Szabad választásokért tüntetnek a moszkvaiak is

Szombaton – a rendőrség hivatalos adatai szerint – 1074 tüntetőt tartóztattak le Moszkvában. Putyin rendőrsége különös brutalitással lépett fel a szabad választásokat követelő tömeggel szemben. A moszkvaiak a közelgő önkormányzati választások előestéjén engedély nélkül mentek az utcára. Onnan minden harmadik a fogdába.

Egy héttel ezelőtt – évek óta nem látott – 20 ezres demonstráció volt az orosz fővárosban. A moszkvaiak most szombaton is szabad, demokratikus választásokat, az ellenzék vezetője, Alekszej Navalni szabadon bocsátását követelték. Navalnit egy hónap börtönre ítéltek, mert illegális, nem engedélyezett tüntetésre hívott fel.

Az orosz hatóságok minden lehetséges eszközzel igyekeznek az ellenzék jelöltjeit kizárni a választásokról. Mondva csinált ürügyekkel, az ajánló cédulák formai hibájára hivatkozva 57 ellenzékitől tagadták meg az indulás lehetőségét. Mindez idáig 233 jelölt kapta meg az engedélyt a részvételre a szeptember 8-i moszkvai választásokon, ahol 45 városi tanácstag személyéről döntenek a szavazók.

Az utóbbi időben Putyin egyre keményebben lép fel a választásokon ellene indulókkal szemben, ami mögött a korábbi megkérdőjelezhetetlennek tűnő népszerűségének és tekintélyének lassú eróziója áll. Az orosz lakosság immár évek óta egyre jobban érzi a nyugati gazdasági embargó negatív hatásait. Moszkva korábban csak átmenetinek remélt izolációja a Krím annektálása miatt egyelőre nem akar véget érni.

Az orosz gazdaság lényegében helyben jár és függősége a nyersanyagpiaci áraktól még a korábbinál is nagyobb lett. Jelentős terhet ró az ország költségvetésére az erőltetett fegyverkezés és az orosz szerepevállalás a szíriai konfliktusban.

Putyinnak – előbb vagy utúbb – az orosz lakosságot nem csak a nagy orosz lelkét babusgató nagyhatalmi álmokkal, de a nép mindennapi életet is pozitívan érintő intézkedésekkel kellene visszahódítania, ha nem akar a jelenleginél is nagyobb társadalmi elégedetlenséggel szembesülni.

Miközben az orosz elnök, aki – Orbánhoz hasonlóan – törvényes és kevésbé törvényes, de mindenképpen tisztességtelen eszközökkel betonozta be a hatalmát, érte el, hogy az orosz alkotmány kijátszásával, örökös orosz elnök maradhasson, most megmutatta az Oroszországban nyaraló Orbánnak, mit kell tenni ahhoz, hogy az ellenzéke el ne szemtelenedjen az utcán. Mert egyébként máshol esélye sincs, hogy kifejezésre juttassa a véleményét, pont mint Magyarországon.

A magyar társadalom politikával foglalkozó kis részének érdemes odafigyelnie, mi történik Moszkvában, mivel az eddigi magyar fejlemények is azt bizonyítják, hogy az egykori Szovjetunió és Magyarország viszonyát leképezve, Orbán szorgosan puskázik és rendre másolja Putyin megoldásait.

A legszembetűnőbb példája ennek a civil szervezetek elleni magyar kormányzati fellépés. Ez szinte teljesen az orosz modellt valósítja meg, amikor külföldi befolyással, az ország érdekeinek elárulásával vádolják meg a jogvédőket. Bár eddig enyhébb retorziók érték a magyar civileket, mint társaikat Oroszországban, de a magyar kormányzat retorika és civil ellenes hisztériakeltés sokkal disszonánsabb az ország uniós tagsága miatt.

Nem véletlen, hogy a magyar hivatalos szervek, a kormány, a gazdasági tárca folyamatosan egy közelgő válságra igyekszik felkészíteni a magyar társadalmat az úgy nevezett gazdaságvédelmi akciótervek közbeszédbe állításával. Orbánék már jó előre el akarják hárítani a felelősséget a romló életkörülményekért, és a nehézségekért a nyugati gazdaságok gyengeségét okolják.

Mindezt azért, hogy ne kelljen beszélniük a magyar gazdaság erős külső kitettségéről, a rossz, elavult gazdasági struktúráról és arról, hogy Magyarország alig tudott valamit is profitálni a korábbi évek világméretű gazdasági fellendüléséből. Most azoknak az országoknak az egyike lehet, melyeknek nagy gondot okozna a legkisebb piaci válság is.

Orbán Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy „utálnak minket”, de persze ez csak részben igaz, mert utálni valóban utálják Nyugat-Európában Orbán Viktort, de a magyar népet inkább sajnálják és nem igazán értik, miért tűr el a nyakán egy ilyen tehetségtelen és tolvaj bandát.

Az más kérdés, hogy – ha a jövőben is folytatódik az impotens ellenállás az orbáni rezsimmel szemben – nyugaton felerősödhetnek azok a hangok, amelyek szerint a magyarok csak azt kapják, amit érdemelnek és el kell engedni a kezüket, mert egyre inkább csak pénzbe kerülnek és haszna a nyugatnak belőlük semmi.

Egy gazdasági válság, amely az egyik legérzékenyebb ágazatot a gépkocsigyártás érintené a leginkább, felgyorsítaná ezt a folyamatot, mert meglazítaná, vagy akár el is vágná azokat a gazdasági kötelékeket, amelyek még a magyar kormánypolitika tolerálására ösztökélik a nagytőke befolyása alatt álló nyugati-, főleg a német politikát.

