Elfogadhatatlannak nevezte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén azt a javaslatot, amely szerint az illegális migránsoknak ugyanolyan egészségügyi ellátást kell biztosítania egy tagállamnak, mint saját állampolgárainak.

Szijjártó azt szorgalmazta e helyett, hogy az Európába engedély nélkül, törvénytelenül érkezők egyetlen országban se kapjanak olyan ellátást, mint a helyiek, hanem kizárólag olyat, mint amilyet a magyarok kapnak Magyarországon. Szerinte ez legalább olyan visszatartó erő lesz, mint ha egy 20 méter magas falat építenénk a kontinens köré, a Kínai nagy fal mintájára.

A migrációra készülők számára elég elrettentő elképzelni is, hogy a trópusival vetekedő magyar hőségben légkondíció nélküli, több ágyas, függönytelen ablakos szobákban kell a betegeknek megvívniuk élet-halál harcukat a magyar kórházi bacilusokkal. Szerinte ez még az afrikai Ebola-járvány elől menekülőket is jobb belátásra fogja bírni.

Fejvesztve fognak kiugrálni az embercsempészek gumicsónakjaiból még Afrikában. Akkor sem fognak útra kelni Európa felé, ha fejenként akár 1000 eurót is ígérnek nekik a Soros György által felbérelt embercsempészek. Minden afrikai, ázsiai illegális migráns kétszer is meggondolja, – lesz olyan, aki háromszor is -, hogy útra keljen és ezzel cseberből vederbe essen.

A magyar külügyminiszter szerint a józanon gondolkodók inkább a tálibok kegyetlen kínzókamráit választják, mint a reménytelenen kerengést a magyar egészségügy útvesztőiben, hogy életük nagy részét – vizsgálatokra várva – koszos, hulló vakolatú, sötét várótermekben tengessék.

Az ENSZ Gazdasági és Szociális tanácsa ugyanakkor úgy vélte, hogy senkinek nincs joga ahhoz, hogy másokra kényszerítse a saját értékrendjét. Az emberiségnek toleránsnak és megértőnek kell lennie a mássággal szemben. Tudomásul kell venni, hogy egyes népek nem tudják felvenni a lépést a magyarokkal és a magyar egészségügyi ellátás színvonala a magyartól eltérő, idegen környezetben humanitárius katasztrófához vezetne.

Ezért az ENSZ úgy véli, hogy egyelőre nem teszi normává a magyar egészségügyi ellátást a migránsok elrettentése érdekében. Minden népnek megvan a joga, hogy a saját maga választotta betegségekbe pusztuljon bele, de a magyarok számára is garantálni kell azt a megkérdőjelezhetetlen jogukat, hogy egészségesen haljanak meg a saját, omladozó, rothadó kórházaikban, a saját nemzeti bacilusaiktól kapott nemzeti fertőzésben.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s