Az index.hu megint egyszer nekiugrott a patkánypanama mellett a magyar nyelvnek is, midőn azt találta írni egy – a fővárosi patkányirtás körüli anomáliákkal foglalkozó – cikkében, idézem: „a fővárosi patkányhelyzet elharapózása”….stb. stb. Hogy ez az első ránézésre egészen képszerű képzavar hogyan ment át a szerkesztő kontrollján, ha van egyáltalán ilyen, azt nem tudom, de a jelenség, a patkányok elterjedése és az ebből eredőt konfliktus jól láthatóan bizonyítja, hogy – miként a nagy klasszikus fogalmazott volt – „az ellenség keze betette a lábát”.

A budapesti patkánypiacról kiszorított Bábolnaiak, akik 47 éven át sikerrel tartották féken a székesfővárosi patkánypopulációt, most pert nyertek, a bíráság jogerősen kimondta, szabálytalan eljárásban vesztettek a tenderen, amit a Budapesti patkányirtásra írtak ki. A nyertes a kiírás szabályainak betartása mellett nem nyerhetett volna. Mégis nyert, aminek rajta és a patkányon kívül – rossz indulatú sejtésem szerint – mások is nyertesei voltak, akiket nem patkánylyukakban, szennyvízcsatornákban, hanem a magyar kormánypárt, a Fidesz közelében kell keresni.

A főváros elpatkányosodása odáig fajult, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, amelynek asztalán landolt első körben a bábolnaiak immár törvényesen is jogosnak ítélt panasza. nem látott okot, hogy a szabálytalan döntést felülvizsgálja. Erre a bábolnaiaknak egészen addig kellett várniuk, amíg azt a Fővárosi Törvényszék ki nem mondta ítéletében, új eljárásra kötelezve a döntőbizottságot. Ez egyben azt is jelenti, hogy a székesfőváros elpatkányosodása még nem annyira drámai, hiszen a Főváros Törvényszéken még nem vették át a hatalmat a patkányok, szemben a Közbeszerzési Döntőbizottsággal.

Az csak hab a tortán, hogy az ügyben a főváros vezetése, nevezetesen Tarlós István főpolgármester és munkatársai ugyancsak patkányszerűen viselkedtek, és viselkednek máig. Soha nem ismerték el még csak a lehetőségét sem, hogy a tender szabálytalan lett volna, pedig már a kiírásakor is tudták, hogy ki lesz a győztes. A patkányoknak ugyanis nagyon fejlett érzékszerveik vannak és felettébb intelligensek, tudják mikor honnan fúj a szél. Hogy a Fidesz felől, az mondjuk nem annyira nagy felismerés, de mégis. Mindenesetre: egy patkány is ezt tette volna.

A patkányhelyzet elharapózása (Copyright BM) sajnos nem csak a székes fővárosra jellemző jelenség. A patkányok korszaka van szinte az egész történelmi Magyarország területén, a Délvidéktől fel egészen a Felvidékig, Erdélyen át egészen a mai Ukrajnáig. Lassan, de biztosan az egész mai Magyarország elpatkányosodott már. Beleszokunk a szemétbe, a koszba, a bűzbe, a trágyába. Augusztusban konkrétan szarszagot árasztott egész Budapest, de ahogy nem tudjuk, hány patkány van a városban, azt is eltitkolták, mitől volt a nagy fővárosi bűz. Szerintem a NER rothadó szagát éreztük.

Persze tudomásul kell venni, hogy az ember, ha folyamatosan egy büdös szobában tartózkodik, hozzászokik, egy idő után már nem is érzi. Csak a kívülről érkezettek veszik észre. Vagyis a legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy az érzékszerveink eltompuljanak, az ingerküszöbünk a nullára csökkenjen. És ezt a folyamatot – sajnos – az sem állítaná már meg, ha – valami csoda folytán – 47 év után visszatérnének a bábolnai féregirtók Budapestre.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s