Putyin mintha hájjal kenegetné a mi Orbánunkat

Úgy hírlik októberben Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök. Szokás szerint, minden évben találkozik az orosz és a magyar tejhatalmú vezető. Ilyenkor megbeszélik……de mit is? Mi egyeztetni valója van a nyugat első számú ellenségének, a NATO mumusának, a volt Szovjetunióból kivált államokat riogató cáratyuskának a magyar diktátorral?

Nyugat-Európában elterjedt nézet, hogy Orbán Viktor az orosz elnök előretolt helyőrségét irányítja Magyarországon, az egyik legnagyobb nyugat ellenes kémközpontot, az EU-ban pedig Magyarország az Orosz Föderáció trójai falova. Lassan kialakulni látszik egy személyes barátságok által is megerősített Orosz-Magyar-Török háromszög. Orbán atomerőművel, a török elnök orosz légvédelmi rendszer beszerzésével közeledik Moszkvához. Mindeközben – még – mindketten a NATO tagjai.

Budapest nem győzi ellenezni az Oroszország elleni szankciókat, az ukrán-orosz konfliktusban látványosan nem áll ki Ukrajna mellett, sőt folyamatosan akadályozza a NATO-ban az Ukrajnával tervezett partneri kapcsolat létrejöttét az ukrajnai magyarokat sújtó nyelvtörvényere hivatkozva, amely egyébként az orosz anyanyelvűek ellen irányul, akikre hivatkozva Putyin Nyugat-Ukrajnában orosz lakta bábállamokat tart fenn, lakóit már orosz útlevéllel látja el.

Míg Lengyelország amerikai katonák állomásoztatásáért esedezik Washingtonban az orosz veszélyre hivatkozva a Krím orosz annektálása után és ugyanezt teszik a balti államok is, addig Magyarország demonstratívan meleg baráti, politikai és erősen korrupció szagú üzleti viszonyt épít ki Moszkvával. Budapest gyakorlatilag semmit nem tesz azért, hogy csökkenjen a függősége az orosz olajtól és gáztól, sőt megfejeli azt az atomfüggőséggel is.

Lengyelországban gyakorlatozó amerikai katonák

Miközben Varsó rohamtempóban építi ki a folyékony amerikai gáz fogadására alkalmas kikötőjét, addig Orbán Viktor úgy tesz, mintha az orosz gáz és olaj teljesen semleges és természetes energiaforrás lenne, minden politikai töltet nélkül. Az Orbánt vezérlő szempontok egészen másak, mint amiért Angela Merkel kiáll a Nord-Stream 2 orosz-német gázvezeték építése mellett.

Berlin úgy kalkulál, hogy amíg Moszkva gázt szállít Nyugat-Európának kisebb az esélye, meggondolatlan, erőszakos lépéseknek a részéről, hiszen érdekelt a jó viszonyban, az üzleti kapcsolat fenntartása céljából. Mindeközben az ország energiafelhasználásának 40 százalékát már a megújuló energiák adják és leállóban vannak a n émet atomerőművek.

Orbánt egészen más motiválja. A felcsúti minidiktátor számára Moszkva a biztonságos kikötő lehet, ha Nyugat-Európában betelik a pohár, ha az EU bekeményít Magyarországgal szemben. Orbán tisztában van vele, hogy az általa kiépített illiberális rendszer nem EU-kompatibilis és előbb vagy utóbb kenyértörésre kerül sor. Akkor nagyon jó lesz egy nagyhatalmat tudni maga mögött, egy olyan autoriter vezetővel, aki – egyrészt osztja Orbán értékrendjét – másrészt, az EU és a NATO szövetségi rendszerének megbontása érdekében, ki fog állni a nyugat ellenes magyar politika mellett.

Orbán – aligha nem – a nyugat és a kelet közötti libikóka-politikában gondolkodik, amivel stabilizálni tudná a hatalmát akkor is, ha mindenki kiállna mögüle Európában. A valóságtól erősen elrugaszkodott elképzelése van egy semleges Magyarországról, amelynek státuszát két nagyhatalom, Kína és Oroszország szavatolná. Hogy eddig erről egy szó se esett, ne tévesszen meg senkit, jelzések már voltak és eddig sem kötötte Orbán az orrunkra, mit a bánatos francért nyalja az Orosz elnök alfelét.

