Nem új lakásokra, hanem ésszerű lakásgazdálkodásra lenne szükség

Németország évek óta a krónikus lakáshiánytól hangos. Elterjedt nézet, hogy egymillió lakás hiányzik. A bérleti díjak ezért az eget verik. Az önkormányzatok a szociális lakások árainak befagyasztása mellett már a szabadpiacon is megreguláznák az elszabadult bérleti díjakat. Mindenki lakások újabb százezreinek építéséért kiált a helyzet javítása érdekében. A pártok, a bérlők a kormány, építési lázban ég.

Ebben a hisztérikus légkörben bomba ként robbant egy német gazdaságtudós véleménye: nem a lakás kevés, hanem egyre kevesebb ember lakik egy-egy lakásban. Németországban ma átlag 45 négyzetméter lakóterület jut egy lakosra. Különösen jól látszik a túl nagy lakóterület az idős emberek esetében. Nem egy közülük 80 négyzetméteren él, amire semmi szüksége nincs.

Hogy nem az új lakás kevés, az abból is jól látszik – állítja Daniel Fuhrhop az Oldenburgi Egyetem gazdaságtudósa -, hogy az új lakások jelentős része üresen áll. Más részüket külföldieknek értékesítik befektetési célból, de a német lakosság is nagy előszeretettel fekteti a pénzét a 3. 4 lakásba. Ehhez hozzá kell tenni egy – önmagában is riasztó – másik adatot. A német háztartások 40 százalékában egyetlen ember él, azaz a háztartások majd fele szingli, vagyis lakásonként egy emberrel lehet csak számolni.

A hajléktalanság sem a lakáshiányra vezethető vissza Foto: Bodo Marks

Fuhrhop számokat is idéz a hivatalos statisztikából. Ezek szerint: 2018-ra a Németország lakossága rekordot döntött, elérte a 83 milliót. Ez azt jelentette, hogy egy év alatt 227 ezerrel nőtt. Ugyanez alatt az idő alatt, vagyis egy év leforgása alatt 285 ezer lakás épült az országban. Levonva ebből a 20 ezer szanált lakást, a lakosság növekedését mintegy 150 ezerrel meghaladó számú új lakást adtak át. Ebből is látszik – állítja a gazdaságtudós – hogy az új lakások építése nem oldja meg a lakáshiányt.

A megoldást nem az építőiparban, hanem a társadalmi normák módosításában látja. Szerinte az időseknek meg kellene teremteni a lehetőségét, hogy a feleslegesen nagy alapterületű lakásaikat kisebbekre cserélhessék. A fiataloknak pedig lehetővé kellene tenni, hogy a nagy alapterületű, idősek lakta lakásokba költözzenek, az ott élők támogatása, segítése, a házi munkák elvégzése fejébe. Ilyen megoldások már léteznek néhány skandináv országban. Sokat segítene egy komoly lakáscsere börze is, ahol egy helyen lehetne kis lakásokból nagyra, nagyról kicsire váltani.

A statisztikák szerint az említett lakáshelyzetben hatalmas tartalékok vannak. Csak a német fővárosban, Berlinben több mit 100 ezer ember lakik egyedül 80 négyzetméteresnél nagyobb lakásban. A szakértő szerint az új lakások építése ráadásul rendkívül energiaigényes, drámaian terheli a környezetet. Egy lakás elkészültéig annyi energia fogy, mint amennyit a lakás fűtésére 50 év alatt sem használnak el. Az új lakások építése helyett tehát sokkal gazdaságosabb, környezetbarátabb lenne a lakások felújítása, még inkább a lakásvagyon ésszerű, gazdaságos hasznosítása.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s