A megismételt isztambuli polgármester választást is az ellenzék jelöltje Ekrem Imamoglu nyert a szavazatok 54 százalékával a török elnök embere, Binali Yildirim, korábbi kormányfővel szemben. Ezzel másodszor is polgármester lehet azok után, hogy a márciusi választást – a jelenleginél jóval kisebb fölénnyel – ugyancsak ő nyerte, de annak eredményét a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan nyomására érvénytelenítették.

Erdoğan számára a veresége komoly figyelmeztetés és rendkívül kínos, hiszen politikai karrierje isztambuli polgármesterként indult, és ő volt az, aki azt mondta, azé az ország, akié Isztambul. Aminek van alapja, hiszen ebben a városban lakik minden 5. török, vagyis a lakosság 20 százaléka. A 16 milliós metropolisz nem csak főváros, nem csak az ország közigazgatási, kulturális központja, de a török gazdaság meghatározó szereplője is. Aminek különös aktualitást ad, hogy a török gazdaság visszaesésben, a török líra mélyrepülésben van.

Az isztambuli választásnak magyar jelentősége is van és nem elsősorban az, hogy a magyar lakosság 20 százaléka ugyancsak a főváros lakója és Budapest is meghatározó szerepet játszik Magyarország életében. Sokkal fontosabbnak tűnik, hogy Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdoğan nem véletlenül kebelbarátok. Jó viszonyuk azon alapul, hogy mindketten egy autoriter vezetési stílust és rendszert, valójában egy diktatúrát üzemeltetnek a hazájukban, mégpedig a demokrácia látszatát és annak számos erősen legyengített intézményét, köztük a ciklikus választásokat megtartva.

Orbán Viktor illiberális demokráciája Erdoğan nagy hatalmú elnöki rendszeréhez képest még úgy látszik, hogy gyerek cipőben jár, hiszen a magyar börtönök falai – szemben a török büntető intézetekkel – még nem repedeznek az ott összezsúfolt politikai foglyok tízezreinek nyomása alatt, az erősen korlátozott sajtószabadság ugyan mindkét országra jellemző, de Magyarországon még nem ülnek börtönben zsurnaliszták, főleg nem külföldiek, mint Törökországban.

Abban viszont már sokkal jobban hasonlít egymásra a két tejhatalmú vezető, hogy Orbánhoz hasonlóan Erdoğan is erősen lerontotta országa és a nyugat viszonyát, a fagypontig lehűtve annak hőfokát. A magyar kormányfőhöz hasonlóan a török elnök sem fukarkodik a nacionalista kirohanásokkal és a nyugati világ bűnbakként beállításával, és közben mindketten egyre szorosabb kapcsolatot építenek ki Putyin Oroszországával.

Orbánnál azonban Erdoğan lényegesen tovább lépett, amikor a NATO egyik stratégiailag fontos és komoly katonai erővel rendelkező országaként, a katonai szövetség és az Egyesült Államok biztonságát veszélyeztetve, orosz légvédelmi rakétarendszer megvásárlásáról döntött a határozott washingtoni tiltakozás és fenyegetések ellenére. Utóbbiak első következménye, hogy hazaküldték az amerikai vadászgépekre kiképzésen az Egyesült Államokban tartózkodó török pilótákat.

Erdoğan viszonya az EU-val is mélypontra jutott, miután Brüsszel nem hagyta szó nélkül a törökországi emberi jogok súlyos megsértését, a sajtószabadság lábbal tiprását, egyáltalán a világi török állam fokozatos iszlámosítását. Berlin vezetésével – minden elvi és érdemi kritikája ellenére – mégis tető alá hozott egy megállapodást, amelynek értelmében – súlyos euró milliárdokért cserébe – Erdoğan megakadályozza a szíriai menekültek Európába áramlását, aminek dicsőségét Orbán Viktor ritkán szokta akkor is magának tulajdonítani, amikor a török elnökkel tárgyal.

A márciusi isztambuli választás eredményének megsemmisítését, az új választások kiírását az ellenzék akkor a török demokrácia végső vereségeként élte meg. Ma – az ellenzék választási győzelme után – úgy véli, hogy az a török emberek, az ország és a demokrácia győzelme a diktatúra fölött. Miközben az tény, hogy Erdoğan messzebb ment a demokrácia eltakarításában, az általános emberi jogok és a polgárok jogainak korlátozásában, mint Orbán, a mostani választásokat ellenőrző nemzetközi megfigyelők szerint a voksolás feltételei, az egész választás lebonyolítása minden kritikát kiállt.

A sajnálatos török-magyar párhuzamokat folytatva, a kérdéses az, hogy Budapesten a törökországihoz hasonló pozitív véleménye lesz-e a nemzetközi megfigyelőnek az önkormányzati és a polgármesteri választás körülményeiről. Az is kétséges, hogy addigra lesz-e olyan, az ellenzék által indított közös jelölt, akinek esélye lehet a Fidesz által kitartott Tarlós István legyőzésére.

Mint ahogy az is nagy kérdés, vajon megközelíti-e majd a választási részvétel az isztambuli 80 százalékot. Vagyis érdemes elgondolkodni azon, vajon a magyar demokrácia helyzete – eltekintve attól, hogy akik Törökországban már a börtönben ülnek, azok nálunk még szabadlábon vannak – nem rosszabb-e már most is, mint a törökországi.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s