhagyók növekvő száma miatt a német katolikus egyház laikusok bevonásával nagy szabású és mélyre ható reformprogram kidolgozásába kezdett. Ennek része a szembenézés a szexuális zaklatás kérdésével, a terv a nők bevonására az egyházi feladatok ellátásába, a cölibátus intézményének felülvizsgálata és a laikusok, vagyis a hívek bevonása az egyház irányításába.

Ezzel akarnak reagálni arra, hogy csak tavaly több mint 200 ezer hívője hagyta el a német katolikus egyházat. Egészen pontosan 216.078-an voltak, akik hivatalosan töröltették magukat az egyházhoz tartozók listájáról. A német katolikus püspöki konferencia ezt drámai fejleménynek minősített és arra emlékeztetett, hogy ez a második legnagyobb kilépési adat egy év alatt, a II. Világháború vége óta.

A Vatikán enyhén szólva nem lelkesedik a német reformok iránt, de német Püspöki Konferencia nem hagyta eddig letéríteni magát a megújulás reményét jelentő útról, és folytatja saját programja kidolgozását. A szexuális zaklatások németországi kezelése sem tetszik a szent széknek. Ahogy a reformok esetében így itt is arra figyelmeztetik Rómából a német katolikusok vezetőit, hogy nem egyénileg, hanem a Vatikán által vezérelve, az ott kidolgozott megoldásokkal és az ott elfogadott tempóban kell az ügyeket vinni.

És itt nem csak elvi kérdésről, de komoly anyagiakról is szó van. A Vatikán attól tart, hogy egy bőkezű német kártérítési gyakorlat precedens értékűvé válik. A nem csak Németországban, de a világ minden katolikus országában a papság által elkövetett szexuális bűncselekményekért fizetendő kártérítések és fájdalomdíjak komoly kiadást jelentenének az egyházaknak, így Rónának is, amely soha nem arról volt híres, hogy szívesen nyúlt volna mélyen a zsebbe, már a sajátjába, mert a hívők vagy az állam zsebében – ezzel ellentétben – nagy szeretettel és szorgosan kotorászik.

Vajon mikor szólal meg és főleg mikor gondolja úgy a magyar katolikus egyház is végre, hogy neki ugyancsak felelőssége van az egyházi személyek által elkövetett szexuális zaklatásokkal összefüggésben. Arról nem is beszélve, hogy eddig semmit nem hallottunk az érintetteknek fizetendő fájdalomdíjakról, de arról sem, hogy mit tesz az egyház az ilyen ügyek feltárásáért és megelőzéséért.

A napokban 600 gyerek imádkozott az országházban az ország vezetőiért, akik ugyancsak hallgatnak, és keresztény országról papolnak, amely egész Európa számára lenne példaképp. Annak ellenére, hogy a magyar katolikus egyház nem képes a saját fájdalmas problémáival sem szembe nézni, nem is beszélve arról, hogy vaknak mutatja magát az ország gondjaival, a magyarországi szegénységgel, az országot vezetők korrupciójával szemben is, sőt e korrupció egyik legnagyobb anyagi haszonélvezője lett.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s