A fideszes képviselő az, akit az általa megválasztott kormányfő jelöl ki képviselőnek, aki a képviselőséget a pártja elnökének és nem a szavazóinak szokta megköszönni, akinek megválasztásához az egész magyar államapparátus, a magyar költségvetés és a köztelevízió együtt asszisztál, továbbá akinek minden egyéb, a Fidesz kezében lévő média ezerrel tolja a szekerét és gyalázza az ellenfelét.

A világ legengedelmesebb, legfegyelmezettebb szavazógépe Magyarországon, a Kossuth téren a magyar országgyűlésben működik. Az ott pöffeszkedő fideszes képviselő ezen a téren nem a párját ritkítja, mert nincs párja. Amire a kedves vezető, Orbán Viktor kéri, arra adja a voksát. Csukott szemmel és minden hezitálás, gondolkodás, erkölcsi mérlegelés nélkül.

És ez így van rendjén, hiszen – a látszat ellenére – Magyarországon nem az lesz országgyűlési képviselő a Fidesz színeiben, aki elnyeri a választók bizalmát, hanem az, akit a képviselőségre Orbán Viktor kijelöl.

Ezek után kapja meg a rendszerint nímand és erkölcsi nulla a kormány, a magyar állam korlátlan anyagi és média támogatását, amivel – kis kivételtől eltekintve – akkor is nyerni tud és parlamenti mandátumhoz jut, ha annyi esze sincs, mint egy szellemileg visszamaradt hangyának.

A Fidesz legutóbbi országlásának immár közel 10 éve alatt egyszer sem fordult elő, hogy egy fideszes képvisel – az önállóság legkisebb jelét mutatva – fellépett volna pártja mégoly morbid javaslata ellen, akárcsak szerény ellenvéleményt fogalmazott volna meg, még kevésbé, hogy – horribile dictu – a végeredményben mindig Orbán Viktor által jóváhagyott parlamenti előterjesztés, törvényjavaslat ellen merte volna adni a szavazatát.

Nevezhetjük ezt pártfegyelemnek is, de akkor a birkák bégetése és felvonulása a kolompos vezérürü után ugyancsak pártfegyelem a javából. Az igazán példás pártfegyelmet tanúsító gyapjasokat tehát nyugodtan meg lehetne választani fideszes parlamenti képviselőknek. Nem okoznának csalódást a juhászuknak, és komondorának sem, akit a magyar parlamentben Kövér László néven szólogat a gazdája.

Most, hogy a Fidesz parlamenti birkái megszavazták a Magyar Tudományos Akadémia átadását Mészáros Lőrincnek, vagy bárki másnak, aki igényt tart a magyar tudomány fellegvárára, esetleg telkeire, egyéb ingatlanjaira és az akadémiának majdan megítélésre kerülő uniós támogatásra immár könnyű dolga lesz, mert csak fittyent egyet, vagy pattint az ostorával és a Fidesz irányítása alá rendelt tudomány – mint a politika szolgálólánya – azonmód szétteszi a lábát vagy felveszi a térdvédőjét.

Magyarországon mindig volt, most is van, és a jövőben is lesz olyan ember, aki egy éves jövedelméért cserébe kész orálisan és mentálisan is kiszolgálni a hatalmat. Hogy tudós ember ilyen nem tehet, az akár helyálló megállapítás is lehetne, de azt, hogy ki a tudós Mária (köz)munka alapú országában Orbán Viktor mondja meg. És mától Magyarországon mindenki tudós lehet, akit a magyar miniszterelnök rendeletileg tudósnak minősít és senki, akitől ezt rendeletileg megtagadja.

A magyar parlament fideszes képviselői ma ékes bizonyítékát adták annak, hogy bábuk, ócska játékszerei egy ócska embernek, igazi puha pöcsök, vagy – ami legalább olyan necces – akkora marhák, hogy nem tudják mit cselekszenek. Ez utóbbiban azonban ne reménykedjen senki!

A fideszes képviselő büszkén megszavazná a saját kiherélését és anyja meggyalázását is, csak még négy évig maradhasson ott, ahol van és élvezhesse a magyar parlamenti képviselők privilégiumait, beleértve az ügyészség által védett korrupció segedelmével az egyéni meggazdagodáshoz, a szűkebb család és a tágabb rokonság zsíros állásokba juttatásához való jogát.

A mű már majdnem készen áll. Egy ország és egy európai nép, egy ezer éves kultúra lenullázása, a nemzet és minden nem fideszes vagyonának rekvirálása után türelmetlenül várjuk, mikor nevezik ki Széles Gábort a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, hogy végre megvalósíthassa álmát és kikapcsolhassa a Kárpát-medencében a gravitációt, mint az utolsó Magyarországon is érvényes törvényt, amit nem a Fidesz szavazott meg kétharmados többségével.

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s