Hogy egy orosz függőség milyen veszélyeket jelentene a ma még létező magyar szuverenitásra, az nem nehéz azoknak elképzelniük, akik már akkor is éltek, amikor Magyarország a Szovjetunió testvére, barátja és szövetségese volt. Egyébként pedig, hogy mennyit ér egy orosz garancia, arról Ukrajnát kellene megkérdezni.

A Szovjetunó felbomlása után az ukrán atomfegyverek leszereléséért cserében, Oroszország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok a Budapesti memorandumnak nevezett okmányban garantálták Ukrajna területi szuverenitását, határai sérthetetlenségét. Később Kína és Franciaország is támogatólag csatlakozott a memorandumhoz.

Ez nem volt akadálya annak, hogy Oroszország 2014-ben annektálja az Ukrajna területéhez tartozó Krím félszigetet és annak sem, hogy nyugat-ukrajnai szeparatistákat támogatva bábállamokat szakítson ki Ukrajna területéből, ugyancsak az ott élő orosz ajkúak önrendelkezési jogára hivatkozva.

Nincs jelentősége annak, hogy a területrablásai során Moszkva mire hivatkozik, mert a lényeg, hogy megszegte a saját maga által adott garanciát, tesz a saját maga által aláírt nemzetközi kötelezettségvállalásra. Moszkva öt év alatt egy előre tolt támaszponttá alakította a Krím félszigetet, leleplezve az annexió valódi célját.

Csak mellesleg jegyzem meg: Ukrajnában hamarosan parlamenti választások lesznek. Nem kizárt, hogy ebből az ország második legerősebb pártjaként az oroszbarát Életért párt jön ki, amely Moszkva nyílt támogatását élvezi. Vezetői a napokban jártak Vlagyimir Putyin „fedőpártjánál” Moszkvába, hogy „felújítsák a pártközi kapcsolatokat”.

Viktor Medvedcsuk pártvezér 2019. júlus 10-én Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel tárgyal Moszkvában

A párt legfontosabb választási ígérete a béke Oroszországgal. Szépséghibája csak annyi, hogy Moszkva feltételei alapján. Hogy világos legyen kit is képviselnek: a pártot vezető oligarcha, Viktor Medvedcsuk lányának keresztapját Vlagyimir Putyinnak hívják. A pártvezető és vezető társai számos tévétársaságot irányítanak és birtokol Ukrajnában, egyikük, Hrihorij Surkis a Dinamo Kiev labdarúgó csapatának tulajdonosa. (Foci, média és sok pénz. Honnan ismerős ez?)

Egy szó, mint száz. Oroszország nem akar mást, csak a volt Szovjet birodalmat újjáépíteni. Ehhez meg kell törnie az EU és a NATO egységét, éket kell verni a nemzetközi szervezetek és azok egyes tagállamai közé. Magyarország Moszkva célkeresztjében van. Mégpedig mint ebben közreműködő ország. Magyarország jelenlegi vezetője azt hiszi, vagy legalábbis az sugallja, hogy ura a helyzetnek és ő irányítja az orosz-magyar viszony alakulását.

A valóság azonban az, hogy Orbán Viktor beteges hatalomféltése, az a perverz vágya, hogy a demokrácia helyett egy dinasztia fejeként haláláig irányítsa Magyarországot, oda fog vezetni, hogy Magyarország Moszkva ölébe hullik. El jön a pont, amikor kicsúszunk a nyugati érdekszövetségből. Orbán Viktor évekkel ezelőtt megmondta: Magyarországnak a nyugattal nem érték-, hanem csak érdekszövetsége áll fenn.

Amikor megszűnik a Magyarországnak címzett uniós pénzek átutalása, vége Magyarország és az EU, Európa és a nyugati világ érdekközösségének, akkor Orbánt semmi sem fogja sem az EU-ban, sem a NATO-ban tartani. Ez Magyarország totális, történelmi elbukása lesz, egy második mohácsi vész, egy új tatárjárás együtt. A legszomorúbb azt látni, miként nézi mindezt tétlenül a magyar értelmiség passzivitása és szervilizmusa miatt vezető nélkül marad, teljesen tanácstalan és Orbán által megbabonázott magyar társadalom.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s