Orbán retorikájában előre menekülni látszik és keményíteni is egyben. Ugyanakkor a nagy szavak és a macsó pocak ellenére egy gyönge és megrendült politikus áll előttünk. Az európai parlamenti választások előtt még a kontinens irányítására is étvágyat mutató felcsúti fenomén sorra szembesül szövetségesei legalábbis kétesen alakuló helyzetével.

Az európia szélsőjobboldal nem tudta átvenni az európai parlament feletti ellenőrzést, és bár néhány országban megerősödött, de a vele szemben álló erők nem veszítettek annyit, amennyire Orbán és társai számítottak. A nagy európai jobb- és baloldali néppártok ugyan meggyengültek, de helyettük a liberálisok és a zöldek, néhol a szocialisták is komoly ellensúlyt hoztak létre az európai szélsőjobboldallal szemben.

Orbánnak azt kell látnia, hogy már a Visegrádi Négyek között sem ő diktál és ezen országok jelenlegi vezetőinek is csak nőttek a hazai gondjai. Egyre kevésbé tetszik nekik, hogy Orbán személyes ambícióinak sima kiszolgálói legyenek, továbbá a soviniszta és irredenta lózungokat szajkózó magyar külpolitika is bizalmatlanságot gerjeszt Budapesttel szemben.

A nagy „szövetségesek” közül Törökország a saját gazdasága és valutája megmentésével van elfoglalva. A török gazdaság lejtmenete megrendítette Erdogan hatalmát is, aminek látványos megnyilvánulása volt a történelmi veresége Isztambulban, amit kétszeri nekifutásra sem tudott a saját irányítása alatt tartani, pedig fontos lett volna, hiszen Törökországban is – Magyarországhoz hasonlóan – minden 5. ember a fővárosban lakik.

A remélt olasz-lengyel-magyar tengely létrejöttének az esélyei is egyre gyengébbek. Nem beszélve az osztrákról, ami éppen a nullára csökkent. A jobboldali olasz kormány ugyanis a menekültválságban pont azt követeli Európától – a határok lezárása mellett – hogy legyen szolidáris Rómával és vállaljon az eddiginél jóval nagyobb terheket a menekültek befogadása terén. Ebben Orbán frontálisan az olasz állásponttal szembe politizál.

Lengyelország esetében is csak egy olyan politikai téma van, ami megosztja Varsót és Budapestet, de az viszont nagyon komoly. Míg Orbán Viktor egyre több szállal, az olaj és a gáz után már az atomenergiával is Moszkvához köti országát, és hol nyíltan, hol sumákolva az orosz érdekeket képviseli, addig Varsó az ukrajnai példát látva, retteg Moszkvától. Miközben számos európai fővároshoz hasonlóan, Varsóban is, nagyon sokan Putyin EU-ba betolt trójai falovának tartják Orbánt.

Lengyelország nem dörgölőzik Moszkvához, hanem rohamtempóban fegyverkezik Oroszország ellen. Amerikai légvédelmi rakétarendszert vásárol, egyfajta területvédelmi nemzeti gárdát hoz létre, hogy ennek segítségével tudja megvédeni magát egy az ukrajnaihoz hasonló, nem konvencionális orosz beavatkozás esetén. Lengyelország Párizst és Washington tartja első számú szövetségesének és Berlinnel szemben is bizalmatlan.

Tudomásul kell tehát vennünk, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő egyetlen kitartónak mutatkozó barátja Moszkvában, a Kremlben lakik és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak hívják. A volt KGB ügynökből lett újkori orosz cáratyuska sokat invesztált a barátságba Orbán Viktorral és nyilván nem önzetlenül, amiből az következik, hogy egyszer meg is fogja kérni az árát.

Eddig csak kisebb-nagyobb szívességeket várt el, de látva, miként szakadnak el a Magyarországot a nyugati világgal összekötő szálak, egyre követelőzőbb lesz. Az orbáni rezsim már évekkel ezelőtt leszögezte Kövér László szájával, hogy Magyarországot nem az érték-, hanem csak az érdekközösség tartja a nyugat oldalán. Magyarul Budapest csak addig érdekelt a kapcsolatokban a nyugattal, amíg onnan pénzt kap.

Mivel lassan ezért vagy azért, teljesen mindegy is, de a pénzcsapot el fogják zárni, a magyar-orosz kapcsolatok egyre gyorsabb ütemű fejlődésének leszünk a tanúi. Annak idején Kádár Jánosnak – tetszett neki, nem tetszett – (inkább nem tetszett) a szabadságát Oroszországban kellett töltenie. Mára visszajutottunk ugyanoda. Orbán Viktor idén nyáron szabadsága egy részét Oroszországban abszolválta. Éppen egy olyan városban, ahol – véletlenül – az orosz elnöknek Putyinnak is dolga akadt.

Nem szívesen lennék Orbán Viktor helyében, amikor kártya- vagy tárgyalóasztalhoz ül a volt KGB ügynökkel. Főleg miután lassan nem hogy aduk, de szinte semmi sincs a kezében. Ha kilép az EU-ból, vagy kipenderítik, a magyar kormányfő használati értéke az orosz elnök számára majd a nullával lesz egyenlő. És akkor megjelennek az orosz verőlegények, hogy szép szóval, vagy ha úgy nem meggyőzéssel behajtsák rajtunk a jussukat. Szép új világ. Vissza a megszokott régihez.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s