Oliver Kahn

Oliver Kahn a Bayern München és a német válogatott legendás kapusa lesz a Bayern München AG, vagyis a Bayern München labdarúgó egyesületének üzleti ügyeiért felelős részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke. Az AG felügyelő bizottságának döntése értelmében Kahn 5 éves szerződést kötött a céggel. Ennek értelmében első lépésként az igazgató tanács tagja lesz két évig, majd 2022-ben veszi át az igazgatótanács vezetését az ugyancsak nagy labdarúgó múlttal rendelkező Karl-Henz Rummeniggétől, akinek szerződése 2021 decemberében jár le.

A Bayern elnöki posztjáról leköszönő Uli Hoeneß szerint Kahn az ideális megoldás az igazgatótanács élén. Azzal, hogy – ugyancsak az ő kérésére – őt az elnök székben Herbert Hainer az Adidast éveken át vezető menedzser követi majd. A 67 éves Hoeneß nem olyan régen szellőztette meg, hogy feláll a világhíres klub elnöki székéből, miután évtizedes munkával a világ egyik legismertebb és legsikeresebb egyesületét hozta létre. Kahn évek óta készül a posztjára, szerzett egy NBA menedzseri diplomát és saját céget is alapított. Hoeneß szerint Kahn a Bayern München és a német válogatott egykori kapitánya a „génjeiben” hordozza az elkötelezettséget a bajor klub iránt.

A Bayern München AG 75 százalékban a Bayern München Egyesület tulajdona. Egyformán 8,33 százalék tulajdonrésze van benne az Adidas sportszergyártó óriásnak, az Alianz biztosító társaságnak és az Audi AG-nek, a Volkswagen egyik leányvállalatának. Az FC Bayern München Sportegyesület tiszteletbeli elnöke Franz Bechenbauer. A Bayern München AG felügyelő bizottságának tagjai – többek között – Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, Herbert Dies a Volkswagen AG elnök vezérigazgatója, Werner Zedelius az Alianz igazgatótanácsának tagja, Michael Diederich: az UniCredit Bank igazgatótanácsának szóvivője, Timotheus Höttges a Deutsche Telekom igazgatótanácsának elnöke, Theodor Weimer a Deutsche Börse AG (a német börze) igazgató tanácsának elnök és Herbert Hainer az Aidas AG korábbi elnök vezérigazgatója.

Mint látszik a német nagyipar és pénzügyi szektor ászai a felügyelőbizottság tagjai a Bayern München labdarúgó csapatánál. Nem szeretném összehasonlítani mondjuk a Ferencváros Tornaklub, vagy a Fradi labdarúgó szakosztály vezetésének összetételét a Bayarn Münchenével, mert annak semmi értelme. A magyar csapat utóbbi évtizedekben elért nemzetközi eredményei alapján a Fradinál is mindenki pont a helyén van. Olyanok vezetik az egyesületet, akiktől sem többet, sem jobban elvárni nem lehet és nem is kell. A helyén kell tehát értékelni, hogy 15 év után a Fradi bejutott Európa második legjelentősebb kupasorozatába, egy nímand litván csapat legyőzésével. Végül is Kubatov Gábor nem egy Uli Hoeneß és Orosz Pál sem egy Oliver Kahn.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s